Buda Ferenc író 1936. november 3. – 2025. szeptember 16.
A huszadik században szocializálódtunk; életművekben gondolkozunk. Lehet, hogy a világ fejlettebb részein ez idejétmúlt; a könnyűzenében például lassan nagyjából mindegy, hogy ki a szerző, a hírnévre jutott alkotók nagy része csak egy dallal vagy egy lemezzel üti át az üvegplafont. És minden újabb dallal újra kell próbálnia, elölről.
Nálunk a név (még) áruvédjegy, és ez így van jól. De ahogy telnek az évtizedek és épül a bibliográfiai lista, a szerző maga is ketrecet épít maga köré. Saját hangja, stílusa, mondanivalója, terrénuma, baráti köre, türelmetlen kiadója, kritikusi csapata, olvasói rétege van. A könyvek pedig követik egymást, ahogy a múlnak az évek. Vannak, akik öregkorukra mintha saját maszkjukat viselnék.
A most elhunyt Buda Ferenc, a nemzet művésze, Kossuth-díjas költő, a DIA tagja, az utolsó élő legendák egyike, kivétel volt ez alól.
A rettenetes betegségekkel terhelt elmúlt évig fiatalos szellemi nyitottság, frissesség, kíváncsiság jellemezte. Minden érdekelte, és mindent befogadott. Véleménye is volt mindenről, határozott, szigorú, sőt kérlelhetetlen véleménye. Versei, későbbi prózái, de az utolsó időszak interjúi is erről tanúskodnak.
Nem merevedett bele sem a népi író, sem az 56-os elítélt, sem a lázadó, sem a tiltott, sem a támogatott szerepbe. Évekkel ezelőtt drága kollégánkkal, Gáspár Györggyel hosszú életút-interjút készítettünk vele. Egyenrangú partnerként kezelt bennünket. Józan érvekkel, pontos adatokkal, tiszta helyzetképekkel szolgált a régi időkről és a közelmúltról is. Nem fitogtatta műveltségét, sem ritka nyelvismeretét. Nem kinyilatkoztatott, nem érvelt utólag a maga igaza mellett. Mint mindenki, néha tévedett is, de ezzel a tudattal folyamatosan szembesítette magát.
Érzelmes férfi volt, nem szégyellte. Mikor hírül vette Csoóri halálát, zokogva hívott fel. Mélyen emberi gesztus. És ezt a nyíltságot, érzékenységet tapasztalhatták azok is, akik 2016-ban részt vettek a Múzeumban rendezett 80. születésnapi eseményen. Ács Margittal kérdezgettük, és ő sablonoktól mentesen, megkapó őszinteséggel felelt mindenre. Érdekes, néha váratlan összefüggésekre mutatott rá, izgalmas és végiggondolt mondatokban felelt. Az esten Dinnyés József énekelt, ragyogó formában volt aznap.
Mert sokan énekelték Buda Ferenc verseit, sokan szavalták, széles körben ismerték őt első kötetének megjelenése óta. Lassan, szívósan épített fel az életművet, nem kérkedett vele, de megvan.
Akkor, 2016-ban már dolgozott benne a rák. Az orvosa azt mondta, hogy ilyen idős korban már lassan nőnek a daganatok, jó eséllyel nem ezek fogják elvinni. Mégis ez történt, nagy fájdalmakkal, lassan elsorvadva teltek az utolsó évek. Sokat szenvedett, mint annyiszor életében. Nagy költőt, és megbecsülésre méltó értelmiségit vesztettünk el vele.