"A teljesség igénye nélkül"

Kreatív írás kurzus a PIM-ben

Időpont
Írni nem mindig könnyű. Főleg jól. Azt mondják, ha eleget gyakoroljuk, fejlődik a fogalmazókészségünk, stílusérzékünk, leírásaink gazdagabbak lesznek, jeleneteink dinamikusabbá válnak, karaktereink domborúbbá – szövegünk maga pedig sűrű lesz és olvasmányos.
Hát ez a kurzus nem erről szól.
 
Nem a stílusunkat próbáljuk fejleszteni, hanem saját magunkat: figyelmünket és türelmünket. Megpróbálunk lelassulni, az írásra játékként tekinteni; célunk, hogy (újra) felpezsdítőnek éljük meg az alkotás folyamatát, és végül egy olyan írásmódot sajátítsunk el, amelynek célja nem új esztétikai értékek létrehozása, hanem a megfigyelés-, a tervezés- és maga az írás élményként való átélése.
 
Dr. Pesthy Orsolya pszichológus, irodalomterapeuta segítségével naplóvezetési technikákról tanulunk; fiktív- és valós megfigyeléseket teszünk és természetrajzokat készítünk; céltalan leveleket fogalmazunk és olyan regényeket kezdünk el, melyben befejezetlenül hagyunk minden fejezetet. A kurzus végére pedig remélhetőleg elfogadjuk, hogy mindez teljesen rendben van így.
 
A kurzust négy alkalommal, hétfőn esténként 18:30-tól tartjuk. Egy találkozó hossza 3 óra, egy szünettel. Az alkalmak egymásra épülnek.
 
A kurzus dátumai következők:
október 14. 18:30 - 21:30
október 21. 18:30 - 21:30
október 28. 18:30 - 21:30
november 4. 18:30 - 21:30
 
A kurzust 16 éven felülieknek ajánljuk. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, a kurzus maximális létszáma 15 fő. Az alkalmak egymásra épülnek, ezért kérlek, csak akkor regisztrálj, ha mindegyik alkalomra el tudsz jönni!