Szarvasbőgés

Contributors

Megszólaló

A jelenés nem jön, hiába várom,

ha jönne is, szólítom – nem felel.

Összecsúszik az ébrenlét s az álom,

a test a lélek ködképeivel.

A valószínűtlen látóhatáron

sovány kísértetek füstölnek el.

Most már sokáig gunnyaszt reggelente,

csöpp koponyája bolyhos és kerek,

a sárfészek sötét testmelegében,

álmában nagy vizeket lát a fecske.

A szakdékos Öreghegy felett

mozdulatlan szárnyon kering a három

egerészölyv, fájdalmas vijjogással,

egymás mellett, egymás alatt,

egymásnak s egymástól suhamlanak,

a végtelen jelét írják az égre,

de nincsen, aki hallja-lássa.

Mindenfelől özönlő seregével

hirtelen tör lakóira az éjjel.

Hasára fordul, meggörbíti térdben

a bal lábát, felnyomja tomporát,

dombja alatt negyedtenyérnyi éden.

A part síkos, homályos sűrűjében

csörtetnek vagy fölszegett fővel állnak,

felbődülnek, nem, hördülnek vadállat-

indulattal agancsuk összecsattan.

Megnyílik öble, hogy magába nyeljen,

ez a sosem-látott-nem-ismerem,

ez az arctalan és személytelen,

ez az öröktől csillapíthatatlan,

örökké testre éhes szerelem,

ez a közös együtt- és egyedüllét,

hogy tiltakozzon veresége ellen,

külön-külön és együtt odagyűlik,

minden eleven úgy akarja: játsszák

el, hogy az ígéret beteljen,

az olyigen romlékony földi lények

megsemmisülését-feltámadását.

 

(2002)