Karfiol
Hetente egyszer vágja a körmöm
Napjaim egy-egy kis műanyag fiók,
amit tablettákkal hetente újratölt.
Szanaszét pattog a köröm, főzés után majd összesöpri.
Nézem, ahogy rózsáira bontja a karfiolt.
Zöldfűszerért a párkányra nyúl.
Hagymát hoz be, szeletel, felaprózza.
A szájában vizet tart, hogy ne sírjon.
Kétnaponta borotvál, majd holnap. Olyankor
közel hajol, a szeme felütött tojás, észrevenni
az íriszig tartó bevérzések vörös jégzsinórjait,
az aggodalom tartja helyén a szemét, hogy látni tudjon.
Sütőt nyit, kibuggyan a hőség, amíg
tűkkel bökdös egy darab húst.
Beleremeg az arca, a kontya,
minden egyes nappal ő maga is párolog.
Mikor végez, odajön hozzám, azt kérdi: Apa,
minden rendben? Minden szó a megszokások
csontürege, csak átiramlik bennük a levegő.
Semmi sincs rendben és már rég nem vagyok apa.
Csakis ilyenkor vagyok teljesen biztos abban,
hogy mikor hatalmas, bütykösödő ujjakkal
darabjaimra szednek, ő a rózsáira
bomlik ugyanabban a pillanatban.
(Eső, 2016. június)
Búcsúkémia
Olyan régen jártam itt utoljára, hogy
egész parcellák nőttek azóta a földből.
Friss kora reggel, hétköznap, május.
Nem adtunk időt a búcsúzásra - mondom -,
habár tizenhét évig nem találkoztunk,
tudtunk egymásról, néha beszéltünk,
azelőtt viszont mégiscsak egymás
legközelebbi hozzátartozójának vállaltuk
magunkat éveken keresztül.
Azt mondja, ez így nem szabályos,
és amúgy is, mindjárt kezdődik már, mit tehetünk.
Összenézünk, tudjuk mit kell tenni ilyenkor,
szemre átszámolja, rutinnal,
és már fordul is a kulcs.
Odaenged az apró lyukhoz, az égéstérbe látni.
Egy megfelelő hőmérsékletre hűtött test
800 fokos környezetben egy-két perc
alatt kap lángra magától.
Egy öngyulladás meghitt kémiája,
egy végakarat működés közben.
Az a testtömegtől és izomzattól függő
50-140 perc színtiszta gyónás
a legmakacsabb csontokig.
Utoljára a legbelső szervek. Igen, a szív.
Mégis, a kíméletlen intimitás
vagy a feltehető bűntudat helyett
az ejt mély, őszinte zavarba, hogy odaolvadt
szemekkel bírom végigállni mindezt,
mikor csak vadidegenek vagy
beteg emberek képesek erre.
A hamvakat az urnába söpri. Péntek van.
Távozás előtt még álldogál előtte összefont
ujjakkal némán, ez munkahelyi kötelesség.
Kimegyünk, rágyújtunk. Ő is kéket szív. Bámul
szótlanul, egy csöpögő kerti csap, egy komposztláda
egy távoli sarokban. Hümmög. Telik a napja.
Nem is lehetnénk idegenek egymásnak,
annyi a közös bennünk.
Műanyag székeket pakolnak délutánra ki
szép sorban, gondtalan csivitzaj mellé.
Levélerezeten átütő szikranap, kócos szél,
lombsuhogás, áttelelt galambárnyékok a földön.
Ez itt körülöttünk csakis öröm lehet, semmi más.
(Eső, 2016. június)
Békefalu
Távolról viseltes rúzsfoltos fogsor.
Jobb optikával kivehető az ablakok hiánya.
És hogy a lakásokban nincsenek válaszfalak,
csak egy fotel elé készített Orion kásaképe.
De áramszünet sincs sosem.
Hajnalonta úgy ereszkedik arra a
pár sor házra, arra a pár emeletre a köd,
ahogy bakelitre a tű.
Egyes meg nem erősített számítások szerint
bizonyos kapualjakban akár 150 dB is lehet
a számszerűsített jólét. Ekkora hangerő
elhallgatott amalgámtömést ráz ki fogsorokból.
A nagyság népdalait sistergik a víz alatt tartott,
rothadó barázdaközök.
Havi egy alkalommal érkeznek páran
felkavarni az utcák porát, szimulálni egy hétköznapot.
Nincs idő félbehagyni a munkát, nincs halogatás
a látszatra, nincsenek eldobált szerszámok,
sehol egy átívelő szárítókötél, egy üres babakocsi.
És sosincs aratás sem, csak évenként
a rohadó rizsföldekre újravetnek.
De van, hogy éjszaka, a hangszórók
mozdulatlan membránján keresztül
fojtott nyögéseket, fogcsikorgatást
vélnek hallani mégis a déliek. Elharapott
szavakat, ahogy kiszabadulnak a fogközökből,
tömések alatti vadhús.
Azt mondják ez a hang,
egy lemezen túlfutó tű hangja.
Ezt mondod te is és ilyen hangot adsz te is,
mi is, mindannyian,
innen származunk mi mind.
Út bőr alá
Egy zsákutca alján volt a házatok.
Betonlapos járda vitt ki az áruházig,
ahová darálni vittétek a kávét.
Megbontották a város szövetét,
a zsákutcából keresztutcát húztak fel
a játszótérig, húrrá rövidíteni a hazaút ívpályáját.
Most először jutsz így el a régi terekhez,
máshogyan ugyanoda. És máris mennyire más,
a homokozóban nincs eltemetve semmi
rozsdás emlék, nincs semmi lendkerék
a haladéktalan időnek. Elnehezedik
a rádöbbenés lappangó hiánya,
hogy volt itt valami, tudni kéne, de mégsem.
Mint amikor a gerincben érezni,
hogy valami a nyomodban van.
Itt valami követni kezd, és mindig elfog az éhség.
A vasárnap miatt van így. Több hónap
múlva egy szerda koradélután fogod felismerni
a menzakonyhák édes alumíniumillatát,
hogy erre vitte a szél ételhordókban
öt napokon át, éveken keresztül.
Akkor már valamelyest megszokod,
beépül az újabb útvonal. Vagy inkább ugyanúgy
válik mind félidegenné, ritkán vagy itthon.
Aztán újabb ismerős kátyúkat foltoznak be majd,
és új utakat szelnek a meglévők közé.
Mintha a mögénk került időre tapadva,
a város a bőrünk lenne. Folyton horzsolódik,
és lassacskán heged.
(Bárka, 2016. február)
Folyószakasz
Kedd van, szürkület,
bomladozik a vonuló víz anyaga.
Füst-, és ködfelhő kapirgál a híd alatt.
Az égen keresztül-kasul,
sakkrácsozat a magasfeszültség.
Tűzfalbástyák közötti matthelyzet.
Habot vet a város csatornanyála.
Amit itt hagysz, sosem bomlik el, beépül.
A hab alatt, ez a mozdulatlan iszap,
ebből épülnek a gondnoklakások,
szemben a élükre állított paneltömbök
hunyorgó lépcsőházaival.
Ide, a szemgödrökben itt
gyűlik fel a város fényszennyezése.
Elered, a folytonos beázás neszezése,
helyezkedése itt a csönd.
Gyülekezőt fújnak a szelek
a folyók nyomorszakaszán.
Hasadékokba húzódó törmelékéletek.
És nem megy, és nem jön senki sem,
pedig zarándokhely lehetne minden
romváros, minden partmenti iparvidék.
Mert ami itt köztudott, azt nem tudja más.
Hogy tisztábbak lesznek a dolgok
a folyók áldozati oltárok alatti szakaszán.
(Élet és Irodalom, 2016. február)
Implant
Hetekkel később indul meg csak a szivárgás
a melle alól a szervei közé, egész a hasfalig.
Csak a megmaradt szerelem, így nyugtatja
majd magát, simogatva a bemetszés hegét.
Görcsálom fekszi majd gödrösre az ágyát,
egy roncsüzem előtt áll, betört ablakok,
horpadt reklámtáblák alól kibuggyanó gaz,
végigsimít egy meghajlott rozsdasorompón.