Bp. 2009. Helikon.
Az emigráns Márai meglehetősen furcsa történelmi regényeket írt. A műfaj klasszikus szabályainak csak látszatra felelnek meg e művek, valójában inkább példázatokról van szó. Ezek közül jelent most meg az író először 1971-ben, Torontóban napvilágot látott regénye.
A regény a Julius Caesar halála utáni órákat beszéli el: ki hogyan értelmezi az eseményt, mit von le a maga számára következtetésként. A mű mintegy tablóként értelmezhető: bemutatja egy társadalom minden rétegét uralkodójuk, a diktátor halála után s egyben ítéletet is mond felettük, hiszen a maga módján gyakorlatilag mindenkiről kiderül, hogy kiszolgálta a zsarnok halála előtti rednszert. A nép egy korsó olajért, egy marék gabonáért vagy egy cirkuszban töltött délutánért eladja magát. Különösen sokat sejtető a Caesart kiszolgáló írók párbeszéde a regényben; taktikának az elvonulást, várakozást választják, aztán készen állnak arra, hogy leleplező írásokat, monográfiát jelentessenek meg az elmúlt diktatúráról és diktátorról... a filozófiai kongresszus alkalmával kétszer Athénba küldött államköltségen... Erre gondolsz?... Nem tudod, hogy mindez áldozat volt részemről? Beértem ilyen kevéssel, eltűrtem, hogy az irodalmi kegyencek, akik a talpát nyalták, silány versekért zsíros aranyakat zsebeljenek be, amíg én itt kucorogtam vidéki magányomban, Baiae-ban vagy a római hivatalszobában, fogcsikorgatva írtam néha a zsarnok tiszteletére egy üdvözlő ódát vagy egy születésnapi pamfletet... Most is érzem az undort!
