Dobromiła Jankowska | Pan Tadeusz Museum, Wrocław

A WROCŁAWI PAN TADEUSZ MÚZEUM
Romantikus tartalom egy 21. századi intézményben

A prezentáció alapját a lengyelországi, wrocławi Pan Tadeusz Múzeum állandó kiállí- tása adja. A Pan Tadeusz Múzeum a Nemzeti Ossoliński Intézet része. A múzeum 2016-ban nyílt meg, s azóta is egyike Lengyelország legmodernebb kulturális intézményeinek. 2019- ben az Európai Múzeumi Fórum (EMYA) külön elismerésében részesült. A múzeumban három állandó kiállítás található, közülük az egyiket Adam Mickiewicz Pan Tadeusz vagy az utolsó birtokfoglalás Litvániában című művét tárgyalja, amelyet az európai irodalom utolsó eposzának tartanak. A tárlaton romantikus műtárgyakat és Mickiewicz életrajzát állították ki, valamint a költemény narratíváját és kontextusát mutatják be hét teremben. A kiállítás koncepciója szerint igyekszik dekonstruálni a szöveget, és próbál párbeszédbe elegyedni a látogatókkal. Az előadás röviden bemutatja a múzeum sajátos, az „Arany nap alatt” bérház barokk építészete által is meghatározott karakterét, amelynek ötvöznie kell a hagyományos tartalmakat a folyamatosan frissülő multimédiás állomásokkal, érintőképernyőkkel, képekkel és hangokkal.

PAN TADEUSZ MUSEUM IN WROCŁAW
Romantic content in a 21st century institution

The presentation is based on the content of the permanent exhibition in the Pan Tadeusz Museum in Wrocław, Poland. Pan Tadeusz Museum is a branch of Ossoliński National Institute. Opened in 2016 it remains one of the most modern cultural institutions in Poland. In 2019 it received a Special Commendation from the European Museum Forum (EMYA). It presents three permanent exhibitions, including the one devoted to “Pan Tadeusz. The Last Foray in Lithuania” by Adam Mickiewicz, called the last epic poem in European literature. Romantic artifacts, the biography of Mickiewicz, as well as the narrative and context of the poem are exhibited in seven rooms which deconstruct the text and try to involve visitors in a dialog, giving them multiple perspectives to ponder upon. The presentation will briefly demonstrate the specific character of the museum, also determined by Under the Golden Sun tenement Baroque architecture, which has to blend traditional content with constantly updated multimedia stations, touch screens, images and sounds.