Hang-Kép-Írás 2. Orbán Ottó

Kategória
Ár
2980Ft
Hang-kép-írás 2.
A kötetben közölt verskéziratok, levelek, interjúrészletek és fényképek mellett Orbán Ottó életútját dokumentálja a CD-melléklet, amelyen a Kabdebó Lóránttal folytatott interjú részletei és a szerző előadásában elhangzó versek hallhatók.
Orbán Ottó (1936-2002) költészete, miközben csökönyösen csakis magáról szólt, mindenfélével zsúfolt hatalmas freskó, mozgalmas, tragikus-katartikus drámák megjelenítője. Terjedelmében és belső terében egyaránt nagyarányú, fájdalommal és gyönyörűséggel visszhangos életműve halála percéig megtartotta megváltó természetét. A megtört testben a lélek kikezdhetetlen egészsége volt pályája bére. Ezért van, hogy ha józanul-illúziótlanul, ha illendően kétkedve beszélt is a líra jelenéről, jövőjéről, végül mégis mindig úgy éreztük, hogy, meglehet, most éppen nem divatos, de megejtő hevülettel, már-már romantikus elragadtatással hitt a vers nemcsak magára érvényes, hanem mindenkire, az egész világra kiterjeszthető jobbító erejében. Hitte, hogy amit csinál, halálosan fontos, a legfontosabb a világon. (Lator László).
 
Szerkesztette: Lator László és Vincze Ferenc, sorozatszerkesztő: Szondi György, a CD-mellékletet szerkesztette: Kemény Aranka, hangmérnök: Bolla György.
Napkút Kiadó-Cédrus Művészeti Alapítvány-Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2007. 128 l. Ár: 2980 Ft