A halottakkal

A halottakkal óvatos vagyok.

Nem tudom, tudják-e, hogy nincsenek.

Ahogy bejössz az ajtón, rám köszönsz –

hát nem ilyenek a kísértetek.

Mégis: nem csak én vagyok elfogódott.

Úgy teszünk, mintha. Mint a nagybeteg

az ágyban és az ágy szélén kuporgó

próbálja egymást megsegíteni:

oly hitelesen hiteltelenek!

Mennyi időd van? Mennyi van nekem?

Még ugyanolyan őszinte a szájad,

üdvözlő csókját nem csak mímeli.

Valamiképpen vágyhattam utánad.

A hóesésben elveszetten álltunk.

Milyen hideg van. Nem kel még a nap.

Szeretlek. Egyszer azt mondtad: szeretlek.

A hó elolvadt, téged eltemettek,

ez megmarad.