Takács Zsuzsa: Biography

Takács Zsuzsa (Budapest, 1938. november 23. –)

Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, műfordító. 2007-től a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.

*

1938. november 23-án született Budapesten Takács József (1910–1984) és Rupp Irén (1913–1994) második leánygyermekeként. Nővére, Takács Mária (1936), öccse, Takács József (1946–2012) italianista, művészettörténész.

Édesapja Kassán született, majd 17 éves korától a pesti piarista gimnáziumban tanult tovább. Ezt követően a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karát végezte el. Jogász, gyámügyi szakember. Édesanyja, Rupp Irén bajor származású budai család leszármazottja, korán árvaságra jutott, rokonok neveltél fel.

Takács József 1944-ben Szolnok polgármestere lett. Az anya két lánygyermekével 1943-ben a Kassa melletti Jászóra költözött, majd 1944-ben ismét Budapestre, ahol már az édesapa is a családdal maradt, miután Szolnokról visszatért a fővárosba. A német katonák a háború utolsó hónapjaiban megszállták a városházát, s az ott tartózkodó, magas beosztású tisztviselőket, köztük Takács Józsefet távozásra szólították fel. Ekkor a család a szervita rendház óvóhelyén talált menedéket. 1945-ben, az óvóhelyen töltött másfél hónap után édesanyja őt és nővérét háztartási alkalmazottuk béresgazda szüleihez vitte vidékre, Jakabszállásra, hogy jobb életkörülmények között vészeljék át a háború utáni nehéz hónapokat. A háború után édesapjának jelentkeznie kellett szolgálati helyén, Szolnokon, ahol a népbíróság felmentette, elismerve a zsidó lakossággal szemben tanúsított emberséges viselkedését, s a németekkel szemben a város érdekeit védelmező bátor kiállását. Ezt követően az Országos Széchényi Könyvtár könyvtárosa. 1956. október 24-től a forradalmi Tanács elnöke lesz, majd a forradalom leverése után elveszíti állását, s három hónapot rendelkezési állományban tölt. 1957. március elején a karhatalom elhurcolja, öt napra vizsgálati fogságba helyezi, míg végül vádemelés nélkül hazaengedi. Az Országgyűlési Könyvtár könyvtárosa lesz, élete utolsó éveiben a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának jogi tanácsadója.

Takács Zsuzsa először az angolkisasszonyok bejárós diákja, majd a budapesti Sacré Cœur leánynevelő Intézetben (Mikszáth tér, ma a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkara) bejáró, utóbb bentlakó tanuló. Az iskolát 1948-ban államosítják, ezt követően Takács Zsuzsa a Deák téren állami általános iskolában tanul tovább. Gimnáziumi tanulmányait a Veres Pálné Gimnáziumban végzi, itt érettségizik 1957-ben.

Az Orvostudományi Egyetemre jelentkezik, ahová x-es (értelmiségi) származása miatt, helyhiányra hivatkozva nem veszik fel. Ekkor, 1957–58-ban párhuzamosan a Színművészeti Főiskola dramaturgia szakán és az ELTE Bölcsészkar olasz szakán vendéghallgató, majd 1958-ban felveszik az ELTE bölcsészkarára, olasz és magyar szakokra, továbbá engedéllyel a spanyol szakot is elkezdheti. Egy év után ugyancsak engedéllyel már vizsgázik is spanyolból, s az alapszigorlatot mindhárom tantárgyból leteszi. Később leadja a magyar szakot. 1963-ban szerez spanyol–olasz szakos tanári oklevelet. Egyetemistaként műfordítás szemináriumra jár Kardos Lászlóhoz, itt Petrarcát fordít. Műfordításai a Kardos Tibor által szerkesztett Petrarca-kötetben napvilágot is látnak. Egyetemi évei alatt több műfordítás antológia fordítói munkáiban vesz részt.

1962-ben házasságot köt Lengyel Péter íróval. Gyermekeik: Lengyel Anna (1969) és Lengyel Zsuzsa (1971). 1963–64-ben férjével együtt a havannai egyetemen dolgozik mint magyar anyanyelvi lektor.

1964-től publikál folyóiratokban. Első közreadott versei az Élet és Irodalom, a Jelenkor és az Új Írás c. folyóiratokban jelennek meg, illetve az Alföldnek, majd az induló Holminak lesz rendszeres szerzője.

1964-től a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, illetve a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen tanít spanyol nyelvet, diplomáciatörténetet és társadalmi ismereteket társadalomtudomány-szakos és tanárképzős hallgatóknak.

Az Új írás c. folyóirat 1969-ben fiatal költőket mutatott be, köztük Takács Zsuzsát. A következő számban ismert írókat, költőket kérdeztek, kit tartanak tehetségnek a fiatalok között. Juhász Ferenc és Rónay György is megemlítette Takács Zsuzsát. ^[1] A Költők egymást közt (1969) ^[2] antológiában pedig Pilinszky János méltatta verseit. Ezek hatására láthatott napvilágot a Némajáték c. kötet 1970-ben, mely ekkor már évek óta a Szépirodalmi kiadóban várta a megjelenést.

1973-ban Lengyel Péter elköltözik otthonról, de a későbbiekben rendszeresen látogatja a családot. 1980-ban elválnak.

Takács Zsuzsa 1983 őszén ismerkedik meg Kertész Imrével Szigligeten. Ettől kezdődően mély szerelem született közöttük, amelynek irodalmi dokumentumai az ekkor született versekben (pl. az Eltékozolt esélyem, vagy a Viszonyok könnye c. kötet költeményeiben) és Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért c. regényében is nyomon követhetők^[3]. Szerelmük 8 éven át tart, barátságuk kisebb-nagyobb intenzitással folytatódik, csaknem Kertész Imre élete végéig.

Első novellája az Új Írásban jelenik meg a hetvenes évek végén, de ezt követően is rendszeresen publikál prózát. Kötetben első alkalommal A bűnök számbavétele c. könyvében jelentkezik novellákkal, amelyeket további elbeszélésekkel kiegészítve 1998-ban jelentet meg ismét A megtévesztő külsejű vendég címmel. Harmadik prózakötete, A sóbálvány – az Élet és Irodalom felkérésére írt tárcanovellák gyűjteménye – 2017-ben jelenik meg. Esszéket felkérésre folyamatosan ír.

Olasz, spanyol, angol, katalán, örmény nyelvből fordít. Munkáiért műfordítói díjjal jutalmazzák. Keresztes Szent János-műfordításkötete 1981-tól készül, részleteit az Újhold Évkönyvben, a Vigiliában, a Nagyvilágban publikálja. A teljes szöveg 1988-ban jelenik meg első alkalommal. Nemes Nagy Ágnes támogatására műfordítói munkájához Soros-ösztöndíjat kap. A fordítás kiegészítve, javítva 1992-ben jelenik meg másodszor Keresztes Szent János versei és prózája címmel, majd 1998-ban az újabb kiadás már a magyarázatokat is tartalmazza. Műfordításáért a Magyar Írószövetség műfordítói szakosztályának hatáskörébe tartozó legmagasabb szakmai elismeréssel, a Forintos Díjjal jutalmazzák.

1990–2001-ben spanyol–portugál nyelvi tanszékvezető docens. Doktori disszertációjának témája Nagy László Lorca-fordítása. 1995-ben PhD fokozatot szerez spanyol filológiából.

1989–91-ben az Írószövetség elnökségi tagja (elnök: Göncz Árpád). A falurombolás ellen fellépő írást fogalmaznak, amely megjelenik az országos lapokban. 2004-ben megszünteti írószövetségi tagságát, ekkor lép be a Szépírók Társaságába.

2001-ben munkahelyén felmond, mert a közgazdasági egyetem nyelvi tanszékét megszűnés fenyegeti. Ez később be is következett. Jelentős változásokkal jár együtt ez az időszak: nyugdíjba vonul, köteteinek gondozása átkerül a Magvető Kiadóhoz. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, a P.E.N. Klub, a Szépírók Társasága és 2007 óta a Széchenyi Irodalmi Akadémia, illetve a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.

Takács Zsuzsa poétikája

Takács Zsuzsa költészete legelső kötetétől, az 1970-es megjelenésű Némajátéktól kezdve fokozatosan alakította ki lírai beszédmódját, verseinek poétikájára a hangsúlyváltások mellett elsősorban a folytonosság nyomta rá bélyegét. Életművének szerkezetére jellemző, hogy egy-egy vers a következő kötetek egyikében egy újabb ciklus vagy akár a teljes kötet meghatározó darabjává válik. Így volt ez feltűnően a Tiltott nyelv (2013) esetében, amelynek mottóverse, a címadó költemény eredetileg az Üdvözlégy, utazás! című kötet (2004) részeként jelent meg, de érvényes legutóbb megjelent, régi és új verseket egyaránt tartalmazó kötete, A Vak Remény (2018) címadó versére is, amely ugyanott az Egy rossz hídon ciklus darabjaként szerepelt.

Költői pályája szabadversekkel indult, melyeket expresszionista töltésű monológokká, máskor szonettekhez hasonló szerkezetekben építkező költészetté formált. A négyszer három soros költemények a Viszonyok könnye c. kötettől (1992) kezdődően jelentkeznek. A test imádása – India c. kötetében (2010) Kalkuttai Teréz fiktív monológjai úgyszintén ebben a versformában adnak hírt a hit megrendülését követő mélypont tartós hiányállapotáról, ezáltal pedig formailag is összetartozást mutatnak fel a szerelem viszontagságait jelenetező versekkel.

Műveire nagy hatást gyakoroltak dramaturgiai tanulmányai: a színpadi jelenet, a filmjelenet számtalan formában felbukkan költeményei között. Ugyancsak elementárisan szólalnak meg a szülés és a születés kiszolgáltatott pillanatai, anya és gyermeke harmonikus, ám egyúttal ellentmondásokkal is terhelt kapcsolata – ezeket később a Sötét és fény kora c. gyűjteményes kötet (1989) első ciklusában új versekkel kiegészítve foglalta össze. A távolabbról idegenséget, az egzisztenciális kiszolgáltatottság tapasztalatát megszólaltató költészeti hang azonban itt nem hallgatott el, újabb gondolati-tematikus közegben folytonosan megújuló kifejezést talált.

Takács Zsuzsa a búcsúzás költője: verseiben az emlékezés, a szeretett személy tragikus elvesztése  ugyanolyan markáns kifejezési formát nyer, mint a szerelem feszült intenzitása vagy a szerelmes elvesztés véget érni nem tudó története. Az emlékezés tér-ideje jellemzően csak felsejlik, ami már önmagában is a monológokra irányítja a figyelmet. Végletekig sűrített narráció és világos dikció egyidejűsége jellemzi e költészetet: sokszor álomképszerűen megrajzolt személyek irányában, elmosódó körvonalú térben, véletlenszerűnek tűnő körülmények között szólal meg a letisztult kijelentés. E költészet önmagát és a világban való létezését elsősorban a nyelv bizonyosságán belül határozza meg. A rendkívül széles spektrumon mozgatott nyelv egyszerre „utolsó ékszerünk” és „tiltott nyelv”; lehetőség a belső beszéd kihangosítására, „kétségbeesésünk” megosztására, ugyanakkor a felelősség súlyát hordozó és könnyen az élet ellen forduló eszköz.

Költészetének tragikumát a humor és az önirónia éles váltásai oldják – ez a kettősség prózai munkáinak már elkülöníthetetlen mozzanataként jelentkezik. A környezeti világ abszurditása, az emberi fájdalom és nélkülözés ábrázolása a beszélőt (versben és prózában egyaránt) önmaga és önnön reakcióinak groteszk láttatása felé tereli.

Filozófiai és művészeti inspirációi lírai monológokban öltenek testet: test és lélek megosztottságát kimondó, nemritkán a keresztény spirituális hagyományra is visszatekintő szövegekben – abban a költészeti világban, amelynek jellegzetes hangja folyamatosan a remény életesélyeit mérlegeli.

Fontosabb díjak, elismerések:

1984 – Graves-díj

1988 – József Attila-díj

1990 – Déry Tibor-díj

1993 – Forintos-díj

1997 – a Spanyol Királyság érdemkeresztje (polgári tagozat)

1997 – Weöres Sándor-díj (Soros Alapítvány)

1998 – Radnóti-díj

1998 – Szinnyei Júlia-emlékdíj

1998 – Weöres Sándor-díj

2003 – a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja

2004 – Alföld-díj

2004 – Édes Anyanyelvünk Pályázat I. helyezés

2006 – Aranyvackor-díj

2007 – Kossuth-díj

2014 – Artisjus Irodalmi Díj

2018 – Hévíz Irodalmi Díj

2019 – Artisjus Irodalmi Nagydíj

2019 – Aegon Művészeti Díj

2019 – Szépirodalmi Figyelő-díj

2022 – Az Év Ifjúsági Írója

2023 – Szinva Irodalmi Díj

 

Az életrajzot Szalagyi Csilla írta.