SIROKKÓ Szövetkezet X PIM
Halász Péter- Seth Tillet
Ő, AKI VALAMIKOR A SISAKKÉSZÍTŐ GYÖNYÖRŰ FELESÉGE VOLT
Egy már eljátszott előadás felolvasása
Ő, AKI VALAMIKOR A SISAKKÉSZÍTŐ GYÖNYÖRŰ FELESÉGE VOLT
Egy már eljátszott előadás felolvasása
„1990 őszén Halász Péter nem szándékozott Magyarországon játszani. Csak valahogy úgy alakult. Úgy, hogy a rendszerváltás utáni évben akkori társulatával, a Love Theatre-rel hazalátogatott a letiltott, lakásszínházba zárt, majd kiutasított színházcsináló, és másfél ezer ember előtt eljátszotta a saját nagymamáját. Akit mellesleg ebből a másfél ezerből egy-kétszázan egykor nagyon is jól láthattak Halász színpadának szélén. Valamikor a hetvenes évek közepén, valahol a Dohány utcai lakás titokzatos zugában. Mert a nagymama ott ült az előadások alatt. Ő volt a tanú.” Götz Eszter
Halász Péter darabja a Sorstalanság-alakzatok kiállítással lép párbeszédbe. Míg a PIM-es tárlat az írott műveken keresztül vizsgálja a sorstalanság filozófiáját és esztétikáját, addig Halász darabja egy konkrét, hús-vér (és haldokló) női figura (Goldi) sorsán, – törékeny testtel, elesett tárgyakkal, el nem mondott mondatokkal – ad testet ennek a szellemi örökségnek. Mindkettő a 20. századi magyar zsidó lét katasztrófájának feldolgozási kísérlete, és annak belátása, hogy a tragédia végső soron átadhatatlan, mégis állandóan újra kell mesélni.
Most 2026 nyara van, Halász már 20 éve nincs köztünk, de személye és élete megragadt bennünk, mint rágó folt a betonon. Varázsos cinizmusát, most még csak olvasva ugyan, de megpróbáljuk feltérképezni SIROKKÓS kollégáinkal. Ehhez segítségül hívjuk a mű egyik fordítóját Regős Jánost, aki nem mellesleg családi szálon kötődik is a csapathoz, ilyen értelemben hasonlatos tanúja lehet a mi haladásunknak, mi pedig az ő elmúlásának.
Hossz.: 1 óra
Alkotók:
NAGYI - Regős János
LÁNY - Gellért Dorottya
NŐ - Vetlényi Lili
SZERZŐ - Regős Simon
ZENÉSZ - Gerner Koppány
NAGYI - Regős János
LÁNY - Gellért Dorottya
NŐ - Vetlényi Lili
SZERZŐ - Regős Simon
ZENÉSZ - Gerner Koppány