Május
A Halotti beszéd gépirata
Márai számára nem a líra a legmegfelelőbb kifejezőeszköz, határhelyzetekben mégis a verset hívja segítségül mondanivalója közlésére. Magánélete nehéz pillanataiban (pl. legszorosabb kötődései kifejezésére – Cassovia,gyermeke halála – Egy kisgyermek halálára, az emigrációs léthelyzet kifejezése – Halotti beszéd) és történelmi sorsfordulók idején (1956 – Mennyből az angyal) ír verseket elsősorban.
Emigrációja pozitív olaszországi tapasztalatai ellenére születik meg 1951 nyarán a Posillipón Halotti beszéd című műve.
Hazát foglalni soha nem volt előkelő dolog. Az előkelő dolog mindig az volt, ha az embernek már van hazája. Amiben kételkedem, van-e még egyáltalán haza? Azt hiszem, nincs. Vannak többé-kevésbé biztonságos tartózkodási helyek – írja Paulay Erzsinek. Ezért is lesz a vers meghatározója a veszteségtudat. Mikor egy ember vagy egy nép veszélyben van, anyanyelvén kiáltja el az ősszavakat – írta Magyar versek című írásában. Ugyanakkor a Halotti beszéd vallomás is az anyanyelv szeretetéről, ezért nyúl vissza első nyelvemlékünkhöz, mivel idegen környezetben a nyelv a magyarságtudat utolsó mentsvára.
Műve gépiratban terjedt változatát úgy tartják számon, mint az első magyarországi szamizdatot, melyet idehaza számos másolatban, kézről-kézre terjesztettek. A hazai politikai vezetés provokatívnak és az ellenpropaganda céljainak megfelelőnek találta a művet, ezért 1954-ben megjelentették a Művelt Nép című lapban Tamási Áron válaszával együtt.