László Melinda

A művészettel gyermekkorom óta élő kapcsolatom van, ez vesz körül, folyamatosan ebben tevékenykedek. Először a klasszikus zene, a tánc, majd a képzőművészet, s révén az esztétika, filozófia, művészetpszichológia és irodalom került fókuszba. A művészeti ágak találkozása, egymásra hatásása pedig mindig rendkívül izgalmas, mert más és más kifejezési formában, de mind az élet, a lét kérdéseit kutatja, az emberről vall, és hű lenyomata minden "történésnek", külső és belső „horizontnak”, mikro- és makrokozmosznak.

Egy művészlakás különösen érdekes. Még akkor is, ha az odaadó, élettel teli, fiatal feleség, Berta öröksége, ő maga rendezi be, és Ady csupán másfél évet tölt benne – a Liget Szanatóriumban bekövetkezett haláláig. A Veres Pálné utcai közös otthon a költő első és egyetlen állandó lakcíme volt. Az Ady Endre életében megjelenő két legjelentősebb nő, Léda és Csinszka két teljesen más karakter – a hatalmas magasságok és mélységek szenvedélye, valamint a megtartó szerelem.