Életének 85. évében elhunyt Tolnai Ottó. Évtizedek óta a Múzeum számos eseményének, rendezvényének vendége, szereplője, meghatározó figurája. Több írásában mesélt a PIM-ről, kiállítást nyitott meg, itt köszöntötték kerek évfordulóján. Minden megjelenése egyedi, ünnepi alkalom volt. Néhány képzőművészeti alkotása a művészeti tár gyűjteményének megbecsült darabja. Negyedszázad óta a DIA aktív tagja.
*
A versek, regények, drámák és esszék szerzőjeként is ismert író az ellentétek meghaladásának embere volt. Szelíd megjelenése, írásainak derűs világnézete csak látszólag mond ellent az őt minden megnyilatkozásában jellemző állandó formabontásnak, a mindig új kifejezésmódokat kereső nyughatatlan kísérletezőkedvnek.
Életművének korszakos jelentőségét összekötő szerepe is jelzi. Összeköti a vajdasági irodalom nemzedékeit; összeköti a vajdasági és más területeken működő magyar irodalmi közegeket; összeköti a magyar irodalmat a régió más nyelvű kultúráival; összeköti az irodalmat a képzőművészetekkel és más művészeti ágakkal. Ezt tette egész életében: tág szellemi horizontot felmutató esszék írójaként, különös tárgyak gyűjtőjeként, folyóiratszerkesztőként, írószervezeti elnökként.
És ezt teszik ezt mostantól helyette a művei.
Tolnai Ottó írásait is ellentétek szervezik. A sodró lendületű, olvasmányos szövegek valójában sűrű szövésű, összetett mélyszerkezetüket időről időre felfedő, elgondolkodtató, olvasóját lélekben sokáig elkísérő alkotások. Utánozhatatlan, minden műfajú szövegben felismerhető, a történeteket asszociatív módon egymásba nyitó elbeszélő modora és költői stílusa – az úgynevezett „tolnaizás” – képes arra, hogy nézőpontját a legapróbb tárgyaktól, a legszűkebb környezettől, a legszemélyesebb magánszférától az ország, a régió, a világegyetem kozmikus látószögéig tágítsa. Így tudósítanak Tolnai művei a 20–21. század emberének életlehetőségeiről, mindennapi örömeiről és bosszúságairól, megküzdött eredményeiről: szerepjátszással, komoly komédiázással és önironikus bölcsességgel.