Fénnyel, füttyel

Contributors

Megszólaló

A suttyó tavasz fattyú öcsém,

de nálam kicsit nagyobb legény:

a szelet szőrén üli,

csintalansággal mindig teli,

bekódorogja a világot,

s amerre elmegy,

rügyeket csempész a fákra, virágot,

s amikor sokáig elbarangol,

engesztelésül

szemembe szór egy marék aranyport.

– Ezt meg Alaszkából hoztam –

mondja és szórja, pergeti hosszan.

Pergeti mint a mézet,

donganak is rá a méhek!

Doktor Vakond, a vak alkimista

ennyi kincsről ha álmodni tudna,

hagyná pokolra 

cin-serpenyőit! –

olvadt szivárvány lesz minden tócsa,

hol öcsém kacsintó, nagy kék szemet nyit.

Gyönyörködik hogy hunyorgatok,

fölugrik az ablakokba,

villogtatja fényfogait,

kezében aranyalma,

– Kapd el! – kiált és jót nevet.

– Gyere utánam! – mondja –

a réten 

meglovagolhatod majd a szelet!

S elnyargal fénnyel, füttyel,

beszólni minden házba.

S én szaladok nyomába,

fénnyel,

füttyel,

mezítláb, klottgatyában!

 

Műfaj:  vers