Megszólaló
31./A szívdobogás
A falon túl egy erdő áll,
Amiből tompa és kaotikus
Dobolás hallatszik,
Mintha minden fa belsejében
Egy harkály kopogtatna,
Mintha mindegyikhez egy magzati
Szívhang-hallgatót kötöttek volna.
A fiú hirtelen eltűnik a lány mellől,
Csak egy falevél marad a helyén
És pörögve a földre hull.
– A fiút fává változtattam – hallatszik az erdő
Istenének testetlen szélzúgáshangja. – Csak akkor
Válhat újra emberré, ha képes vagy
Kiválasztani, melyik fa ő.
A lány kétségbeesve mered az egyforma fatörzsekre,
Aztán lehunyja a szemét, nagy levegőt vesz,
Koncentrál, és az apja egyik emlékét
Próbálja segítségül hívni:
Éjszaka van, menyasszonyi ruhás
Fák állnak a ház előtt,
A fiú anyja a lány apjának mellkasára hajtja a fejét,
Aztán felnéz, és ezt mondja a férfinak:
„Minden szívdobogás más”.
A lány szeme felpattan,
„Minden szívdobogás más” – ismétli
Meg hangosan,
És az erdő beleremeg.
Odafut az első fához,
És dobogó törzséhez tapasztja a fülét.
Aztán a következő fához
Ugrik, majd a másikhoz, aztán a harmadikhoz…
Éjszaka lesz, mire a lány meghallja végre
A fiú ismerős szívhangját,
Amit senki máséval nem tévesztene össze.
A fa visszaváltozik fiúvá,
Mindketten elzuhannak,
A fiú elterül a földön,
A lány mellette fekszik,
Arcát meztelen mellkasához szorítva.
(Főnix Könyvműhely, 2016)