Megszólaló
Lucian Freud: Fotel a kandalló mellett, 1997
Üres fotel a kandalló mellett.
Csak most állt fel belőle valaki,
most hagyta el a helyét, a szobát.
Most vagy csak nemrég, nem olyan
régen, mint amikor még rinocéroszok
és mammutok lakták a Földet.
De aki benne ült, sokat ülhetett benne.
A háta jókora nyomot hagyott a támlán.
Vagy az inkább a tarkója nyoma?
A fenekénél a bőr majdnem berepedt.
Na és a karfák! Rajtuk a nehéz,
a láthatatlan, csontos kézfejek.
Vajon visszajön-e még az a valaki?
Vagy el se ment, s így vissza se kell jöjjön?
Lehet, hogy mindig más ül a fotelben?
Vagy ez a te foteled, és akárhol is vagy,
történjen bármi bármikor veled,
ez a fotel, ez őrzi a helyed?
Közben jönnek-mennek, mindig jön valaki,
s mint egy medencébe, beleveti magát,
fészkelődik, rugózik, szokja a szagát.
Vén fotel. Kell ez valakinek? Dobja ki?
Két megfeketült, sötétbarna karfa.
Nem, nem dobja ki. Kell neki.