Ballada

Túl a Besenyő-erdőn, utoljára

ülnek a dérrel szikrázó szekéren,

kicsi a ló, nagy árnyat húz utánuk,

nem törődnek az idő erejével, 

mert jó hallgatni szívmelegben, együtt,

míg a verőér rebbenti a gyeplőt

tovább, a híres szőllősi szabóhoz

felnőttruhát varratni a gyereknek,

amelyben sose felejti a Somlót,

s hazavetődik bárhonnan, ha elmegy,

legszívesebben csizmába, kalapba

öltöztetné fiát az édesapja,

ráment egy csikó ára a ruhára,

s mire az élet? úgy elmúlt azóta,

észre se vették, amint rájuk támadt

saját árnyékuk, hátulról bekapta

őket, s a fényes szekér elsötétült,

mint röpke felhő játéka a földön.