Móricz Dezső és a magyarság amerikai emigrációjáról
Móricz Dezső, Móricz Zsigmond második öccsének életútjához máig sok megválaszolatlan kérdés fűződik. 1907-es amerikai emigrációja után keveset tudunk Dezső életének alakulásáról. A levelezés és a családtagok visszaemlékezései ellentmondásos képet rajzolnak kint töltött éveiről. Vajon hol járt, kikkel találkozott és hogyan élt? Milyenek lehettek a magyar telepek, ahol hozzá hasonlóan több száz magyar család próbált szerencsét? És vajon őrzi még Dezső emlékét a róla elnevezett, ma is létező városrész, a Moriczville?
Móricz Dezső 1883. május 22-én született a Móricz család harmadik gyermekeként. A kisújszállási gimnáziumban tett érettségi után tanulmányait a Budapesti Tudományegyetem bölcsészkarán folytatta történelem-földrajz szakon. Dezső volt a legvakmerőbb a családban, kalandvágyó természete messzire sodorta. Még az egyetem befejezése előtt, apró kölcsönökből szerzett pénzből ment ki Amerikába és a pennsylvaniai Pittsburgh melletti kisvárosban, Allegheny-ben telepedett le, ahol református lelkész lett. Később hazatért és megszerezte a történelem szakos doktorátust, de nem volt otthon maradása, újra nyakába vette a világot. Évekig élt Kanadában, ahol földbirtokosként több ezer holdon gazdálkodott, egy ideig biztosításkötéssel is foglalkozott, melynek során bejárta a magyar telepeket.
Dezső kivándorlása a magyarok amerikai emigrációjának egyik fontos korszakát érintette, mivel ekkor a magyarok tömegesen települtek be az Egyesült Államokba és Kanadába. Az első kivándorlási hullám az 1914-18-as világháború előtti években történt, a második a két világháború között, végül pedig következett az 1956-os hullám.1 A kivándorlók száma először 1903-ban haladta meg a százezer főt (119 944), s 1914-ig csak kétszer - 1908-ban és 1911-ben - esett a százezres nagyságrend alá. 1907-ben érte el a csúcspontját, amikor a távozók száma 209 169 fő volt.2 A kivándorlók első csoportja főként Pittsburgh-ben és környékén települt le, ahol bányákban, vas- és acélgyárakban dolgoztak.3 1908-ban Móricz Dezső is itt szolgált református papként. 1908 tavaszán a pittsburghi acélgyár munkásait ábrázoló képet küldött Móricznak, a következő üzenettel:
“...ezek az én embereim. Ezeknek s ilyeneknek vagy egy pár 100-nak hirdetém én az igét.”4
A bevándorló magyaroknak fontos volt az egyházi közösségek megerősítése, szükség volt magyar papokra és templomok építésére, melyben Dezső, református papként aktívan részt vett. 1910-es, Uniontownban kelt levelében erről számol be Móricznak “Építtetek most egy templomot 15000 dollárért. Én gyűjtöttem össze minden dollárt, adósság alig van.”5
Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattár, Móricz Zsigmond-hagyaték 100/783/12
1920-as gazdasági csökkenés következtében a kezdeti szabad bevándorlást egyre több korlátozáshoz kötötték, mivel már nem volt szükség több bevándorló munkaerőre. 1927-től egész Európából évente csak 150 ezer fő bevándorlását engedélyezték. Így az Egyesült Államok kvótarendszere miatt az 1920-as évektől a kivándorlás egyre inkább Kanada felé irányult.6 A kivándorlók főként Manitoba, Saskatchewan és Alberta tartományokban telepedtek le, ahol földműveléssel foglalkoztak. Vonzó gazdasági ígéretek reményében léptek a prérire, mivel a kanadai kormány ingyen földet adott a letelepedőknek, hogy benépesítsék a területet. A saját birtokra vágyó magyaroknak valóban az ígéret földje volt Kanada, a megélhetésért azonban sok akadályt kellett leküzdeniük és rengeteget kellett dolgozniuk, hogy megműveljék az erdőkkel, sziklákkal és mocsarakkal borított, érintetlen földet. Mivel távol laktak a városoktól a termés értékesítése is nehéz volt, ráadásul szembe kellett nézniük a földfoglalás miatt felháborodott őslakos indiánok ellenérzéseivel is. Így kulturális és vallási életük megszervezéséhez általában csak évekkel később tudtak hozzáfogni.7
Idővel a kanadai kormány korlátozta a földszerzés feltételeit. Kezdetben a bevándorlók százhatvan hold földet igényelhettek, melyet homesteadnek neveztek, és tulajdonjoga tíz dollárnyi jelképes vételár volt. A később érkezőknek azonban már minden kiadásukat maguknak kellett finanszírozni. A nehézségek ellenére a kitelepülő magyarok többségének mégis sikerült fennmaradni, sorra épültek a magyar települések, mint Kaposvár, Esterhazy, Békevár, Sokhalom, Otthon, Magyar, stb. A Kanadában élő magyarság száma az 1890-es években másfél ezerre, 1911-ben tízezerre volt becsülhető. Hivatalos adatok szerint 1921-ben 13 181, 1951-ben 60 460, 1961-ben 126 202 magyar lakott Kanadában.8
Dezső 1911-ben kelt leveleit a kanadai Winnipegből küldte, melyben beszámolt bátyjának a Saskatchewan-i magyar telepeken, Otthonban, Békeváron, Lestockon tett látogatásairól. A lelkészi teendők mellett életbiztosításokkal is foglalkozott, és közben egy magyar telep szervezésén gondolkodott. Dezső nagy lehetőségeket látott a farmerségben. A telepeken, mint írja
“a farmerek mindenfele a legnagyobb jólétben vannak. Akármilyen rövid idővel ezelőtt kezdték is a farmerkodást kiment a házokból a gond. Aprómarha tehén ló s minden aminek a táplálásáról a természet visel gondot százával ezrével vannnak. Még vad álátból is kényelmesen meg lehet élni. [...] Milyen mások azok mint az otthon nyomorgó földmivesek. Az a 160 acra ami után az összes adója 40 dollára megy termel neki annyit hogy odahaza nem cserélne egy nagyságos urral semm.”9
Az ezt követő évek ellentmondásos képet rajzolnak Dezső életéről. Levelei először a pompás karrierről és egyre gyarapodó vagyonáról számolnak be. “Már egész várost alapított, melyet róla neveztek el Móricz-willnek”.10 Amikor azonban a felesége, Brüll Rózsika utánament Amerikába a gyerekeikkel, Dezsőt egy másik feleséggel és négy gyerekkel találta.
“Dezső levele szerint erre neki joga volt, volt olyan amerikai törvény, hogy a háború idejére pajtásházasságot köthessen bárki, akinek más földrészen van a felesége. Ö úgy gondolta, hogy ha az eredeti családja megjön, az újtól elválik. Igen, de azt írja, mikor meglátta a magyar feleségét, idegsokkot kapott a rémülettől, hogy ilyen csúnya. Az volt csak aztán a csúnya, mikor a két asszony hajba kapott a férjen.” Bigámiáért pár napra lecsukták, mialatt hitelezői mindenből kiforgatták az asszonyokat. A családi hírek szerint azonban “Dezső volt olyan betyár, hogy amint mozogni tudott, visszaszerzett sokat a régiből.”11 12
A történet mégis tragikus véget ért. 1923 júniusában kapta a család Dezső halálhírét. Felesége, Nora W. Móricz 1923. szeptember 20-án kelt levelében ezt írja a családnak:
“Kedves férjem június 7.-én halt meg; lelőtték és csak másfél órát élt. Utolsó szavaiban említette, hogy mennyire szeretett engem és négy gyermekünket, és azt kívánta tőlem, hogy írjak önnek.”13
Halálának pontos körülményeiről a feleség nem számol be, a családi levelezések és híresztelések pedig különböző forgatókönyvet írnak az esetről. Móricz Virág Apám regényében így ír a történtekről: “egy hitelezőjével – vagy adósával? – vitatkozott a saját verandáján, s indulatában a cigarettatárcája után nyúlt a hátsó zsebébe – amit az amerikai úgy fogott fel, hogy revolvert keres, megelőzte és lelőtte.”14 Az újságokban megjelent hírek tovább árnyalták a történetet. Egyesek szerint csak véletlenül találta el egy golyó,15 mások egy üzleti incidensről írtak,16 későbbi cikkekben már Dezső vízbe fulladásáról számoltak be.17
Művészeti és Relikviatár Fotógyűjtemény, F.8021
A fent említett város “Móricz-will”, azaz Moriczville, ma is őrzi Dezső nevét. A floridai Plant Cityhez tartozó városrészt jelenleg főként ír, német, angol, mexikói és francia származású emberek lakják.18 Magyar származású lakosokról, vagy az esetleges magyar alapítóról sehol sem tesznek említést. Dezső hátramaradt feleségei nagyon szerény körülmények között nevelték fel a gyerekeiket, akik életének alakulásáról már nem sokat lehet tudni. A magyarországi rokonokkal idővel megszakadt a kapcsolatuk. “Állítólag több mint húsz unokája van Dezsőnek, de ezekről most már legalább tíz éve semmiféle hír nem érkezett Magyarországra.” -írja Móricz Virág 1979-ben. Dezső unokái és azok leszármazottai valószínűleg, a többi kivándorló gyerekeihez hasonlóan, beolvadtak az amerikai közösségbe és idővel elfeledték magyar gyökereiket.
Varga Emese
1 Szondi Ildikó – Seres Alíz Ivett, "Tengerentúli magyarok", Acta Universitatis Szegediensis: forum. Acta juridica et politica, 2. sz. (2011): 170.
2 Hozzáférés: http://www.emagyar.net/index.php?p=article&type=regional&id=12.
3 Szepesi – Seres, I. m., 173.
4 Lásd: http://digiphil.hu/o:mzs-lev.tei.895.
5 Lásd: http://digiphil.hu/o:mzs-lev.tei.972.
6 Szepesi – Seres,177., 183–184.
7 Lásd: https://archivnet.hu/magyar-preri-kanadaban.
8 Lásd: https://archivnet.hu/magyar-preri-kanadaban.
9 Lásd: http://digiphil.hu/o:mzs-lev.tei.1106.
10 Móricz Virág, Apám regénye, (Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó), 224.
11 Uo., 237–238.
15 Világ, 160. sz. (1923): 7.
16 Pesti Napló, 160. (1923): 5.; Szegedi Friss Ujság, 171. sz. (1923): 1.
17 Szabadság, 107. sz. (1971): 8.
18 Hozzáférés: https://www.neighborhoodscout.com/fl/plant-city/moriczville