Időpont
Az elme Woodstockja
A 25 évvel ezelőtt alapított Hay Festival (Hay Festival of Literature & Arts) egy kis walesi faluban jött létre 1988-ban, mára pedig a világ egyik legjegyzettebb fesztiváljává nőtte ki magát.
A magát „ideák fesztiváljának” is nevező találkozó lényege, hogy a közönséget is aktívan bevonó beszélgetések keretében az irodalom, más művészeti ágak, tudomány neves képviselői és egyéb közéleti személyiségek osztják meg történeteiket és gondolataikat egymással és a közönséggel.
A május 4-5. között szervezett budapesti Hay Festival Bob Geldolf koncertjével indul péntek este 8 órától, a Petőfi Csarnokban. A beszélgetésekre a Petőfi Irodalmi Múzeumban (május 5-én, szombaton reggel 10 órától este 8 óráig), valamint a Közép-európai Egyetemen, a CEU-n (pénteken és szombaton délután 6 órától) kerül sor.
A budapesti Hay Festival helyi szervezője a Hungarofest.
Programok a PIM-ben
10.00-10.45
Tibor Fischerrel beszélget Friedrich Judit
A regényíró és partnere A béka segge alatt, A gógyi galeri, vagy az Istennek lenni jó című regényekről beszélget
Tibor Fischerrel beszélget Friedrich Judit
A regényíró és partnere A béka segge alatt, A gógyi galeri, vagy az Istennek lenni jó című regényekről beszélget
Angol nyelven magyar szinkrontolmácsolással
11.00-11.45
Bob Geldoffal beszélget Peter Florence
Beszélgetés az énekes-aktivistával Afrikáról, a zenéről és a szerelemről.
11.00-11.45
Bob Geldoffal beszélget Peter Florence
Beszélgetés az énekes-aktivistával Afrikáról, a zenéről és a szerelemről.
Angol nyelven magyar szinkrontolmácsolással
12.00-12.45
Ángeles Casoval beszélget Ana Gavín
A spanyol írónő (Contra el Viento), újságírónő és Erzsébet császárné életrajzírója beszél a művészetről és az életről, regényről és valóságról.
A Cervantes Intézet és a Fundación Lara közreműködésével
Spanyol nyelven magyar szinkrontolmácsolással
13.00-13.45
Shigeru Bannal beszélget Martha Thorne
A japán építész (a Pompidou Központ új metzi kiállítóhelye, illetve a hannoveri japán pavilon tervezője) újrahasznosított elemekből készült munkáiról és a katasztrófa sújtotta térségekben végzett tevékenységéről beszélget a Pritzker-díj ügyvezető igazgatónőjével.
Bevezető: Dave Venables (AHEC)
Szponzorok: AHEC és az IE University
Angol nyelven magyar szinkrontolmácsolással
14.00-14.45
Hanif Kureishivel beszélget Tiffany Murray
A dráma- és regényíró (A kültelki Buddha, Something to Tell You), filmrendező és forgatókönyvíró (Anya és a szerelem, The Black Album, Fiam, a fanatikus, Vénusz) a Diamond Star Halo szerzőjével beszélget munkáiról.
Angol nyelven magyar szinkrontolmácsolással
15.00-15.45
Földényi F. Lászlóval beszélget Bednanics Gábor
A művészettörténész, esztéta és esszéista beszélgetése az ifjú irodalomkritikussal, a kortárs magyar irodalom szakértőjével.
15.00-15.45
Földényi F. Lászlóval beszélget Bednanics Gábor
A művészettörténész, esztéta és esszéista beszélgetése az ifjú irodalomkritikussal, a kortárs magyar irodalom szakértőjével.
Magyar nyelven angol szinkrontolmácsolással
16.00-16.45
Ben Okri beszélget Jon Gowerral
A Booker-díjas szerző (The Famished Road) verseiről és esszéiről beszélget, melyekből részleteket olvas fel.
Angol nyelven magyar szinkrontolmácsolással
17.00-17.45
Dragomán György beszélget Kollár Árpáddal
A többszörösen díjazott regényíró és műfordító A pusztítás könyve és A fehér király című műveiről beszélget.
Magyar nyelven angol szinkrontolmácsolással
18.00-18.45
Kiss Noémi, Tóth Krisztina és Bán Zsófia beszélget Gerőcs Péterrel az irodalom és a vizualitás kapcsolatáról.
Magyar nyelven angol szinkrontolmácsolással
19.00-20.00
Hay 25 – Ben Okri, Jung Chang, Földényi F. László, Dragomán György, Tibor Fischer, Tiffany Murray beszélget Jon Gowerral
Idén 25 éves a Hay Fesztivál. Az évforduló megünneplésének részeként az idén világszerte megrendezett 15 fesztivál résztvevőinek 25 kérdést kell megválaszolniuk. Csatlakozzon Ön is, és beszélgessen az alábbi kérdésekről: Miért olvasunk könyveket? Tegyük fel, hogy létrehozunk egy irodalmi-, zenei- és színházi művekből álló könyvtárat. Ön szerint melyik könyvnek, filmnek vagy lemeznek lenne helye benne? 25 évvel ezelőtt az egész világ rettegett az AIDS-től, a berlini fal két részre osztotta Nyugat- és Kelet-Európát, Kínát és Latin-Amerikát a fejlődő világ részeként tartottuk számon, és a világ népességének alig 1%-a használt mobiltelefont és számítógépet. 25 év múlva mai életünkhöz képest vajon milyen változásokat tapasztalhatunk majd?
Angol nyelven magyar szinkrontolmácsolással
Belépőjegy:
400 Ft / beszélgetés (felnőtt)
250 Ft / beszélgetés (nyugdíjas, diák)
Amennyiben egyszerre legalább három beszélgetésre vált jegyet, 25 % kedvezményt kap a jegyárból. A belépőjegy a programok napján, május 5-én, érvényes a PIM kiállításaink látogatására. A HAY 25 kerekasztal-beszélgetésre a belépés ingyenes.
Részletes program a teljes fesztiválról és a más helyszíneken zajló programokról a HAY Festival és a Hungarofest weboldalán található!
Email: hayinfo@hungarofest.hu
HAY FESTIVAL – BUDAPEST
May 4 – Friday
18:00-19:00
CEU Jung Chang talks to John Kampfner
The author of and biographer of Mao discusses her work and the changes China has seen in the decades since she wrote the global bestseller Wild Swans. Introduced by Markos Kounalakis (CEU)
In association with Google
In association with Google
English
20:00-22:00
PECSA
Bob Geldof in concert
The great Irish folk-punk-rock hero plays the opening concert of the festival. His latest album is How To Compose Popular Songs That Will Sell.
Sponsored by Friends of Hay Festival Budapest
Saturday 5 May
10:00-10:45
PIM (Petőfi Literary Museum)
Tibor Fischer talks to Friedrich Judit
The novelist discusses his work from Under The Frog and The Thought Gang to Good to be God and the two short stories Crushed Mexican Spiders.
English with simultaneous translation into Hungarian
11:00-11:45
PIM
Bob Geldof talks to Peter Florence
A conversation with the singer and activist about Africa, music and love.
English with simultaneous translation into Hungarian
12:00-12:45
PIM
Angeles Caso talks to Ana Gavin
The Spanish novelist (Contra el Viento), journalist and biographer of Empress Elisabeth talks about art and life, fiction and reality.
With the collaboration of Instituto Cervantes and Fundacion Lara
Spanish with simultaneous translation into Hungarian
13:00-13:45
PIM
Shigeru Ban talks to Martha Thorne
The Japanese architect (The Pompidou Centre’s Metz Museum, Japanese Pavilion at Hanover) discusses his work in sustainable materials and his disaster relief work with the Director of the Pritzker Prize. Introduced by Dave Venables ( AHEC )
Sponsored by AHEC and IE university
English with simultaneous translation into Hungarian
14:00- 14:45
PIM
Hanif Kureishi talks to Tiffany Murray
The playwright, novelist (The Buddha of Suburbia, Something to Tell You) and film-maker (The Mother, The Black Album, My Son the Fanatic, Venus) discusses his work with the author of Diamond Star Halo.
English with simultaneous translation into Hungarian
15:00-15:45
PIM
Földényi F. László talks to Bednanics Gábor
The art historian, literary scholar and essayist in conversation with the young literary critic, an expert on contemporary Hungarian literature.
Hungarian with simultaneous translation into English
16:00-16:45
PIM
Ben Okri talks to Jon Gower
The Booker Prize winner (The Famished Road) reads and discusses his poetry and essays.
English with simultaneous translation into Hungarian
17:00-17:45
PIM
Dragomán György talks to Kollár Árpád
The award-winning translator and novelist discusses his works A pusztítás könyve (The Book of Destruction) and A fehér király (The White King).
Hungarian with simultaneous translation into English
18:00-18:45
CEU
Rolf Strom-Olsen talks to Georg von Habsburg, chaired by Revel Guest
A conversation about business, humanitarianism and world affairs with the distinguished statesmen and scholars.
Sponsored by IE university with the collaboration of CEU
English
18:00-18:45
PIM
Kiss Noémi, Tóth Krisztina and Bán Zsófia talk to Péter Gerőcs
Discussion about Literature and The Visual
Hungarian with simultaneous translation into English
19:00-20:00
PIM
Hay 25
Ben Okri, Jung Chang, Földényi F. László, Dragomán György, Tibor Fischer, Tiffany Murray talk to Jon Gower
The Hay Festival is 25 this year, and as part of the celebrations we have put 25 Questions to everyone taking part in all our 15 festivals around the world. Please join the panel to discuss three of the Questions – Why do we read books? We’re building a library of literature, music and cinema. Which one book, film and album would you contribute to it? 25 years ago, the whole world lived in fear of an Aids pandemic, the Berlin Wall divided East and Western Europe, China and Latin America were considered part of the developing world and less than 1% of the world’s population used mobile phones or computers. What changes will we see to the way we live now in 25 years’ time?
English with simultaneous translation into Hungarian
20:30-23:00
CEU
My Beautiful Laundrette – screening
A showing of the modern classic movie followed by Q&A with the screenwriter Hanif Kureishi, chaired by Peter Florence
English
Ticket prices: Adults: HUF 400 per discussion, pensioners/students: HUF 250 per discussion. Buy three tickets or more in one transaction to receive a 25% discount.
On 5 May tickets puchased for discussions at PIM entitle visitors to see the exhibitions of the Museum as well.
On 5 May tickets puchased for discussions at PIM entitle visitors to see the exhibitions of the Museum as well.
Events taking place at CEU and the HAY 25 roundtable discussion are free of charge.
Tickets for the Bob Geldof concert can be purchased for HUF 3000 in advance and HUF 3500 on the day at the concert venue (PECSA), at Ticket Express offices or through the website: www.tex.hu