Egy nap élet

0:00
0:00

Harmincháromból huszan maradtunk, tizenöt év után
   szép ez is,
Egy óra múltán a kocsmáros behordta fölöslegessé vált 
   székeit.
Férfiak és nők, fiúk és lányok, június, este,
   sátortető.
Könnyű zsivaj volt, nagy szavakkal előre föl nem
   törhető.
Nagy szavak váltak könnyű zsivajjá, tizenegy autó
   odakint,
Huszan maradtunk: húsz ruha és pénz, tizenegy autó:
   a valamink.
S máris megy kettő: „tudod, a kölkök nélkülem nem
   alusznak el”,
A másikért meg itt a férje: a sövény fölött már
   ott a fej,
Valaha fontos a harmadik volt: pohárral áll, hogy
   menni fog,
Az asztal mögé bezárva ültem, mutattam: „kibújni
   sem tudok”.
Valami szél jött és bodzaszag volt, eltelt a második 
   óra is,
Mutatta: „hány van?”, mutattam: „három. Hát neked?”, „jön a
   harmadik”.
És ezzel átbújt mellém az asztal alatt, hogy „még egy
   pillanat”,
Mesélt, mesélve újra átbújt, s még mindig mesélve 
   elszaladt.
Átmásztam én is, hogy elszökésre, menekülésre
   kész legyek,
Egyszercsak mégis délelőtt van, öten maradtunk,
   részegek.
Egymás nyitott-könyv-életéből kihullott könyvjelzők
   vagyunk,
Szavakba öntjük a közös eszmét, ami csak annyi:
   még igyunk.
Repülő zúg a másik égen, kezdődő, pontos
   napsütés,
Figuráit kirakja lassan a gyümölcsfák közé a 
   nemsötét,
Fagyiért jön be egy család, a kocsmárosné a 
   kertbe ment -
Betelt a hetünk, és az Isten mégis csak teremt
   és teremt...

Itt volna vége, de életemmel nem szolgáltam rá
   erre sem,
Ha délelőtt volt, hát délután lett, haza a hatvan-
   egyesen.
Mért mondjam ennél pontosabban, hogy nemsokára
   meghalok
s nyers boldogság, vad reménytelenség együtt se tett ki
   egy napot - 
Az a nap kéne mégis, egyben, legalább az a 
   csonka nap,
Hisz máskor úgyis csak semmit mondok, és nekem is semmit 
   mondanak.
Annak a napnak a délutánján fél kettő körül
   volna most,
Már annyit éltem volna eddig, hogy elég is lenne,
   hogy vagyok,
Bolyongásvégi nagy türelmet vinnék haza a 
   pénz iránt.
Erdőbe mennénk a gyerekekkel, úgy élnénk le a 
   délutánt,
Órára, tükörbe, más szemébe estig már nem pil-
   lantanék,
Azon a napon mesélés utánig megtartana a
   tartalék.
S ha alszanak már, kilenc után, el mezítláb akkor
   menni csak,
Legvégül még kifutni innen, mint bölcsnek hitt, öreg
   férfiak.

 

Műfaj:  vers

Megszólaló: 
Kemény István