Megszólaló
Akkor most légyen erotik,
mint mikor slagodat markolod,
barátom, remegve tán,
vagy ippeg öntudattal,
és a lomha cső csak bágyadtan lifeg
kezedben, miként egy bágyadt
kismalac füle, ej, no, lám, figyelem,
hogy csüng a cső,
csacsogva csurrant,
majd csobog,
diadallal!
Igen! Igen, igen, igen!
Így foglak majd kezembe,
pajtás, hallga csak csobogásod!
De csitt, galambom, csitt te, csitt,
ha mondom,
rontom, bontom,
hisz’ pukedli pislantás enyém,
csupán picsányi pussz!
Mert légyen komoly, ha légyen,
édes úr, légyen komoly, ha légyen,
ha mondom! Vigyázzon kelmed, kis
kakas, te drága, pinányi akarat csak
az enyém, de tág – jöszte –
a keblem!, és mindig és újra
tágul, merthogy én tág
keblű vagyok, barátom!
Nőtincs, 2000. december 30.