18:00 CSÁTH* A varázsló halála
A tragikus sorsú művészzseni életműve nem csak az irodalomkedvelők számára tartogat érdekességeket. Az ópiumfüggőség kialakulása és hatásai szinte napról napra nyomon követhetők Csáth Géza ránk maradt naplóiból. A kiállítást Zacher Gábor toxikológus, Molnár Eszter Edina és Sidó Anna kurátorok segítségével járjuk be.
18:00 Magukra maradt bútorok
Németh László örökösei az író hagyatékát a múzeumra bízták, azzal a kikötéssel, hogy évről évre a hagyaték egy-egy újabb tárgyát mutassuk be a látogatóknak, így tisztelegve az író emléke előtt. A Magukra maradt bútorok című kiállítás egy estére kiegészül Németh László székével. Hegedűs D. Géza színművész Németh László és kortársai levelezéséből és prózai munkáiból olvas fel.
18:00 Bolyongó üstökös – A Petőfi-kultusz alakváltozatai és „Ki mondaná, hogy e hely csatatér?” – Régészeti kutatások a segesvári harctéren, 2018–2019
A PIM legújabb kiállítása azt mutatja meg, hogyan formálódott át újra és újra a költő alakja a nemzeti emlékezetben. A kiállítás négy évfordulóra fókuszál, bemutatja az ünnepekre készült műalkotásokat, így tárva fel, hogy egy-egy korszak hogyan keresett választ saját problémáira Petőfi alakjának értelmezésén keresztül. A meghosszabbított nyitvatartás során Margócsy István irodalomtörténész és Kalla Zsuzsa, a kiállítás kurátora tartanak tárlatvezetést a Bolyongó üstökös című kiállításban és az aznap nyíló „Ki mondaná, hogy e hely csatatér?” című kiállításban, amely a legújabb segesvári ásatások eredményeit mutatja be.
Minden kiállítás 20 óráig látogatható.
Belépő: 1000 Ft, amely elővételben a PIM jegypénztárában és a Jegymester.hu oldalán kapható.