Ayhan Gökhan

Ayhan Gökhan
 
 
 
Előszó
 
legyen mit mondanom,
ne készületlenül
 
találjam magam
vele szemközt, lehetne
 
a lényeg  a következő
mondat, megelőlegezne
 
egy megakadást, megadást,
akarva-akaratlan,
 
ha irodalmi szülőanyánk,
az ómagyar-Mária,
 
kötelez, mint rokonom,
nem éhesen hagyni el 
 
a nyelvet, mint éjféli,
megterített asztalt.
 
 
Hamvasztás
 
a test és az álom ugratóján túl mennyi van hátra?
annyi a test, amennyit bomlik a lélek, utána
 
milyen történet veszi kezdetét vagy talán a végből
megismétel többször annyi variánst aztán  csak leépül
 
az emlékezet, mint a vadrózsák közé feleslegesen
beszórt és hiábavaló hamvak. tisztul a látás egy helyen. 
 
 
Hamvasztás
 
a testárnyék a melegen kiégett árnyékhoz simul. legyen
a részletek mögött comb, nyak, vese, tüdő részletesen
 
saját zsírjában, fekete égési sérülésében. utána
feleslegessé fehérnyi hamu vált. a test fájdalma, árulása
 
nem látszik a bőrön, a sérülés
a különböző, felismerhetetlen pontokon. ő meg félrenéz.
 
 
 
 
Levél
 
 
a nagy keresésben, kedves uram,
vegyük észre a meglévő okot,
ne térjünk el a kiindulóponttól,
nem jó semmilyen filozófia,
 
sokáig hittem, ismerem az embert,
belátom, ez újabb tévedés, tovább
növelem vele a hátrányt, felelős vagyok érte,
felelős vagyok a szomorúságért.
 
 
 
 
Ráadás
 
ezt a próba-testet ő csak kölcsön vette.
 
tehetségét
Heifetz ---
 
visszafele mélyült
a test: vissza-térhez.
 
nem mindegy, hogy honnét 
lekésve vagyok messze
 
a másik
parttól?--
 
nem jutunk ki élve
ebből a testből.
 
 
 
 
Utazás
 
Ön szerint, ki hordhatja vissza?
Ki képes rá? Menjen az asztalhoz,
tegyen fel zenét. Bartók,
az való ide, szerintem kevés
 
alkalom adódhat az életben,
amihez Bartók ne illene.
Szeretném, kérem, beszéljen
magyarul, a leghosszabb
 
magyar szavakat, lassan,
érthetően, anélkül, hogy
figyelne rájuk, terítse szét
a figyelmét, Budapesten élni
 
át a telet, kedves uram, azt
szerettem volna, egy  pesti
utazást, megtalálnom itt
nem sikerült, meglehet nincs,
 
meglehet
 
nincs sehol.
 
 
 
 
Uram
 
vele együtt, vagy nélküle, egy bolt
bejáratánál, tegnap, vagy csak rég volt,
megváltott jegyével, leszakadt jelenével,
elment, utána a hit hibátlanul elfért,
nem lakik benne többé a részvét, nézve se
vissza, táskája a földön, a szemüvege, a
csend utolsó színe, nem a rímé, a földön
többé sincs szó róla, nem létezett, vagy
az a kis beszélgetésnyi zaj volt, az a csendes
kitartás, az a szótlanul lassú, éretlen jövő idő.
 
 
 
 
Prométheusz
 
 
Prométheusz mája a tüzért cserébe. Orientológiai megfigyelések alapján az biztosan kizárható, hogy a madarak emberhússal történő táplálkozása nem tesz jót az állati gyomornak. A lekötözött Prométheusz, miközben a nyelőcsövén megakad az étel.
Ugyanaz a fájdalom, mielőtt a tűz a sötétségben és avas félelemben élő embereké lett volna. Azóta van a hamvasztási szokás elterjedőben. A lopott tüzért cserébe a forró hamu a kemence alján. De ki lopta el a nyelvet az istenektől és hol a büntetés ezért, nem tudom, hogy megérte, azt megint nem tudom.
 
 
 
 
Oresztész
 
 
Mit gondolt vajon Oresztész anyja halála után, nem derül ki.  Az ókori törvények nem tették lehetővé a Szophoklész-dráma nyomán megszaporodott anyagyilkosságok kivizsgálását a városban. A keresztény törvények elítélték volna. De az a férfi, aki az anyja fején késsel ejtett sebbe belenyomta az égő cigarettát és utána könnyes lett a szeme, jól ismerte a görög dráma szerkezetét.
 
 
 
 
Hadész
 
Azóta van a hamvasztási szokás elterjedőben. A földdel egybemosott test a krematórium negatívja és forró, mint a zsír. A gyász sérülése rajta. Benne.  A nyelv emlékezete nem tartotta meg, mint a levegőt, elfelejtette. A test nem áll össze újra, nincs az a nyelv, ami megalkotja a széthullt részekből a nyelv feltöltötte részeket. A lélek a nyelvvel távozik, közös kézben, a felejtéssel.
 
 
 
Hunyadi Mátyás
 
a téboly évéből nem
maradt más vele,
csak ami senkié sem,
a saját neve.
 
 
 
 
Inkubátor-dal
 
az élet elején egy inkubátor   
szolgálja tér-lakásod, míg máshol  
csecsemőhalál, szemétkosár,  
korai, fürdőszobai, adja rád      
a pusztulás ruháját, rád talál 
egy rendőr, egy fiatal halált  
soha nem látott takarítónő.  
az inkubátor élet- és csomagmegőrző.  
 
a babatest csak egy óvatos próba,
 az inkubátor magába oldja,
„nem a szeretetemé vagyok. „
sokszor elmondja a tudatalatti,
„talán szorongató daganatok
vad fattya kis életem.„ vagy mi.
néma beszéd egy apró csecsemő.
az inkubátor élet- és csomagmegőrző.  
 
 
 
 
Csak a rosszból lehet jó. A jóból eddig még sohase lett jó.
 
 
 
 
Temetés
 
A HALOTT lemosása kötelező érvényű és általánosan elterjedt
szokás volt. Általában nem családtag, hanem rokon vagy
szomszédasszony végezte; néhol a férfi halottat férfiak mosdatták.
      2.   Sok helyütt működött a lemosást különböző juttatásért
végző halottmosó asszony. A halott szakállát leborotválták;
arcát gyakran ecetes ruhával „húzták le”, hogy szép színe
legyen. A halottal érintkezésbe került valamennyi tárgyhoz
tilalmak és előírások fűződtek.
      3. A vacsora után a poharak a konyhára kerültek, a konyhai
 és a takarítói személyzet  rendet rakott, elmosogatott.
 A tányérokat visszatették a kredencbe, a takarítóeszközöket
a kamrába. Ragyogó és fényes padlón járva hagyták el a helyiséget.
      4.   A szertartás az ünnepre való tekintettel nem sokáig tartott,
a koporsó a rokonok és ismerősök szerint nagyon
szép volt, estére végeztek is vele.
5.       Azt a ruhát, amelyben meghalt, családtag nem használta
tovább; általában a szegényeknek adták. A szalmát, gyékényt
elásták, elégették, a halottmosó vizet járatlan helyre öntötték;
a szappant, fésűt eldobták vagy eltemették a halottal.
6.      A fésűtől a hit szerint a haj kihullana, a szappantól, halottmosó
víztől sárgaságot kapnának. Az állfelkötő kendőt gyakran
szintén eltemették a halottal; ugyanígy a szemlezáráshoz használt
pénzt is.
7.      A kedvenc öltönyét adták a tanár úrra.
8.      A halottnak és a földben talált maradványainak egyaránt mágikus
erőt tulajdonítottak; ennek elsősorban a népi gyógyászatban van
szerepe. Így pl. a gugás vagy golyvás betegnek a hit szerint háromszor
meg kell érintenie a halott kezét, hogy meggyógyuljon; a reumás
testrészt halottcsonttal kell dörzsölni; magtalanság ellen porrátört
csontot kell enni.
 
 
 
 
Pál apostol
 
A másfél szoba a fűtetlen lakásban.
ugyanazzal a sötét hangsúllyal beszél, nem él
a magasabb rokon elővigyázatos monológjával.
a csendes folytonosság, ami hiányként
értékelhető, a magabiztos előépítettség
megléte, támasza, ahonnét kiindul,elkezdődik az egész,
ahová rossz esetben
van esély a visszajutásra, a kezdeti vonal
mögé visszaállás, ez az, ez a legtöbb
értékveszteség egy apából.
át a Dózsa György úti kereszteződésen, letiltasz
egy utazást, bezársz a szekrénybe, keres valaki, nem vagy
itthon, nem jutunk ki élve, nem jutunk ki sehogy
ebből a beomlott beszélgetésből, egy rokoni kapcsolat nehéz
sötétjéből, láttam rajta, hogy szeret, a szó jelentése
látszott rajta, hangosan elsírtam magam, te
elfojtott, ugyanolyan szeretet.
lassú élőlény néz szembe várakozás nélkül, tisztán
a saját beszédével,egyedül a Tóth Menyhért,
az Ő festője  biztos, aztán mit mondott? azt mondta, vágd le a hajad,
engedj be a lakásba, hogy nézel ki, az üvegeket tedd el vagy
dobd ki, ne foglald a helyet, ne foglald el más helyét a testtel.
azt a díjat hazahozta,úgy csinált, mint aki él, pontosabban
nem vette észre, hogy meghalt, nem vettem észre én se, hogy halott vagy,
nem beszélgettünk sokat, nem adtunk súlyt
a mondatainknak. ne beszéljünk többé róla, ne beszéljünk
másról, csak róla, csak rólad, ne beszéljünk csak.
 
 
 
 
Oláh Gábor: Napló
 
a napló szép, tehát problematikus 
pontja nem olyan kínos, nagy baja, 
mint túlkapásai, hiúságpontjai.  
az óriás, csapatnyi nemzedék
 
bajnoka nem te voltál,  Gábor.
egy műélet szakadt be, életműve              
a napló, akár a tested is, lírai      
megfeledkezés. a cukorbetegség          
 
nem oldható, mint egy poháralátét,            
megtartott, nem tartották el a sorsod,    
a verseidtől, téged, a vanitatum                        
vanitastól orrvérzést kaptál. hol van
 
a költészet, a nemzedéki pályaszélt
megette a fene, hát te se,                  
én se, senki se él örökké. Gábor,  
a nyelv ilyen közhelyekre is ráun.                
 
 
 
 
Forduló
 
lassan elhagy a huszonötödik,
néma szanatórium az asztmás
tüdőtől sárgán, sárosan, mint
 a kioperált szív és átszúrt,
összerezzent csukló,
kezdődik az egyik-élet,
lépésenként, lassan,
majd lilára vert nők arcaként,
bőréből kirángatott állatokként
folytatódik a másik-élet,
lépésnyien és lassúdan,
elhagyom, így megyek, hagyjon el,
legyen búcsúzás.
egy izom megfeszül, egy másik
elszakad, egy másik, egy izom.
érzés nélkül szabad 
a forró, fekete föld
emléke felé úszni vissza. újra
ennek az életnek ki ad már hitelt?
 
 
 
 
Finn-magyar
 
 
bocsáss meg, hogy felismertelek, denem ismert fel,
mert nem a nevemen, már nem ismer, mert az utált
becenevemen szólít. jó, hogy látlak, mondd, mi van
veled, kijelölt táv, ő a másik, az idegen. néhány sorral feljebb,
alacsony termete termetem szerint nem alacsony.
nem ugyanott vagyunk, nem az indulási oldal
a közös pont többé, a kezdet kamaszkora, egy szűzi
iskolaudvar, amin fut utánam, elkap és elver-- megtörtént.
a kisebb nem felejt, nem hozom fel,
annyira azért nem vagyunk barátok. régi
osztálytárs, régibbnél is régibb,
ha meghalt volna se nyújtott volna siralmasabb látványt.
 
 
 
Harmadik bécsi döntés
 
 
az első bécsi döntés idején,
1938-ban,
nem tudom, mit
csinált nagyanyám,
miután a második bécsi
döntés 1940-ben
megtörtént: halva szülte meg  nagybátyám. virágot
árult az Uránia mozi lépcsőjével szemben, Heltai
Jenő járt hozzá, egy kitűzőt
kapott tőle,
nem őrizve
eléggé, a pakoláskor elveszett
1952-ben, ezt az irodalmi
tényt nem őrizte meg jól az irodalomtörténet,
2011-ben kinéztem egy bécsi
lakás ablakán
a háromszög alakú, fával megerősített erkély
alján figyeltem.
 
 
 
 
Ő
 
 
ketten vagyunk csak: te és ő,
közelebbről: én se. leütögethető
a por, hamu, a meg nem élt szorongás: a test kínos dolga
a személyiségről-- hírt ad. mint egy
 
négyzet felezővonala
az egyik fél után pontosan mutatja
a másik félnek a határokat. hitvány én helyett:
az én sem, hárman vagyunk, mint a  szerencse. egyedül: mint a félkegyelmű.
 
 
 
Requiem
 
Nincs ostoba arca, a szeme se,
nincs ostoba arcom, se a szemem
kinézetre nem az,
a szeme, az arca.
mi magyarázza
a sok félreért-
hetetlen tévedésem, egy madár rajza
szorongó hazugság látszik ide,
a kövér tévedések térde
bokája, a Requiem második tétele,
a svéd pecsétes, torinói leple,
mint a hónak álcázott öröm
a testről visszafolyt,
a hangod teste
átöltözött, jött az este és megállt. szerelemre
hangolt gyász, megjelölő muszáj.
 
 
 
 
Dialógus
 
mit képzelsz, te 13 éves,
önző, kegyetlen, agyvérzéses
fejű, tolókocsis és ostoba
hájjal megkent és megalázott,
a rád barnuló, visszatetsző, lehetetlen
csempék között, ez a nyelvtan
nem illik hozzád, te is csak
25 évesen mered ennyire
kinyitni a pofád, egy egyetem
vesződségei, egy-két menekülés,
hideg egzisztencia, ócska tervek,
nélkülözött halottak, elhalt gyerekkor,
boldogtalan sebek kitágult
helyei után.
 
 
 
 
Évforduló
 
tegnapelőtt este
a szobában
annyi optimizmus
ömlött szét, óvatlanul, hirtelen,
hogy annyi idő alatt
egy élet elkezdődik, véletlenül
a végéhez sem ér.
a sors megnyilvánul
mostantól.
miért,
mit ér
a legjobb magyarázat?
kérdezte, kérdeztem.
élni így,
így élni se merek.
a szerelemről,
házasságról is
kitett állatként,
összerezzent
testszőrzettel.
nincs mese,
na de,
mese van.
ebből élek.
a Bosnyák téri piac
helyett egy másik.
a huszonötödik év,
ez a nehezebb,
ez a könnyebb.
 
 
 
 
Hír
 
a tapintatos irány, a nagypapa,
mondták, „hogy mert egy húsz
négyzetméteres lakásban, vén
 
hatvan éves, bent égni?” szerencsétlen,
de hogy mert egy hatvan éves bent
égett, erkölcstelen, mint egy lejárt
 
szavatosságú nyelv maradéka.
 
 
 
 
Kérdez
 
ha háttal megyek, elárulja
a tartásom a látást, magánya
a felnőtt partoké, ki néz el
és ki a beváltott idő?
 
 
 
 
2012. február
1.
fényképez.
 
nem látott ilyet, jeget a Duna felszínén, Dunát se látott eddig.
 
mint a lélek, itt van otthon. mint a test, itt
sincs sehol.
 
elhagyott
 
madarak
 
a köd-alig-látható víznél, a híd pillérei alatt.
 
nyavalyog
a madárvilág. a budai polgár fagyott
 
állapotban.
 
 
2.
 
 
a legnagyobb jégtörő, az idős Széchenyi.
 
a  jég 80%-ban megkötötte       
                                                               
a vízfelszínt, a tavaszi árvizeket megelőzze    
                          
zúzza szét a légtérnyi, tömör jeget. a Duna jegén  
 
sirályok hangját veri vissza 
a köd, szemből toronyház, negyedik emeletén 
az elnyelt hang nyomása kiszakította
 
az ablakot. síkos üveg a hidegtől metszett levegő legfelső rétegein.
 
 
 
 
Ünnep
 
 
a fiatal vendégek kései bizonytalansága után
a hosszantartó,  beszédidegen fájdalom előtt,
a magától értetődő halál, nem akarom,
hogy magától értetődő halál legyen, már
most semmilyen halál ne legyen, három fiú
a szeretet nevében, este van, dolgos átmenet,
az ünnepről beszélgetünk, a tragédia
kitagadott kisfia, utcagyerek, aki többé
nem mehet haza, avagy mint a szeretet,
mindenkié és senkié, hogy vannak
beszélgetések, soha véget nem érő
beszélgetések  vannak és nemcsak a halottakkal,
nemcsak a töretlen monológok  örököseivel,
de talán nem is erről, többet tudok arról,
milyen a hideg sebekben ülni,
ugyanazon a nyelven esni kétségbe.
 
 
 
 
Töredék
 
 
                                                               …ne legyen többé
szó erről. mint rólam se, mint rólad, valakiről, idegen.
ismered Bartók Concertojának harmadik tételét?
dehogy ismered! sose tudtál figyelni komolyan.
 
 
 
 
Dokumentum
 
a nagyapáról nincs mit mondanom
rágyújtottam a lakást irgalom
de nem az öregúr nem érdekel
fogadtam fej vagy írás vesztemre a fej
 
intézetbe zárnak akkor mi van
hát ez is benne van a pakliban
tizennégy éves vagyok öregem
bíróság ügyész orvos ne törődj velem
 
anyám halott az apám a fejsze
szerelmese rablás volt a terve
megfogták a hülyét nem sikerült
beárulták mint az utólag kiderült
 
most mindenki fel van háborodva
ennyi idős és milyen goromba
és gyilkos is na ilyen szörnyeteg
nem is érdekel az ostoba környezet
 
a nagypapáról ne kérdezzenek
a nagypapa szegény nagyon beteg
volt beismerem a gyújtogatás
hát ezért történt nincs tettemnek oka más.
 
 
 
 
Töredék
 
 ki vagy… … a te neved;… országod; legyen meg…
--- úgy a földön… A mi…… nekünk ma.… vétkeink…,
… azoknak, a kik…… min…ket kísértésbe, … a… gonosztól.
… tiéd az… és … mind… örökké…
 
 
 
 
Utószó
 
hogy így kínzatol,
anyám, halálra
 
nem kérdezek vissza,
nem kérdezek.
 
A nyelv a maga
bűntudata,
 
esetlegesebb. Minek
a hangján hallgatok el? Nyirkos
 
beszéd, remegés, fázom.
Amit gyűlöltem, azt most
 
más gyűlöli másban.
Olyan pontos,
 
hogy már nem
valakié
 
a hiten túli sáv sem.
Rétegződünk, ugyanaz,
 
ugyanarra másol
ugyanahhoz hasonló,
 
másképp felületet.
Megszámláljuk, kit
 
hagyott
magára a felejtés, de
 
a felejtés ázott szaga
nem hagyja és elfelejt.