A 85 évesen elhunyt Tamás Menyhért tipikus huszadik századi értelmiségi életutat járt be. Szegény családból származott, érettségi után fizikai munkát végzett, majd mint jó eszű fiatalembernek, újságíróként volt lehetősége a kiemelkedésre. Először üzemi lapnál dolgozott, majd a szükséges iskolák elvégzése után országos napilaphoz került, ahol az évek során jelentős szakmai karriert futott be. A szépirodalommal sokáig másodlagos tevékenységként foglalkozott, lassan érett önálló hangú, megbecsült alkotóvá.
A régi görögök kétféle embert ismertek: az egyiknek élete van, a másiknak sorsa. Tamás Menyhért sorsát a származása határozta meg, a kezdetektől mindhalálig. Szülőhazája, a bukovinai székelység történelmi és kulturális örökségével foglalkozott, a Kárpát-medencei kisebbségi lét hagyományát, kulturális gazdagságát, traumáit, a mindennapi létezés nehézségeit és kiútjait dolgozta fel verseiben, regényeiben, ezeket örökítette meg és értelmezte újra és újra.
Magánemberként lenyűgözte környezetét kedvességével, jó szívével, figyelmességével és kíváncsiságával. A múlt év végén, Kossuth-díjasként, a Nemzet Művészeként vált a Digitális Irodalmi Akadémia tagjává. A közeljövő feladata lesz a szerteágazó életmű feldolgozása és digitális közzététele – ebben a munkában is, mint akkor jelezte, nagy kedvvel vett volna részt. A Múzeumhoz régi szálak fűzték, rendezvényeinken sokszor feltűnt, barátságos lénye hiányozni fog.