Megszólaló
I.
Kimegy hozzád a kisírt szemű asszony,
mezítláb áll és könnyű hálóingben:
nincs értelme, hogy megint itt virrasszon,
menjen aludni, mondod, mától minden
más lesz, mondod, ciripelnek a tücskök,
július van, hogy húsz éve veled hál,
ezt suttogja, a kerti padon ültök,
holdárnyék van és túl meleg nyár,
én az álom hangzavarában alszom,
fülelem kitakarózva a zárszót,
hogy mit felel még a kisírt szemű asszony,
mielőtt behúzza a szúnyoghálót.
A labdarózsa, ott a labdarózsa!
- és lehajolsz, hogy kézzel visszalökjed,
de széthullik puha kis darabokra,
csupa baljós szirom a fű előtted.
II.
Titkos indákkal minden összekötve:
fut a hajnalka, felül kinéz a kertből,
kék tölcsérével a csöndbe belehallgat,
na hány nap van hátra az életedből,
nekidől a dísznád a kerítésnek,
hórihorgas, cigarettázó férfi,
hűvösödik, fent a csillagok égnek,
nedvesedik a fű is, de nem érzi,
a medvetalp, mintha valamit tudna
bőrös leveleit mind ledobálta,
fönt a Nagymedve nem megy semmi útra,
aludj, minden ígéret megbocsájtva –
… nehéz elkapni hajnalban a percet,
mikor virrad, de a hold fénye hullik:
két árnyékot vet ilyenkor a tested,
és mind a kettő más irányba nyúlik.
III.
Milyen csönd lett, hogy hallgatnak a tücskök,
száll az illat a muskátlifejekből,
az óra, mikor éberen feküsztök
most múlik el, be kéne menni, kelj föl,
megállsz a teraszon, csipkedni kezded
a száraz fejeket, a kertre nézel,
kopik a fű, hogy hol is volt a kezdet
azon tűnődsz, hogy kitépkedni kézzel
már a mohát, úgy terjed, nem lehetne.
most látod csak, csupa moha a járda,
a napos részeket a tyúkhúr vette
birtokba és hogy már nyár derekára
minden kiég, feküdj még vissza, szólsz rá,
te megőrültél – mondja, és nagyot ásít,
mért, te nem látod nőni ezt a foltot?
Hogy mindent elborít a csillagpázsit?