Ketten a hídon

Jött valaki szemben a virradatnak,

találkozott egy napkeltének hátat

fordító, fényből közelgő alakkal,

fölmérték egymást, rögtön továbbálltak,

a vén sportszatyros talán uszodába,

a kialvatlan fiú meg Budára

tartott a Margit hídon, annyi volt csak,

alul erős örvényt kavart a pillér,

így kélt magában hánytorgó hasonlat 

arra, mi fölül valójában történt,

én voltam a fiú, s mert fölismertem

fiatalságom rémét az öregben,

fölujjongtam, legalább vegye észre,

micsoda mámor izzik iszonyomban,

megöltem volna múltamért cserébe,

de inkább élethosszra megbosszultam

minden bűnét, ahogy szemébe vágtam

diadalmasan buja éjszakámat.