Álmok köntöse
Magyar írók Bécs-élménye (1873-1936)
Bécsben minden „közel” van: nemcsak a térben, hanem a tudat mélyvizében is. Bécs az egyetlen hely, ahol az emigráns, aki messzire ment, nem sóhajtja: „Messze, mitől? …” Itt inkább ezt kérdi: „Közel, mihez?…” (Márai Sándor)
Kiállításunkban – melynek címét Balázs Bélától kölcsönöztük – e térbeli és kulturális otthonosság-érzet hátteréről, főbb alkotóelemeiről, művészi, illetve általános emberi tapasztalatokban való megjelenéséről szeretnénk képet adni a látogatónak. Kiindulópontul olyan korszak szolgál, amikorra egy politikailag legitimált szövetség létrehozza a maga közös kulturális vállalkozásait. Az osztrák-magyar sarkkutató-expedíció, valamint a monarchia fővárosában rendezett világkiállítás felidézését nemcsak az indokolja, hogy általuk megmutatható, magára talált-e a magyar fél a felkínált szerepben, hanem az is, hogy ezek az események helyet kaptak a magyar irodalmi kultúrában (a Mikszáth-publicisztikától a Jókai-regényig). Hasonló a helyzet az átfogóbb értelmű Monarchia-toposz esetében, mely egy értékrend, egy életforma, egy korszak metaforájaként gyökerezett meg az irodalomban (például Krúdy Gyula, Herczeg Ferenc, Márai Sándor és más, a kiállításban szereplő alkotók életművében).
A huszadik század elejének magyar irodalmához azonban más típusú termékenyítő hatások is érkeztek osztrák közvetítéssel. A kiállítás térbeli és gondolati középpontját ennek megfelelően a bécsi századfordulós modernség esztétikájának kulcsszavait megérzékítő tér képezi. Ez kiegészül a korabeli bécsi irodalmi élet kávéházak köré szerveződő, újat hozó figuráinak (többek között Rainer Maria Rilke, Karl Kraus, Peter Altenberg) profilját felvillantó egységgel. Ezzel párhuzamosan igyekszünk képet adni a magyar alkotók által Bécsben eltöltött időszak meghatározó élményeiről, egymással tartott kapcsolataikról és Hatvany Lajos ebben játszott mecénási szerepéről.
Az 1919-es politikai változások nyomán írók-képzőművészek egy Kassák Lajos, illetve a MA folyóirat köré szerveződő csoportja rákényszerült, hogy elhagyja Magyarországot, ám a közös munkát az emigrációban is folytatta, mintegy körülményei ellenére juttatva érvényre kísérletező- és alkotókedvét. Ez indokolja, hogy külön teret adtunk számukra a kiállításban.
A színházi, valamint a szórakoztató műfajok (Molnár Ferenc, Kálmán Imre tevékenysége) sikersorozatot hoztak magyar szerzők számára bécsi színpadokon, így az a kulturális közvetítés magyar részről legeredményesebb terepét képviseli.
Az irodalmi kölcsönhatásokat a társművészetek tágabb összefüggésébe ágyazva mutatjuk be, magyar és bécsi közgyűjteményekből vett anyaggal. A kiállítás mindegyik tér-egységére érvényes, hogy ha utal is valóságosan létezett létesítményre, az csupán ihlető kiindulópontul szolgált különböző terek, alkotók, szemléletek között létrejött, vagy csupán képzelhető találkozások megálmodott színtereihez.
