Csillagpázsit

Contributors

Megszólaló

I. 



Kimegy hozzád a kisírt szemű asszony, 

mezítláb áll és könnyű hálóingben: 

nincs értelme, hogy megint itt virrasszon, 

menjen aludni, mondod, mától minden 

más lesz, mondod, ciripelnek a tücskök, 

július van, hogy húsz éve veled hál, 

ezt suttogja, a kerti padon ültök, 

holdárnyék van és túl meleg nyár, 

én az álom hangzavarában alszom, 

fülelem kitakarózva a zárszót, 

hogy mit felel még a kisírt szemű asszony, 

mielőtt behúzza a szúnyoghálót. 

A labdarózsa, ott a labdarózsa!

- és lehajolsz, hogy kézzel visszalökjed, 

de széthullik puha kis darabokra, 

csupa baljós szirom a fű előtted. 



II. 



Titkos indákkal minden összekötve: 

fut a hajnalka, felül kinéz a kertből, 

kék tölcsérével a csöndbe belehallgat, 

na hány nap van hátra az életedből,

nekidől a dísznád a kerítésnek, 

hórihorgas, cigarettázó férfi, 

hűvösödik, fent a csillagok égnek, 

nedvesedik a fű is, de nem érzi, 

a medvetalp, mintha valamit tudna 

bőrös leveleit mind ledobálta, 

fönt a Nagymedve nem megy semmi útra, 

aludj, minden ígéret megbocsájtva – 

… nehéz elkapni hajnalban a percet, 

mikor virrad, de a hold fénye hullik: 

két árnyékot vet ilyenkor a tested, 

és mind a kettő más irányba nyúlik.



III. 



Milyen csönd lett, hogy hallgatnak a tücskök, 

száll az illat a muskátlifejekből, 

az óra, mikor éberen feküsztök 

most múlik el, be kéne menni, kelj föl, 

megállsz a teraszon, csipkedni kezded 

a száraz fejeket, a kertre nézel, 

kopik a fű, hogy hol is volt a kezdet 

azon tűnődsz, hogy kitépkedni kézzel 

már a mohát, úgy terjed, nem lehetne. 

most látod csak, csupa moha a járda, 

a napos részeket a tyúkhúr vette 

birtokba és hogy már nyár derekára 

minden kiég, feküdj még vissza, szólsz rá, 

te megőrültél – mondja, és nagyot ásít, 

mért, te nem látod nőni ezt a foltot?

Hogy mindent elborít a csillagpázsit?