Hó

1 



Vártam az első hóra, hogy virágzik 

majd puha szirmai közt kék szemed – 

már csak sárgyöngyös könnyeim peregnek 

édes csillagom, vak szemed felett! 

Föld mélyén, sziklahegyek közt, parázsló 

jégen koptatnám csontig körmömet, 

csak hogy lássam még egyszer – nem a tested! – 

e földöntúli hóban lelkedet. 



2 



Kemény sziklaél a gerenda íve, 

a barlang mint a sír – 

szelíd viráglány, kit a férfiangyal 

izzása megvakít – 

a szőke kis test mélyében a gyermek 

felszikrázott – és érett a halál. 

Földbe szivárgott, felhők közé szállott 

őszi eső, pelyhező hó után.

Műfaj:  vers

Szerzői jog:  Argumentum Kiadó