Babával a PIM-ben

Piszén piszék

Időpont
Helyszín
Esemény sorozat
Kerekedjetek fel bátran babáitokkal együtt és nézzétek meg a PIM időszaki kiállításait!
Az egy órás program első részében megtekintjük a kiállítást, utána pedig a múzeumpedagógia foglalkoztatótérben kiengedünk. Hiszünk benne, hogy a legkisebbek is tudnak valamit hazavinni a kiállításainkból, ezért fejlesztőpedagógus bevonásával ritmikus, mozgásos, játékos kreatív foglalkozásokkal készülünk.
A hangoskodó és alvó babákat egyaránt várjuk, babkocsit nem tudtok behozni a kiállítótérbe, az előre köthető babahordozót javasoljuk a látogatás idejére.

 

Tárlatvezetés és babás foglalkozás a K.I. aki voltam – Kormos István 100 kiállításban

Kormos életműve minden korosztályhoz szól, az alkotói pályán éppoly fontosak gyerekversei, mint a huszadik század második felének poétikáját meghatározó művei. A kiállítás Kormos István életútján és életművén keresztül a lehető legközelebbről mutatja be a második világháború befejezésekor induló generáció élethelyzeteit, életmentő játékait, magán- és közéleti vívódásait, a korszak embertelen kihívásait éppúgy, mint a hatalom szürkesége ellenére izgalmas és pezsgő irodalmi életet. A tárlatvezetés után Kormos gyerekverseiből válogatunk, mondókázunk, izgünk-mozgunk, zenélünk és zörgünk a babákkal. Szó lesz a ritmus, a mozgás és a versek életmentő szerepéról a kisbabás mindennapokban. 

A program előzetes regisztráció után ingyen látogatható. 

A tárlatvezetést Benedek Anna, a kiállítás kurátora tartja, a mondókás foglalkozást Simonyi Noémi konduktor, korai fejlesztésben jártas szakember.