Megszólaló
Riporter: Voltaképpen mit jelent előadásának címe: A tizenkettedik óra?
ZL: A címmel azt akartam mondani, hogy mióta ember volt a Földön, mindig a tizenkettedik órában élt. A struggle for life olyan óriási erőfeszítést kívánt minden embertől, sőt élőlénytől, hogy a mai idők nagy történetírója, Arnold Toynbee azt mondotta, hogy a megpróbáltatás, a challange, az, amely nagy népeket és nemzeteket és fajtákat megőrzött az elpusztulástól. Ugyanakkor, ahol a klíma, az élelmiszer, a külső ellenségektől való félelem nem volt probléma, ezek a nagy civilizációk elpusztultak. A római birodalom is azért omlott össze, mert elérkezett arra a pontra, ahol már nem kelletett küzdenie a fennállásáért. Talán, amit régi iskoláinkban tanultunk, a latin szó, hogy plenus venter non studet libenter: teli hassal ellustul az ember. Tehát A tizenkettedik óra inkább azt jelenti, hogy nem kell és nem szabad átadni az emberiségnek magát a végső pusztulástól való félelemnek. Körülbelül ezt. Inkább optimista mint pesszimista gondolat volt ebben a szóban.
Riporter: Immár több mint húsz esztendeje él Amerikában. Milyennek látja az azóta az irodalomban, filmművészetben, a szellemi életben bekövetkezett változásokat?
ZL: Van egy régi mondás, hogy egy idegen országról valaki csak akkor nyilatkozhatik, ha abban az országban legalább négy napot vagy negyven esztendőt töltött. Nincs középút. És én körülbelül a közepén vagyok az én húsz-huszonhárom éves amerikai tartózkodásommal. Én nem tudok, és nem akarok végső véleményeket mondani. Természetesen ez egy olyan nagy kérdés, hogy csak a fő vonalakat említhetem meg. Húsz évvel ezelőtt még tanúja voltam, hogy sorba álltak az emberek, hogy megvehessenek egy bestseller regényt a könyvesboltokban. Ugyanakkor a rádió már két-három évtizedre visszamenőleg rendkívül megállította a regényirodalom fejlődését. Aztán alig tizenöt éve, hogy például abban a házban, amelyben én lakom — egy tízcsaládos ház —, egyetlenegy televízió sem volt. Ma már nemcsak hogy mind a tíz családnak van televíziója, de van olyan is, ahol két televízió van. Ennek a hatása, hogy a televízió, a hír, a mese, a mondanivaló, még a színmű is, beköltözött oda, a mellé a karosszékek mellé, ahol a nagy hajszában elfáradt amerikai népnek nem kell sok időt tölteni, és mégis megkapja azt a szellemi táplálékot, amire mindenkinek szüksége van. Eredmény az, hogy ma már a New York Timesban a második nagy esszét olvasom, hogy a regény, a XIX. század regényformája olyanféleképpen van kihalóban, mint az őskorban a dinoszauruszok. Nem lehet tudni, hogy mi lesz a folytatása az irodalmi formák fejlődésének.
Műfaj: interjú
Szerzői jog: © Petőfi Irodalmi Múzeum
Egyéb: Zilahy Lajosné ajándéka