Emlékmű

Mint háncspapucs, hogy mégse kőre lépne, 

oly elhagyott, oly megmozdíthatatlan,

égnek mered már szúrós, pőre lépte

a bőrkemény, kórtermi alkonyatban.

Két rüszt, egy orr, egy ágyék műemléke.

Test, ágy, kanül, a gyűrött ágyhuzat van

hűlő helyén, az exit pár kelléke,

a léten túlról áramló huzatban

meglebbenő, a körmök fésűjébe

a kurta sóhajtáskor bennszakadt haj, 

mintha még ott is, most is nőni kéne,

hol gyűrűt vet és elsimul a Léthe,

hol fut tovább, s ő elvegyülni abban 

már siklik át az űrön, mint a szappan.

Műfaj:  vers

Szerzői jog:  Magvető Kiadó