Dátum
-
Szeretjük-e azt, ha vannak illúzióink? – kérdezi Füst Milán. A látogató a tárlat szemlélése közben mérlegelheti, hogy egyetért-e az íróval, aki szerint illúzióinkat féltve őrizzük, nehogy a valóság tönkretehesse azokat.
A kiállítás múlt és jelen különös párbeszédét ígéri egy olyan múzeumi térben, ahol válogatott írói relikviák és kortárs képzőművészek/ékszerkészítők munkái közösen alkotják az Enteriőrt.
A kiállítás május 31-ig tekinthető meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Kiállító művészek:
Brückner János (http://www.brucknerjanos.com/)
Gisberth Stach (https://gisbertstach.wordpress.com/)
Lőrincz Réka (http://www.rekalorincz.com/)
RobOtto-Szabó Ottó (https://www.behance.net/ottorobotto)
Ted Noten (http://www.tednoten.com/)
Tothmartonemil (http://tothmartonemil.tumblr.com/)
A kiállítás kurátora: Bencze Péter
Köszöntőt mond: Gajus Scheltema, a Holland Királyság budapesti nagykövete
Megnyitja: Spengler Katalin, műgyűjtő és újságíró
A kiállítás támogatói: Holland Királyság Budapesti Nagykövetsége, Green Decor Kft., Hevestherm, Everybody Needs Art
A relikvia erős tárgy. Erősebbnek kell lennie nálunk, hogy fogva tarthasson legbensőbb lényegével: hogy nem tanúsított ellenállást azzal szemben, akire vall. Olyan tárgy, amely többnyire belemerült a hasznosságába, elveszett a tulajdonságaiban, föloldódott a hétköznapi cselekvések szolgálatába szegődött észlelésben – és most kitartóan szemben áll: Fotel. Szekrény. Asztal. Ágy. Tintatartó.
Előttünk marad, hogy megidézhesse azokat a vonatkozásokat, amelyekben valaha eltűnt. Többé nem eshet a kezünk ügyébe – különben nem adhatná magát úgy, ahogyan Ignotus vagy Ady vagy Déry keze ügyébe esett. Konokul jelen kell lennie, hogy úgy mutatkozhasson meg, mint amit valaha elnyelt a funkciója, és érzéki minőségei fölszívódtak a mindent kitudó pillantásban – annak pillantásában, akire vall.
De vallathatók-e még a relikviák, ha a különböző hagyatékok elvegyülnek egymással, és e kontaminációból meghitt elevenséget szimuláló, tágas enteriőr kerekedik?
Tágas? Vagy egészen léptéket vesztett? Bensőségesen eleven? Vagy személytelenül vitális?
Üres terekkel felöntött, intim illúzió, amelybe kortárs művek lopják be magukat, és eljátsszák nekünk, hogy hétköznapi cselekvéseink utalás-összefüggéseibe illeszthetők. Színre viszik használhatóságukat, majd felfüggesztik a hasznosságot. Beledermednek a sémájukba, és újra elszabadulnak. Visszahúzódnak a tulajdonságaikba, és újra áramlani kezdenek. Túlfutnak az alakjukon, nyomként, példázatként kínálkoznak, végül fölmondják a látást tagoló távolságokat. – Az enteriőr tiszta, derűs ellenszegüléssé válik; az „ideális kanna” sem tesz egyebet: előadja a valaha volt legsűrűbb sárga színt.
Belakhatjuk ezt a teret? Vagy kegyelettel őrzött dolgokká válunk a kegyelettel őrzött dolgok közt? Forczek Ákos
Kiállító művészek:
Brückner János (http://www.brucknerjanos.com/)
Gisberth Stach (https://gisbertstach.wordpress.com/)
Lőrincz Réka (http://www.rekalorincz.com/)
RobOtto-Szabó Ottó (https://www.behance.net/ottorobotto)
Ted Noten (http://www.tednoten.com/)
Tothmartonemil (http://tothmartonemil.tumblr.com/)
A kiállítás kurátora: Bencze Péter
Köszöntőt mond: Gajus Scheltema, a Holland Királyság budapesti nagykövete
Megnyitja: Spengler Katalin, műgyűjtő és újságíró
A kiállítás támogatói: Holland Királyság Budapesti Nagykövetsége, Green Decor Kft., Hevestherm, Everybody Needs Art
A relikvia erős tárgy. Erősebbnek kell lennie nálunk, hogy fogva tarthasson legbensőbb lényegével: hogy nem tanúsított ellenállást azzal szemben, akire vall. Olyan tárgy, amely többnyire belemerült a hasznosságába, elveszett a tulajdonságaiban, föloldódott a hétköznapi cselekvések szolgálatába szegődött észlelésben – és most kitartóan szemben áll: Fotel. Szekrény. Asztal. Ágy. Tintatartó.
Előttünk marad, hogy megidézhesse azokat a vonatkozásokat, amelyekben valaha eltűnt. Többé nem eshet a kezünk ügyébe – különben nem adhatná magát úgy, ahogyan Ignotus vagy Ady vagy Déry keze ügyébe esett. Konokul jelen kell lennie, hogy úgy mutatkozhasson meg, mint amit valaha elnyelt a funkciója, és érzéki minőségei fölszívódtak a mindent kitudó pillantásban – annak pillantásában, akire vall.
De vallathatók-e még a relikviák, ha a különböző hagyatékok elvegyülnek egymással, és e kontaminációból meghitt elevenséget szimuláló, tágas enteriőr kerekedik?
Tágas? Vagy egészen léptéket vesztett? Bensőségesen eleven? Vagy személytelenül vitális?
Üres terekkel felöntött, intim illúzió, amelybe kortárs művek lopják be magukat, és eljátsszák nekünk, hogy hétköznapi cselekvéseink utalás-összefüggéseibe illeszthetők. Színre viszik használhatóságukat, majd felfüggesztik a hasznosságot. Beledermednek a sémájukba, és újra elszabadulnak. Visszahúzódnak a tulajdonságaikba, és újra áramlani kezdenek. Túlfutnak az alakjukon, nyomként, példázatként kínálkoznak, végül fölmondják a látást tagoló távolságokat. – Az enteriőr tiszta, derűs ellenszegüléssé válik; az „ideális kanna” sem tesz egyebet: előadja a valaha volt legsűrűbb sárga színt.
Belakhatjuk ezt a teret? Vagy kegyelettel őrzött dolgokká válunk a kegyelettel őrzött dolgok közt? Forczek Ákos
Megtekinthető: 2016. május 31.