Múzeumok Éjszakája 2024

Időpont
Az idei Múzeumok Éjszakáján azt szeretnénk megmutatni, hogy a kiállításainkon keresztül, az irodalmon keresztül hogyan tudunk a jelenkor legégetőbb témáiról beszélni. Hiszünk benne, hogy a különböző területek szakértői és művészei segítségével tárlataink a látogatók széles köre számára válnak hozzáférhetővé.

16:00 – 17:00: Platon Karataev duo koncert

Balla Gergő és Cz. K. Sebő akusztikus koncertje.

Tavaly januárban jelent meg a Platon Karataev harmadik nagylemeze, a Partért kiáltó, amelynek dalaiban a zenekar tovább merül, és a létezés magját igyekszik körbejárni: módosult tudatállapotokban bolyonganak, találkoznak a határtalannal, valamint szembenéznek önmagunkkal és az elmúlással is. A dalok ezúttal duó felállásban csendülnek fel, az új album számai mellett korábbi szerzemények is elhangzanak majd, de a készülő negyedik lemezbe is bepillantást nyerhetünk.

Helyszín: Udvar

16:00 – 17:00: Az álom vége? | Beszélgetés Pogátsa Zoltán és Kolozsi Pál Péter közgazdászokkal

Az álom vége? Klímaváltozás az Ember tragédiájában és ma című kiállításunk eljátszik a gondolattal, hogy a Madách által felvázolt jövőkép párhuzamba hozható a jelenkor ökológiai válságával. A kiállításhoz kapcsolódva Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus és Kolozsi Pál Péter közgazdász, az MNB zöld monetáris politikájáért felelős szakember beszélget arról, hogy miért fontos ezekkel foglalkozni a gazdaságon belül. Olyan témákkal is találkozhatunk, mint a nem növekedés, vagy a deep adaptation fogalma az előadás alatt.

A beszélgetést vezeti: Novák Zsombor, a Greendex szerkesztő újságírója.

Helyszín: Díszterem

Regisztráció: ITT

16:00 – 18:00: Slow vezetések

A kutatások szerint a múzeumlátogatók átlagosan 9 másodpercet töltenek egy kiállítási tárgy előtt. Slow vezetéseinken szembe megyünk a másodpercenként ránk zúduló információtömeggel és arra hívjuk a látogatókat, hogy bátran időzzenek el hosszasan egy-egy tárgy előtt, engedjék át magukat a lassú szemlélődés örömének. Két vezetés indul, az első 16 órakor, a második 17 órakor.

Helyszín: Kiállítótér

Regisztráció: ITT

17:00 – 22:00: Kreatív újrahasznosító workshop az Ursuslupusszal 

Egész este itt lesz velünk az Ursuslupus kreatív csapata, workshopjukon arra vállalkoznak, hogy a látogatókkal közösen, az intézményben termelődő hulladékoknak adjunk egy második esélyt. Készíthetünk majd velük molinóból könyvjelzőt és irattartót is.   

Helyszín: Udvar

17:30 – 18:30: „öntörvényű kettős inga” 

Felolvasószínházi előadás Závada Péter és Tandori Dezső szövegeiből

Miről beszélget ez a két költő, akik sohasem beszéltek egymással? A vásárcsarnok büféjében, a képzelet műanyag székein üldögélve csakhamar összeérnek a mondatok, amikor felvetődnek az élet kilátástalan, ámde annál izgalmasabb kérdései.

Jankovics Péter (Tandori Dezső) és Adorjáni Bálint (Závada Péter) előadásában

A szöveget összeállította: Fráter Zoltán

Helyszín: Udvar

18:00 – 19:00: Szépvilág | Csalár Bence előadása

Csalár Bence divatszakértő, divatújságíró, több nagysikerű könyv – köztük a Fenntartható divat kézikönyve – szerzője tart előadást. 

A program a Szépvilág - Divat és kultúra a reformkori Pesten és Az álom vége? Klímaváltozás Az ember tragédiájában és ma című kiállításainkhoz is kapcsolódik. 

Helyszín: Díszterem 

Regisztráció: ITT 

18:00 - 23:00: KURÁTORI TÁRLATVEZETÉSEK
 
18:00 – 19:00: Kurátori vezetés Az álom vége? Klímaváltozás Az ember tragédiájában és ma és a Szépvilág - Divat és kultúra a reformkori Pesten című kiállításokban
 
19:00 – 20:00: Kurátori vezetés A halandóság törékeny arcai - Íróportrék a Petőfi Irodalmi Múzeum fotógyűjteményéből 1-2. című kiállításokban
 
19:00 – 20:00: Játék életre-halálra a K.I. aki voltam – Kormos István 100 kiállításban
A kurátori vezetést követően a kiállítás utolsó termében játékra lesz lehetőség: próbálja ki a ’lehúzást’, a ’gyufázást’, a csacsipacsit vagy a sakkot, pókert! A játékleírások alapján a kísérletező kedvű látogatók rögtönzött játékba kezdhetnek, kártyát, sakkot, ’gyufát’ felhasználva. Ajánljuk a szenvedéllyel játszók számára!
 
20:00 – 21:00: A tárgyak társasága – Írók gyűjteményei és a Költő lenni vagy nem lenni című kiállításokban
 
21:00 – 22:00: A tárgyak társasága – Írók gyűjteményei című kiállításban
 
21:00 – 22:00: Rendhagyó tárlatvezetés Juhász Annával és Hegedűs Borival A halandóság törékeny arcai című kiállításban
 
22:00 – 23:00: Az álom vége? Klímaváltozás Az ember tragédiájában és ma és a Szépvilág - Divat és kultúra a reformkori Pesten című kiállításokban

Helyszín: Kiállítótér

Regisztráció: ITT 

20:00 – 21:00: The Qualitons 

Az utóbbi évek legnagyobb nemzetközi érdeklődését kiváltó The Qualitons az első magyar zenekarként kapott meghívást Amerika egyik legmenőbb, új zenék felfedezésére specializálódott rádiójába. Számos külföldi fellépéssel, három nagylemezzel, egy elsöprő sikert arató, a legendás Kex zenekar előtt tisztelgő Kexek című EP-vel, illetve egy dupla teltházas lemezbemutatóval a hátuk mögött 2022 tavaszán, a csúcson jelentették be feloszlásukat. 

A történet azonban itt mégsem ért véget. Az alkotó közösségként működő formáció néhány tagja elvárások nélkül, a zenélés öröméért újra összejött a próbateremben. Így született újjá a The Qualitons, amely jelenlegi felállásában (Boros Levente, Hock Ernő, Menyhei Ádám, Szőke Barna, Weil András) egy új fejezetet nyit a zenekar történetében. Saját bevallásuk szerint kamaszos lendülettel vágtak neki a munkálatoknak. Tavasszal megjelenő új lemezük sokkal jamelősebb, és hangulatában egységesebb, annak ellenére, hogy az afrobeat, a hiphop, az elektronikus hangszerelés és még a ‘80-as évek bűnüldöző sorozatzenéje is megjelenik rajta. Az új album és a régebbi korszak dalait hallhatjuk a PIM színpadán. 

Helyszín: Udvar

21:00 – 22:00: Kávéházi történetek

Felolvasószínházi előadás Fráter Zoltán összeállításában, előadja Fesztbaum Béla

A Monarchia végső pusztulása előtt őszinte, kritikus, önkritikus, gúnyos, dekadens érzelmű szavakkal idézi fel a korabeli életet a New York kávéház mindent látó, mindent halló alkalmazottja, aki újságárusként kezdte pályáját, majd trafikos gyerekből, pikolófiúból lett felszolgáló. Főúrként is mintegy „alulnézetből” mondja el történeteit őszinte, helyenként keresetlen szavakkal Ady, Babits, Karinthy, Kosztolányi, Krúdy, Móricz és kortársaik viselt dolgairól. Pletykák, anekdoták, legendák, önvallomások, tragédiák vonulnak fel Fráter Zoltán valós személyek emlékeit felhasználó, képzeletbeli főpincére szókimondó meséiben, a kávéház leghíresebb irodalmi vendégeiről. 

Főpincér: Fesztbaum Béla színművész

Helyszín: Díszterem

Regisztráció: ITT 

22:00 – 23:00: Gyászdob száz lerogyó világért

Ritmikus felolvasóest Regős Simon rendezésében

Merüljetek el a belső világotokban, és tegyetek utazást a képzeletetekben. Weöres Sándor Ötödik szimfónia és Mahruh veszése, mint egy ősi rege tölti be a PIM kertjét, hogy a fák lombja és a csillagos ég alatt kerülhessetek meditatív állapotba.

 Rendezi: Regős Simon az SzFE IV. évfolyamának fizikai rendező szakos hallgatója

Felolvas: Juhász Tibor az SzFE IV. évfolyamának fizikai rendező szakos hallgatója

Dobol: Lukács Ádám az SzFE IV. évfolyamának prózai színművész szakos hallgatója 

Helyszín: Udvar

23:00 – 00:00: Írók dolgozószobái | Valuska Gábor fés Grisnik Petra beszélgetése 

„Lehetőleg nagy, üres tér legyen, és kell bele egy fehér faldarab, mert azt szoktam nézni munka közben” – vázolja az ideális dolgozószoba kritériumait Dragomán György a Könyves Magazinnak adott interjúban.

Miről árulkodnak az írók munkaasztalai? Mérnöki rend vagy kreatív káosz? Segítenek-e az írás folyamatában az alkotót körülvevő tárgyak? Valuska Gábor fotós egy nem mindennapi sorozatot készített írókról, amikor nagyjából 10 évvel ezelőtt arra vállalkozott, hogy kortárs írók dolgozószobáját örökítí meg az utókornak. Erről a munkafolyamatról, hogyan lehet rábeszélni egy írót, hogy megmutassa a dolgozószobáját és más műhelytitkokról beszélget Valuska Gáborral Grisnik Petra.

A beszélgetés A halandóság törékeny arcai című kiállításunk apropóján jött létre.

Helyszín: Díszterem

Regisztráció: ITT 

Folyamatosan zajló programok

16:00 - 1:00: Könyvcsere és múzeumi ereklyék az új közösségi térben!

Június 22-én megnyitja kapuit a PIM új közösségi tere, a Szélfogó! A nap folyamán lehetőségük lesz a látogatóknak megpihenni a volt Károlyi étterem terében, ahol egész napos könyvcserével készülünk a könyvtári állományból kikerült könyvekkel. Megnyitjuk a múzeumi turkálót is, kiállításaink bontott anyagai között lehet majd kincsekre vadászni.

Helyszín: Szélfogó – Közösségi tér

18:00 – 00:00: Irodalmi  chillszoba vetítéssel

Helyszín: Lotz-terem 

16:00 – 00:00: Divat pop-up kiállítás

Helyszín: Vörös terem

16:00 – 00:00: Múzeumi upcycled ruhavásár

Ruhavásár a POPARTBOX termékeiből.

Helyszín: Tükrös terem

 

A programváltoztatás jogát fenntartjuk.