‘Ki nem igyekszik lengőajtón vágányok felé

Contributors

Megszólaló

                        Hányszor gondoltad el: leszállni a vonatról,

                        este, nyirkos őszben, mikor már látszik a lehelet,

                        az állomás lámpáinak irizáló szélű

                        fényudvara van, az újságos s a büfé belülről párás

                        ablakára már csak sápadt, távoli fény szitál;

                        poggyászod inkább jelképes csupán, s ha

                        úgy tűnne is, a célszerűség válogattatta

                        össze tartalmát veled,  igazában az csak

                        magadhoz való szigorúság volt:  az első napokban se

                        menekülhess abba, hogy nincs dezodorod, hogy

                        körömolló kéne  vagy hogy nincs zoknid elég.

                        És persze egyedül vagy, és persze várni se vár senki.

                        (De csak fog akadni valahol egy szabad szoba.)

                        Akkor néhány óra vagy nap, de legföljebb

                        egy-két hét alatt megméretne minden*.

                        Mert vagy visszafordulsz vagy megtudod, hogy nincsen visszaút.

                        *(Ugyan te magad nem méretnél  főképp ha

                        nem térsz vissza ily egyszerre meg, hiszen a belső

                        hang tudni akarná, őrizetes, mi tartott

                                                                       eddig ott.)

 

                        – – – Nem gyávaságod szégyenít meg,

                        hogy tudniillik nem szállsz

                        vonatra                         egyedül, jelképes  csomaggal,

                        hanem, hogy nem tudod, mire véld/vélheted,

                        hogy most már el se gondolod.