Attól a meggyőződéstől vezérelve, hogy a külföldön élt és alkotott magyar írók munkássága kultúránk szerves részét képezi, a Petőfi Irodalmi Múzeum az 1970-es évektől kezdve mind nagyobb figyelmet szentelt az emigrációban élők tevékenységének. Ez a figyelem nem azt jelentette, hogy intézményünk értékelni akarta volna munkásságukat, vagy bemutatni életpályájukat. Érdeklődésünk az általuk birtokolt, illetve létrehozott dokumentumok felé irányult.
A múzeum első külföldi vásárlásai főként a Kézirattárat érintették, amely kéziratokhoz és levelezésekhez jutott ily módon, míg a többi dokumentumtípust gyűjtő tárunk beszerzései zömükben esetlegesek maradtak, s a figyelem főként a kommunista emigráció felé fordult.
Amikor az 1980-as évek elején intézményünkben megindultak A magyar emigráns irodalom lexikona létrehozásának munkálatai, a szerzeményezés felgyorsult. Mind több emigrációban élő személy érezte úgy, hogy bizalma támadt múzeumunk iránt. Szerzeményezésünk különösen két országban volt jelentős: elsőként Franciaországban, majd Németországban (illetve kisebb mértékben Svájcban). A személyi hagyatékok mellett nagy hangsúlyt fektettünk az intézményi adattárak, illetve a sajtóarchívumok anyagaira is. Utóbbiak közül elsőként a müncheni Új Látóhatár és az Új Európa szerkesztői és kiadói levelezését sikerült megszereznünk, ezeket követte a párizsi Irodalmi Újság archívuma, melyet a rendszerváltást követően tudtunk gyűjteményünkbe illeszteni. Az intézmények közül kiemelkedik a svájci alapítású és több évtizedig működő SMIKK kézirategyüttese.
A lexikon készítése közben természetesen egyéb táraink is gazdagodtak. Ez különösen a könyvtár esetében volt szembetűnő, amely számára – különböző kötetek mellett – számos sajtóterméket is sikerült beszereznünk, ugyanakkor jelentősen nőtt a kisnyomtatvány-gyűjteményünk. E beszerzések azonban nagyrészt esetlegesek voltak, a lexikon szerkesztőjének utazásai és kutatásai révén kerültek hozzánk. Nagyobb beszerzésre elsőként az Egyesült Államokból került sor. Ezt követte egy Dél-Amerikából származó hírlapgyűjtemény, majd pedig megvásároltuk a müncheni Magyar Intézet sok évtizede gyarapított sajtógyűjteményét. Utóbbi közel ezer címet tartalmaz, köztük számos olyan periodikát is, amely más hazai közgyűjteményben nem fordul elő. A személyi hagyatékok beszerzése során esetenként könyvtárakat, illetve szórvány könyvadományokat ugyancsak sikerült megszereznünk, amelyek nem csupán egyes szépírók alkotásait tartalmazták, hanem társadalomtudósok vagy éppen teológusok műveit is. A hozzánk került kisnyomtatványok nem csupán szépírókra vonatkoztak, bizonyos példányok egyes intézmények vagy sajtótermékek tevékenységére vetettek fényt.
Miközben meggyőződésünk, hogy ennek a sok szempontból egyedi gyűjteményegyüttesnek a világhálón történő bemutatása szakmailag indokolt, ugyanakkor figyelembe kellett vennünk azt a körülményt, hogy az egykori feldolgozási metódusok nem számoltak ilyen igényekkel. Mivel a hagyatékokat, illetve dokumentumokat nem tárgyszavazták, visszakeresésük esetenként akadályokba ütközik. Szem előtt tartva, hogy – az állományrevízió, illetve a címleírások megjegyzés rovata révén – lehetőség van az áttekintés feltételeinek folyamatos javítására, a Kézirattár, a Művészeti Tár, valamint a Hangtár vonatkozó anyagának ismertetésekor kiindulásképpen azon hagyatékok listáját adjuk meg, amelyekben – teljes vagy töredékes formában – szerepelnek az emigrációban keletkezett művek (illetve levelek). A könyvtári tételek esetében kedvezőbb a helyzet: a kötetes műveket néhány év óta, míg a periodikákat minden esetben elláttuk tárgyszavakkal. E listák mellett a linkek és az ajánló rovat is az állomány anyagában való tájékozódást szolgálja.
(Nagy Csaba)