Új Arany-kötetek jelentek meg

A PIM gondozásában

 

 

 

Egyszóval a költészet

Arany János pályája során többször is dolgozott tanárként: hol segédtanítóként Kisújszálláson, hol házi nevelőként Szalontán és Geszten, hol rendes gimnáziumi tanárként Nagykőrösön. Lehet tudni, hogy mindig nagyon alaposan felkészült óráira, diákjainak maga dolgozott ki tanmentet. Vajon miképpen tanította volna Arany János a saját költészetét? Szövegelemzésekkel lépett volna közelebb hozzá? Életrajzi bevezetéssel kezdte volna? Kitért volna arra, hogy az utókor miként viszonyult életművéhez?

 

Az Arany János-emlékév ugyanúgy alkalmat ad a költői nagyság előtti főhajtásra, mint ahogy tudásunk felfrissítését is szolgálhatja. Az „Egyszóval... a költészet” írásai azzal a céllal készültek, hogy az Arany-irodalom új eredményeit közvetítsék a szélesebb nagyközönség és az iskolai oktatás világa felé.

Egy új Arany-életrajz és Szabó T. Annának a modern költészet Arany-értéséről írott esszéje mellett nyolc olyan szövegelemzés olvasható a kötetben, melyek akár tanórákon is hasznosíthatóak lehetnek.

A szövegelemzések szerzői tanárok és egyetemi oktatók: Arató László, Z. Kovács Zoltán, Szilágyi Márton, Milbacher Róbert, Pethőné Nagy Csilla, Vaderna Gábor, Kucserka Zsófia.

 

 

Ár: 2 500 Ft

Műfaj: tanulmánykötet

ISBN: 978-615-5517-24-2

Megjelenés éve: 2018

 

Melyik talál

Arany János 1853-ban, 46 éves korában „kócos szürke hajjal, sárgásbarna arccal, kalmuk szemekkel, tömpe orral, semmitmondó fizimiskával” – mutatja be önmagát Szemere Miklósnak. Vajon milyennek látta őt az első profilkép alkotója, Petőfi Sándor,

s mennyiben alakult az arckép az utolsó reprezentatív festményig, Barabás Miklós alkotásáig?

Kaszap-Asztalos Emese irodalomtörténész es Sidó Anna művészettörténész könyvtárnyi

irodalmat, magán- es közgyűjteményeket átfésülve számos eddig ismeretlen, meglepetést okozó képre, s az azok datálásához szükséges forrásokra lelve egy olyan teljesebb képkorpuszt tesz az érdeklődők elé, amely új ajtót nyithat az intermediális kutatások felé.

 

E. Csorba Csilla

 

 

Ár: 1 800 Ft

Műfaj: ikonográfia

ISBN: 978-615-5517-25-9

Megjelenés éve: 2018