A kulturális köztudatban Kosztolányi Dezső Édes Anna című regénye az egyik legismertebb irodalmi alkotás azok közül, amelyek a száz évvel ezelőtti apokaliptikus időszakban játszódnak: története a kommün bukásától egészen 1922 őszéig tart, amikor „Csonka-Magyarországot fölvették a Népszövetségbe”. A regényben hol egyértelműen, hol utalások szintjén jelennek meg a történelmi események, a cselekmény díszletéül szolgáló, időrendi alapossággal megalkotott tabló mégis töredezett, hiányos.
Kosztolányi Dezső 1920-ban Vérző Magyarország címmel irredenta antológiát szerkesztett. Halála előtt, Márai Sándor nekrológja szerint, már betegen és csüggedten azt mondta: „a magyar író Trianonba hal bele.” Ennek az elbeszélhetetlen traumának az elbeszélése haláláig foglalkoztatta.
A tárlat rendhagyó módon egyetlen irodalmi mű világán keresztül mutatja be a száz évvel ezelőtti korszakot, és idézi fel Trianon emlékezetét: a történelmi hátteret, a máig velünk élő legendákat és tényeket, a regény keletkezéstörténetét, az alkotásmód sajátosságait, az író szerepvállalásait és útkeresését a történelem szédületében.
Kurátor: Parádi Andrea
Látványtervező: Széki András
Digitális installáció: Kiégő Izzók
Zeneszerző: Domonkos Csilla
![Édes Anna 6](/sites/default/files/styles/gallery/public/gallery/_mg_3915.jpg?itok=qXa-B1r0)
![Édes Anna 3](/sites/default/files/styles/gallery/public/gallery/_mg_3898_1.jpg?itok=_02Oq3Wb)
![Édes Anna 1](/sites/default/files/styles/gallery/public/gallery/_mg_3886.jpg?itok=eeg1ARk3)
![Édes Anna 2](/sites/default/files/styles/gallery/public/gallery/_mg_3890.jpg?itok=mHBtka7_)
![Édes Anna 4](/sites/default/files/styles/gallery/public/gallery/_mg_3904_1.jpg?itok=ej3LFTuA)
![Édes Anna 5](/sites/default/files/styles/gallery/public/gallery/_mg_3917.jpg?itok=Zo4i4L0o)