Erdélyi Helikon 100
Albu-Balogh Andrea (PKE, Nagyvárad)
„A vidéki irodalomtól az erdélyi irodalomig” – az erdélyi gondolat Tabéry Géza emlékező műveiben
Tabéry Géza a két világháború közötti erdélyi magyar irodalom egyik legérdekesebb és legeredetibb alakja. Egyike azoknak, akik a kezdetektől a legnagyobb elhivatottsággal szervezték a tágabb (erdélyi) és a szűkebb (partiumi, nagyváradi) térség irodalmi életét. Aktívan részt vett az irodalmi vitákban is, amelyek közül többnek maga volt az elindítója; kezdeményező és polemizáló alkat.
Az elsők között írt visszaemlékezést az erdélyi magyar irodalom alakulásáról Emlékkönyv (1930) című munkájában, majd később az Egy romantikus irodalmi csoportosulás (1957) című írásában reflektált a „hőskorszak” törekvéseire. E memoárok nemcsak keletkezésük időpontja miatt érdemelnek figyelmet, hanem azért is, mert bennük Tabéry sajátos nézőpontjából rajzolódik ki az erdélyiség és az erdélyi irodalom eszméje – annál is inkább, mivel a szó szigorú értelmében Tabéry maga nem tekinthető erdélyinek.
Tovább árnyalja a képet, hogy Filep Tamás Gusztáv egy tanulmányában az „urbánus transzilvanisták” közé sorolja, ami eltávolítja őt a hagyományos értelemben vett transzilvanizmustól. Mindezek alapján vizsgálatra érdemes, miként reflektál Tabéry a transzilvanizmus gondolatára visszaemlékezéseiben, illetve hogyan érvel az erdélyi irodalom érvényessége mellett 1930-ban, és hogyan tekint minderre vissza 1957-ben.
Jelen előadás Tabéry Géza emlékező műveit kívánja (újra)olvasni és problematizálni a fenti szempontok alapján.
Balázs Imre József (BBTE, Kolozsvár)
Női különvélemény – a helikoni irodalmi intézményrendszer alternatív reprezentációi
Berde Mária Szentségvivők (1934) című könyvét kulcsregényként tartja számon az erdélyi magyar irodalomtörténet. A mű a helikoni írótársaság előzménytörténetét járja körül, a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság és a Zord Idő irodalomszervező munkájába nyújt áttételes betekintést. A mű kiadástörténete révén is mérföldkővé vált a helikoni társaság történetében, ugyanis a regénykézirat a Helikon belső ellenzékének számító Erdélyi Magyar Írói Rend megalakulásának egyik kiindulópontját is jelenti ‒ a könyv az Erdélyi Szépmíves Céh elutasító döntését követően az EMÍR könyvsorozatának részeként jelenik meg. Az előadás más korabeli erdélyi nőírók (így Thury Zsuzsa és Ignácz Rózsa) helikoni írókra vonatkozó, részben utólagos reprezentációinak kontextusában vizsgálja a Szentségvivőkben megmutatkozó dominanciaviszonyokat, a női perspektívából láthatóvá váló kritikai aspektusokat.
Balogh F. András (ELTE, Budapest)
Siker és sikertelenség a Helikoni kör német kapcsolataiban
Az előadás bevezetője röviden felsorolja a Helikon német kapcsolatainak ismert tényeit, a Klingsor folyóirat köré gyűlt írók barátságos fogadását, valamint a német irodalomban megjelent válaszokat, a recepciót és reflexiókat. Az együttműködés hamar elhalt, mert nem csak az esztétikai értékek, hanem a romániai és a németországi politikai események is más irányba tolták el a kapcsolatokat. A legsúlyosabb ellentmondás – eltekintve a politikai fejleményektől – az esztétikai nézetek különbözőségében jelentkezett, más-más filozófiai-vallási és irodalmi modellek jellemezték az írók gondolkodását és esztétikai ítéletképzését. A transzilvanizmus szép ideája nem volt elég az együttműködés kiteljesítésére.
Boka László (HTK ITI, Budapest)
A második irodalmi mező és annak centrális csoportosulása
Az előadás az 1920 utáni új történelmi helyzet alapvetően megváltozott irodalmi kontextusaira, az önállósulni kényszerülő erdélyi magyar irodalom kereteire, belső kihívásaira, önmagára találása fázisaira és annak eredőire, termékeny vitáira, előkeresett hagyományképére, fokozatosan kialakuló intézményrendszerére és a Bourdieu-i értelemben vett irodalmi mezőt ért kihívásokra, külső vádakra reflektál, ezen belül a Helikon néven megszerveződő szabad írócsoportosulás legfőbb eredményeit összegzi. Mindeközben nem elszigetelt (al)mezőre, hanem magyar-magyar alkotói együttműködésekre, közös szcénára és azon zajló eseményekre, határon átívelő institucionális együttműködésekre és fontos szövetségekre, termékeny szövegtranszferekre figyelmeztet, akár önállóság és függés bonyolult kérdésköreit is érintve.
Cseke Péter (BBTE, Kolozsvár – nyugalmazott)
A Tizenegyek száz éve a transzilvanizmus jegyében
A Trianont követő erdélyi lét átmeneti bizonytalanságában „írók születtek a nagy Tragédiából, az el nem sírt bánatokból, a meg nem élt életekből” – ekképp fejezte ki nemzedékének életérzését Szent-Iványi Sándor, maga is a Tizenegyek antológiájának novellistája. Tizenegy esztendő múltán kiderült, hogy közülük egyedül Tamási vált kimondottan szépíróvá. A versíróként jelentkező Kemény János 1926-ban létrehozta a marosvécsi írói munkaközösséget, az esszéíróként indult Jancsó Béla az Erdélyi Fiatalok mozgalmának a megszervezésében tette magát nélkülözhetetlenné, az eredeti hangú prózaíróként bemutatkozó Kacsó Sándor a Brassói Lapok főszerkesztőjeként vált nemzetpolitikussá. A transzilvanizmus reinkarnációja voltaképpen a kényszerűen önállósult erdélyi magyar szellemi élet megteremtését és intézményeinek kifejlesztését tűzte ki céljául. (Az Erdélyi Szépmíves Céh például a Tizenegyek terjesztési módszerével alapozta meg működését.) A transzilvanizmus jegyében fogant művek „Erdély lelkét” kívánták a szépirodalom eszközeivel kifejezésre juttatni: csak akkor maradhatunk meg magyarnak, ha kialakítjuk azt a gondolkodásmódot, és megteremtjük azokat a közösségi szervezeti formákat, amelyek saját államiság nélkül is megtarthatnak szülőföldünkön magyarnak.
Csiszár Mirella (PIM, Budapest)
„… engem nem is annyira a drámaírás, mint inkább a színház érdekel.” – Az Erdélyi Helikon kapcsolata az erdélyi színházművészettel
A Marosvécsen 1926 júliusában megtartott első helikoni találkozón született határozatban az íróközösség már deklarálta a színházművészethez fűződő viszonyát: „Minthogy a színház jelenti a legközvetlenebb kapcsolatot a művészi alkotás és a közönség között, és úgy az egyetemes, mint a magyar művelődés szempontjából nélkülözhetetlen tényező, hangsúlyozzuk azt, hogy a színjátszás ügye szervesen össze van forrva az erdélyi magyarság elsőrendű létérdekével.” Előadásomban azt járom körül, hogy az Erdélyi Helikon e felismerése hogyan befolyásolta a kolozsvári Magyar Színház műsorpolitikáját, a színház szempontjából sikeres volt-e a drámairodalom megújítására tett helikoni törekvés, és – kitekintésként – mindennek milyen kihatásai voltak az anyaország színházi életére.
E. Csorba Csilla (PIM, Budapest)
„... élő képzőművészet nélkül minden kultúra béna koldus csupán” – A művészi grafika felértékelődése az Erdélyi Helikon folyóirat működésének idején
Az Erdélyi Helikon íróköre az 1929-es marosvécsi találkozón elhatározta, hogy a „festőművészeinknek segítségére siet, s kérésükre támogatja őket az írók céhéhez hasonló képíró-céh előkészítésében”. Ezzel egy időben Kós Károly az 1928-ban életre hívott Erdélyi Helikon című folyóiratban a grafikaiművészetek fejlődési útjáról értekezik, s az Erdélyi grafika, erdélyi grafikusok címmel szedi csokorba az éppen induló, vagy már nevet szerzett művészek sorát. „Ha valaki ezelőtt tíz esztendővel merte volna egy cikke fölé ezt a címet írni, bizonyosan a szanatóriumba került volna.” – írja némi iróniával, de az idő őt igazolja, Nagy Imre, Kós Károly, Gy. Szabó Béla, Buday György, Gáborjáni Szabó Kálmán, Mattis Teutsch János metszetei az erdélyi lap- és könyvművészetet gazdagítják. „A komorság, a pesszimizmus egy kor művészetét se hatotta át annyira, mint korunk művészetét. S ennek az érzés-élménynek nincs alkalmasabb műformája a grafikánál.” – vallotta Karay Gyula, s ennek az érzésvilágnak igazi kifejezőjeként az „erdélyi táj kontúros jegyeit” magán viselő fametszetet tekintették. Előadásomban az Erdélyi Helikont (1928–1944) mint a művészi ízlésformálás, s a művészi grafika megjelenésének terepét vizsgálom.
Dánél Mónika (ELTE, Budapest)
Többszólamúság és többnyelvű akusztikus poétika – inkluzív férfi Bildung a határok átrajzolásának korszakában (Molter Károly: Tibold Márton, 1937)
Előadásomban Molter Károly Tibold Márton (1937) című nevelődési regényének többnyelvű akusztikus poétikáját és az ezzel összekapcsolódó többes önazonosság mintázatait fogom vizsgálni a főhős esetében. A bildung hős formálódása a többszörösen átalakuló és újrahatárolt társadalmakban mintegy hangzó szociális agorákban, folyamatos tárgyalások, viták, újraértelmezések, újrapozícionálások által zajlik. Ezáltal Molter Károly egy olyan nevelődő férfimodellt teremt a hangsúlyosan másfajta maszkulinitás mintákat igénylő világháborús kontextusban, akinek az alakulása nem lecserélődések, szembenállások, felfegyverkezések folyamataként érthető, hanem folytonos rétegződésként, ahol nem eltűnnek a különbségeket, nem is adódnak össze, hanem együttesen különbözően hatnak, hierarchia nélkül. A regény poétikája pedig – a sok párbeszéd következtében – hangzó többnyelvűségével a különböző szólamokat, szereplői hangokat akusztikus társadalmi közegként mindvégig hallhatóan nem homogenizálja. Így e mű a nem-kizáró, nem-ellentétekbe rendeződő többnyelvű és többirányú, rétegzett identitás-mintázata révén – eminensen kelet-közép-európai történeti példaként – a mai európaiság képzetekhez is hozzájárulhat
Dávid Gyula (Polis, Kolozsvár – nyugalmazott)
Helikoni írósorsok a második világháború után
A Helikon-íróközösség utolsó éveit a háborús körülmények befolyásolták. 1944-ben, március 29-én már csak az Állandó Bizottság jött össze Kolozsváron. Magyarország német megszállása után hamarosan bekövetkezett a zsidók deportálása, majd Magyarság területét is elérte a háború, azt követően egy új, átmeneti rendszer, végül a békeszerződésekkel megerősített új kisebbségi világ. Mindez a Helikon íróinak sorsát is meghatározta. 1947-ig, az alapító nemzedékből, amelyre az előadás koncentrál, nem csak az új irodalmi szervezkedésekben és a sajtóban, de a közéletben is többekkel találkozunk. Ám az 1948-as kommunista hatalomátvétel után legtöbben kiszorulnak a nyilvánosságból, sőt az Utunk Irodalmunk újraolvasása (1949), majd a Nézzük hát szembe (1957-1958) rovatcímek alatt folyó, és az 1956-1957-es Dsida-vitákban többen (Bánffy Miklós, Berde Mária, Dsida Jenő, Makkai Sándor, Reményik Sándor, Tamási Áron) az ideológiai indíttatású kritika célpontjaivá is válnak.
Fokozatos változás majd csak az 1960-as évek második felétől kezdődik: a Romániai magyar írók-sorozatban rendre kiadásra kerülő művekkel, a Kántor Lajos és Láng Gusztáv Romániai magyar irodalom, 1945-1970 c. kötetével (1971), és válik egyre teljesebbé olyan kiadványokkal, mint Szemlér Ferenc szerkesztésében Az Erdélyi Helikon költői (1974), a Marosi Ildikó-szerkesztette forráskiadvány, A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája (1979) és több írói életmű monografikus feldolgozása. Ezeket az eredményeket viszi tovább aztán az irodalomtörténetírás az 1990-es és 2000-es években.
Filep Tamás Gusztáv (HTK KK, Budapest)
Marosvécs, couleur locale, Szlovenszkói Helikon
A helikoni közösség nem pusztán az erdélyi magyar kulturális élet problémáinak megoldására törekedett, folyóirata pedig nem csak a Romániában élő magyar írókat tekintette potenciális szerzőinek. Az Erdélyi Helikon a magyarországi szellemi élet számos kiemelkedő alakjának is fórumot kívánt adni, emellett csehszlovákiai és a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia polgárává vált magyar íróktól is kért és közölt kéziratokat. A dokumentumokból akár a kisebbségi magyar irodalmak integrálásának helikoni szándékára is következethetünk, a szerveződés pedig mintát adott a felvidéki és délvidéki irodalmiérték-koncentrálási kísérletekhez is. Az előadás szándéka szerint ehhez kíván szempontokat adni.
Gintli Tibor (ELTE, Budapest)
Műfaji sokféleség Karácsony Benő Pjotruska című regényében
Karácsony Benő első regénye a műfaji sémák tekintetében egyfajta eklektikus jelleget mutat. Többek között a művészregény, a szerelmi történet és a humoros regény műfaji kódjait is alkalmazza. Az előadás azt vizsgálja, hogy ezek a narratív sémák hogyan viszonyulnak egymáshoz, és mennyiben köszönnek vissza a szerző később született regényeiben.
János Szabolcs (PKE, Nagyvárad)
„A sorsközösségből fakadó belső érdekek lánca”. A Helikon szabad írócsoportosulás és a magyar-német irodalmi párbeszéd a két világháború közötti Erdélyben
A tanulmány a Helikon írói közösségének szerepét vizsgálja a két világháború közötti erdélyi német-magyar irodalmi kapcsolatok alakulásában. Az 1918 utáni politikai átrendeződés következtében a magyar és a szász irodalom egyaránt kisebbségi helyzetbe került, ami a regionális együttműködés és az interetnikus párbeszéd új formáinak kialakulását ösztönözte. A marosvécsi találkozók köré szerveződő Helikon írói közösség nem csupán a romániai magyar irodalom önszerveződésének fóruma volt, hanem tudatosan törekedett a térség más irodalmainak bevonására is. A Helikon-kör aktív kapcsolatot tartott fenn a szász irodalmi élet meghatározó szereplőivel, különösen a brassói Klingsor körével. Az Erdélyi Helikon és a brassói Klingsor között kialakuló kapcsolat kölcsönös publikációkban, fordításokban, tematikus lapszámokban, valamint közös irodalmi rendezvényekben öltött testet, amelyekhez más magyar orgánumok –
például a Pásztortűz – is kapcsolódtak. A folyóiratok együttműködése egy olyan többnyelvű regionális nyilvánosság kialakulását segítette elő, amelyben a kulturális párbeszéd a kisebbségi lét túlélési stratégiájává vált. Az Erdélyi Helikon írói társulása így nemcsak az erdélyi magyar irodalom intézményes kereteit teremtette meg, hanem a német–magyar kulturális közeledés egyik legfontosabb kezdeményezőjeként is működött a korszakban.
Juhász Andrea (ELTE, Budapest – doktori program)
„Ez a valóság pedig Erdély. A mi létünk Erdélyben.” – Kuncz Aladár transzilvanizmusa
Kuncz Aladár 1923-tól Kolozsváron élt egészen 1931-ben bekövetkezett haláláig. Ez idő alatt szerkesztőként dolgozott, a magával hozott irodalmi beágyazottsága mellett kritikusként és egyfajta ideológusként is egyre nagyobb tekintélyre tett szert az erdélyi magyar irodalmi életben. Az Erdélyi Helikon egyik ötletadója, kezdeményezője volt. Transzilvánista gondolatait programadó írásaiban, kritikáiban, esszéiben fogalmazta meg, de megjelennek szépirodalmi szövegeiben is. Előadásomban ez utóbbival szeretnék foglalkozni. Hogyan jelenik meg Kuncz műveiben az erdélyi valóság? Milyen transzilvánista motívumok vannak műveiben? Elsősorban a szerző intenció felől közelítek a szövegekhez, különös tekintettel a szövegváltozatok összehasonlítását fogom e szempontból elemezni.
Kovács Flóra (Juhász Gyula Református Gimnázium, Makó)
Mitológiák megjelenése Bánffy Miklós drámáiban
Bánffy Miklós drámái és színpadi felfogása erősen támaszkodik a hagyomány egyes elemeire, amelyek eredhetnek az antikvitás jelképrendszeréből vagy a keresztény kulturkincsből. Ez eljárásból következően felmerülhet, hogy vajon munkái mítoszdrámáknák tarthatók-e. Az előadás e drámatípus kérdéses voltát tárja fel.
Papp Ágnes Klára (KRE, Budapest)
Odatartozás és idegenség kettőssége Bánffy Miklós Erdélyi Történetében
Bánffy Miklós húsz-harminc éves távlatból írta meg az első világháború előtti erdélyi arisztokrácia szerepével számot vető nagyregényét. De a táv nemcsak időbeli: már maga a számvetés is kritikai távolságot feltételez, a világháború és Trianon traumája pedig alapvetően változtatja meg a perspektívát. Ugyanakkor a viszony nem is egyértelműen távolságtartó: maga az önéletrajzi ihletés, a főhős szerzői alteregóként is értelmezhető figurája belső nézőpontot feltételez. Mindez a mű világához fűződő ambivalens viszonyról tanúskodik, ami párhuzamba állítható a harmincas évek olyan önéletrajzi ihletésű műveivel, mint az Egy polgár vallomásai vagy a Puszták népe, ahol a szerző Bánffyhoz hasonlóan saját származásából kiindulva egy társadalmi réteg világát tárja fel, miközben identitásának történelmi-társadalmi megalapozására vállalkozik. Az előadás ennek az összetett identitásképletnek, nézőpontszerkezetnek a felfejtésére vállalkozik.
Péterfy Sarolt (PIM, Budapest)
„Világ-figyelő tető” – Áprily szerepe a Helikon indulásában és a helikoni eszmék Áprily költészetében
Előadásomban Áprily pályájának két aspektusát emelem ki. Egyrészt bemutatom, hogy késői költői pályakezdése hogyan halad párhuzamosan a kisebbségivé vált magyar irodalom identitáskeresésével, intézményrendszerének kialakulásával és a transzilvanizmus eszmeiségének kibontakozásával és ezzel együtt hogyan lesz szinte elkerülhetetlen Áprily számára, hogy ne csak szereplője, hanem aktív formálója is legyen ennek a folyamatnak. Ennek a mind nagyobb szerepvállalásnak a következménye éppen 1926-ban, az első marosvécsi találkozó évében Áprily Kolozsvárra költözése is, szimbolikus csúcspontja pedig a Helikon folyóirat első számának Áprily által megszövegezett beköszöntője, a helikoni eszmék megfogalmazása. Előadásom célja másrészt az, hogy vázlatosan bemutassam, Áprily költészetében milyen témákban, milyen motívumokban érhető tetten a helikoni eszmék lírai megjelenése.
Sebők Melinda (KRE, Budapest)
Babits Mihály az Erdélyi Helikonban
Az erdélyi kultúra iránti érdeklődés Babits egész életében meghatározó volt. Babits Mihály 1935-ben írott Erdély. Az én erdélyiségem című személyes vallomásában nem csupán a Fogarason töltött tanári pályaszakaszára emlékezik vissza, hanem Reményik Sándor, Tamásiron pályakezdetére, Kuncz Aladár Fekete kolostor című regényére, az Erdélyi Helikon indulására is. Babits ebben a vallomásában is kifejti azt az álláspontját, miszerint az erdélyi irodalom az egységes magyar, azon túl pedig az európai kultúra része. A kisebbségi irodalom csak akkor tudja teljesíteni küldetését, ha egyetemes létproblémákat képes megfogalmazni az erdélyi világ élményforrásaiból. Babits európai perspektívákat is megfontoló regionalizmusa megfelelt Kuncz Aladár szemléletének. A két író kapcsolattörténetében a leglényegesebb az a szemléleti azonosság, amellyel állást foglaltak az erdélyi irodalom európai távlatairól. Kuncz és Babits kapcsolattörténetét, valamint Babits az Erdélyi Helikonban betöltött szerepét kívánja az előadás igazolni.
H. Szabó Gyula (Kriterion, Kolozsvár)
Lakatos Imre publicisztikája
Lakatos Inmrét 1931-ben hívja meg Kemény János Marosvécsre, akkor, amikor az elhunyt Kuncz Aladár örökébe lép az Erdélyi Helikon szerkesztésében. Lakatos ekkor már – 1925-től - a kolozsvári Ellenzék tekintélyes külpolitikusa, Marosvásárhelyről Kolozsvárra feltehetőleg Kuncz Aladár hívja, akivel még a francia internáltság idején ismerkedett meg, bár Lakatos néhány hónap után Svájcba kerül, nem tölt el 5 évet. Bár számunkra most a helikoni kapcsolatai fontosak és szerepe az íróparlament munkálataiban, életművét szélesebben kell megközelítenünk, hiszen az utókor vajmi keveset tud róla. E felidézésben fontos lépés kíván lenni egy gyűjteményes kötet, mely szándékom szerint nemcsak a külpolitikus Lakatost mutatná be, hanem az azonosítható írásiból kivehető széles látókörű, tájékozott közírót is, aki számtalan érdekes művelődéstörténeti és művészeti (zene, képzőművészet, irodalom) dolgozatot közölt nemcsak az Ellenzék, hanem az Erdélyi Helikon, a Pásztortűz hasábjain.
Szász László (KRE, Budapest - nyugalmazott)
Krenner Miklós és a vezér nélküli transzilvanizmus
A Krenner Miklós által kidolgozott „egyveng” fogalom tulajdonképpen magában sűrít egy szociál-antropológiai koncepciót. Jelesül egy olyan társadalmi kísérletet, amelyben, egyedülálló módon, az irodalom (a marosvécsi írótalálkozók) által valósul meg egy nemzetközösség – autonómiára törekvő – önszerveződése. Reálissá tette hát az utópisztikus formációt: a vezér nélküli önszerveződést. A sajátos kisebbségi helyzetben sikerült egy olyan fórumot létrehozni (a helikoni íróközösséget), amely az elnyomó, új nemzetállami hatalom szeme előtt, de önfeladás, megalázkodás nélkül szervezte meg a
maga belső struktúráit. Ha létezne utótranszilvanizmus, azt a krenneri egyveng-eszmével lehetne újraalapozni.
Szilágyi Judit (PIM, Budapest)
Mi marad(t) P. Gulácsy Irén után?
P. Gulácsy Irén, a Helikon-kör (Berde Mária mellett) legjelentősebb írónőjének tragikus halála után megmaradt töredékes hagyatékát a Petőfi Irodalmi Múzeum őrzi. Mi az, ami az egykor rendkívül sikeres és népszerű írói pálya és a sorsfordító váltásokkal, személyes tragédiákkal teli életút után fennmaradt? Mennyiben tekinthető egyedinek Gulácsy pályája? Rokontalan, vagy származás, élethelyzet, megélt küzdelmek, sikerek – és különösen az irodalmi teljesítmény tekintetében vannak rokonai a korszak írónői között?
Mennyiben „korszerű” és mennyiben „nőies” az az irodalmi teljesítmény, amelyre a mai napig nyitott az olvasóközönség?
Szücs György (MNG, Budapest – nyugalmazott)
Úszóbajnok festő vagy bokszoló lapszerkesztő? Vásárhelyi Z. Emil szerepei
Vásárhelyi Z. Emil (1907–1986) a két világháború közötti kolozsvári művészeti élet különös alakja, művészeti író, festőművész, sportoló, szerkesztő 1936-ban folytatásokban közölte az Erdélyi Helikonban portrésorozatát, amely könyv alakban 1937-ben jelent meg az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában Erdélyi művészek címmel. A Bordy Andrást, Gallasz Nándort, Kós Károlyt, Nagy Imrét, Gy. Szabó Bélát, Szervátiusz Jenőt, Szolnay Sándort, Thorma Jánost, Ziffer Sándort és a szerzőt is bemutató esszéfüzér nemcsak élvezetes, irodalmi igényű olvasmány, hanem máig érvényes válogatása az erdélyi művészet valóban legfontosabb akkori szereplőinek sokáig egyetlen összefoglaló jellegű könyvét eredményezte. Az előadás egyrészt Vásásárhelyi Z. Emil alakját villantja fel, másrészt a bemutatott művészek utóéletét, mai megítélését veszi sorra.
Török Dalma (PIM, Budapest)
Az Erdélyi Szépmíves Céh Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzött kiadványairól
A referátum kiindulásképpen áttekintést ad az intézmény könyvtárában található állományrész főbb jellemzőiről: hagyatéki provenienciáról, egyediségekről, kapcsolati háló-vonatkozásokról. Következő lépésben ezeknek a tényszerűségeknek értelmezéséhez javasol olyan kontextusokat, amelyek a Céh történetét feldolgozó szakirodalom muzeológiai szempontú olvasatából adódnak (Kós Károly kiadói stratégiája, mint pragmatikus transzilvanizmusának realizációja; könyvművészet és regionális identitásépítés, a kiadványok műtárgy-jellegének tematizálása az egykorú magyarországi recepcióban).
Tverdota György (ELTE, Budapest – nyugalmazott)
„csillogása nem a drágaköveké, hanem a füvek reggeli harmatáé” József Attila és Dsida Jenő
Dsida Jenő és József Attila kapcsolatáról rendelkezésre álló adatok együttese véglegesen lezártnak tűnik, és az erről szóló szakirodalom kellő mélységben áttekintette és elrendezte azt, amit erről tudhatunk. A két költő összehasonlításának tovább gondolása számára Láng Gusztáv munkája nyitott új mozgásteret. Dsida utóéletének nagy nyeresége, hogy a líraértés olyan kiváló szakembere vette kezébe a költő hagyatékának értelmezését és értékelését, mint Láng Gusztáv, aki sikeresen hajtotta végre Dsida költői rehabilitációját. Láng önálló tanulmányt szentelt a két költő összehasonlításának, de az erdélyi költőről írott pályarajzának is számos pontján állította párhuzamba a két tragikusan fiatalon elhunyt lírikust. Ez a Dsida-kép polemikus hevületű, s az ennek keretében végrehajtott összehasonlítás nem mentes leegyszerűsítésektől és túlzásoktól, de eredményei biztos alapul szolgálnak ahhoz, hogy Dsida Jenő és József Attila költészetének érintkező, egymást fedő, egymást keresztező pontjainak vizsgálata során tovább gondoljuk Láng Gusztáv fejtegetéseit. Erre teszek kísérletet előadásomban.
