Lencsó László pályája klasszikus gyűjteményközelből induló karriertörténet, amely a Magyar Nemzeti Galériában betöltött adattárosi feladatoktól kezdve közgyűjteményekhez kapcsolódik. Huszonnyolc éves, amikor 1975-től a Petőfi Irodalmi Múzeumban az irodalmi emlékházak hálózatának kiépítésén Miklós Róbert mellett dolgozik. Tanulja a muzeológus szakmát, országközelben. Fejéregyházára, Kápolnásnyékre, Nagyajtára, Farkaslakára a 2000-es években is visszatér irodalmi kiállítások rendezőjeként. 1981-től a Művészeti tár, majd Közművelődési osztály vezetője, mégis az irodalmi múzeumban töltött éveit az a közel félszáz kiállítás fémjelzi, amelyben a Kiállításrendezői csoport vezetőjeként közreműködik 1985-ig, és felépíti azt a vizuális arculatot is, amely egyfajta személyes brandként kíséri további pályáján.
Minden múzeum története nem kis mértékben kiállításainak története. Így a nyolcvanas évektől kezdődő, a tárlatok látványelemeinek megújítására irányuló múzeumi folyamatoknak tevékeny részese lesz. Jól példázza ezt az 1978-as Krúdy-kiállítás (Őszi utazások), amelynek tervező és a kivitelező stábjában Lencsó László vezetésével filmrendező, festőművész, textilművész, belsőépítész, fotóművész is részt vesz. A PIM-ben készített kiállításai közül kiemelkedő és pályaépítő jelentőségű az 1986-os Huszárik Zoltán-kiállítás (Hommage à Huszárik), melyben a filmrendező grafikus, festőművész alakja áll középpontban. Az életmű kutatása a kiállítást követően is tovább foglalkoztatja, megírja, szerkeszti a Huszárik Breviáriumot (1990), majd 1993-ban az Örökmozgó kamaratárlaton A képíró Huszárik címmel újra kiállítja a filmrendező képeit. 2012-ben a Huszárik Zoltán Alapítvány alapító tagja.
1987-től az Országos Széchényi Könyvtárban a Kulturális és Marketing Iroda kiállítási csoportvezetőjeként dolgozik. Kiállításai könyvtörténeti gyűjteményeket mutatnak be: Bibliotheca Corviniana (1990), Tíz Bambusz Csarnoka kínai könyvművészeti kiállítás (2003), Pannóniai Féniksz, avagy hamvából feltámadott magyar nyelv (2005).
A filmkultúra iránti érdeklődése a Magyar Filmintézetbe vezeti tovább, nem véletlenül éppen 1992-ben, amikor az intézmény közgyűjteménnyé válik. Az intézet archívumának vezetője, majd 2000-től Magyar Nemzeti Filmarchívum szaktanácsadója, később a Fotó-Plakáttár vezetője. A könyvtár kiállítási lehetőségeinek feltérképezése után újabb kihívást választ, első tárlata a Budapesti mozik – a mozi 100 éve a Ludwig Múzeumban (1995) látható. Társkurátorként vesz részt a Közép-Európai sorstörténetek – Szabó István életmű-kiállítás készítésében Potsdamban (2003). A magyar film 100 éve (2008) című kiállítás kurátora a KogArt Galériában, majd társszerzője A magyar filmtörténet képeskönyvének (Osiris Kiadó, 2007).
Tárlatrendezéseinek száma felsorolhatatlan, helyszínei változatosak. Kisebb tanulmányokat, cikkeket, kritikákat ír különböző lapokba és folyóiratokba (Művészet, Új Művészet, Új Írás, Kortárs, Magyar Napló, Filmkultúra) és utolsó munkahelyének, a MANDÁ-nak a honlapjára. Dolgozik reklámszakmában, rövid ideig art direktor, még könyvkiadó igazgató is, vezeti az Örökmozgó Filmmúzeum kis galériáját, Vácott pedig rendezi a Színházi Galériát; saját megfogalmazása szerint – és így emlékezünk rá: igazi „vándorbölcsész” volt.
