Megszólaló
Rámgyullad a villany, mert mozgás vagyok,
érzékel az érzékelő. De néha nem érzékel,
és akkor külön mozogni kell, dugni a kulcsot
a kulcslyuk felé, vagy legalábbis úgy csinálni
a nagy sötétben. Merthogy a kapuban vagyok,
jövök haza, csókolom, vagy nem is haza,
csak itt lakom, ha egyáltalán itt és lakni és kicsoda,
mikor. Ezt abban a felvilágló pillanatban senki
nem tudhatja, egy egész utca se hirtelen,
bármennyire is az ablakok és falak mögül
már mióta bárkit.
Mozognom kell, hogy érzékeljenek, pedig én,
és itt jó- vagy rosszhiszem szerint, köszönöm,
jöhetne más és más beállítása a borzongatásnak.
Néha egészen közelről látom, ahogy jövök,
a fényes telefonfülkében egy nőnek az arcát,
vagy hallok meg a kocsma előtt egy utolsó
figyelmeztetést, és már ott se vagyok.
Csak nyomulnék egyre befelé a fényről
a biztos félhomályba, de hogyan oszlassam el,
főleg így, háttal, nagykabátban, az összes tévhitet,
amikor pedig kifelé is, bár kevésbé látványosan,
vagy ha máshol, már bocsánat, de évekig gyűlt
ellenem a legközelibb gyanú, hiába teszek
vagy nem teszek lépéseket.
Műfaj: vers