A 19. században alapított emigráns folyóiratok és hírlapok első sorban regionálisan vagy vallási megoszlás szerint tagozódtak, témáikat a megélhetési lehetőségek, a beilleszkedés, az önsegélyezés problémái jelentették.
Némileg változott a helyzet a Tanácsköztársaság bukása után, amikor a kivándorlók tömegéhez a politikai emigráció – közöttük számos író, publicista is – csatlakozott, akiknek kifejezett szándéka volt a politikai konfrontáció. Szép számmal kerültek külföldre az avantgarde irodalom művelői, munkáik megjelenéséhez a befogadó ország tág teret biztosított. Fórumaik közül elsőként az 1919 és 1923 között megjelent Bécsi Magyar Újságot, valamint az 1921 és 1923 között napvilágot látott Jövőt kell említeni. Mindkettőt Bécsben adták ki, mint ahogy itt alakult a Bécsi Magyar Kiadó is, amely (Gábor Andor, Bölöni György és Kőhalmi Béla szerkesztésében) – magyar írók alkotásai mellett – a világirodalom rövid lélegzetű regényeit adta ki. E lapokat követték Kassák Lajos folyóiratai: 1920-tól 1925-ig a Ma, valamint az 1923-ban megjelent 2x2. A baloldali magyar emigráció szintén megteremtette a maga fórumait. Ilyen volt a Moszkvában napvilágot látott Sarló és Kalapács, amely 1929 és 1937 között a Magyar Nyelvű Forradalmi Írók Szövetsége tagjainak írásait publikálta; továbbá az 1939-ben Párizsban alapított Üzenet (amelyet Tamás Aladár szerkesztett). Ugyancsak Párizsban jelent meg a Szabad Szó című hetilap, benne versek és könyvkritikák is helyet kaptak. A szerzők közül ki kell emelnünk Reményi Józsefet, aki a Western Reserve University irodalomtörténet-tanára volt, és akinek néhány elbeszéléskötete megjelent New Yorkban, illetve Clevelandben.
A magyar emigráció irodalmilag termékenyebb korszakát az 1945 utáni időszak jelentette, melynek első jelentős folyóirata az 1948-as alapítású Ahogy Lehet (kezdetben Csukássy Lóránt szerkesztette Párizsban, 1967-ig jelent meg). Számos, az írókat összefogó szervezet is alakult: 1957-ben a Magyar Írók Szövetsége Külföldön (és lapja, az Irodalmi Újság), Bécsben 1960-ban a Bornemisza Péter Társaság, 1964-ben Londonban a Szepsi Csombor Kör, az NSZK-ban Kerényi Károly díszelnökségével a Németországi Magyar Írók Munkaközössége, 1976-ban Svájcban a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör (SMIKK, melynek elnöke 1993-ig Saáry Éva volt). E szervezetek mellett több magyar könyvkiadó jött létre, például az Aurora Társaság, a Griff Kiadó, az Amerikai Magyar Könyvkiadó. A müncheni székhelyű Szabad Európa Rádió számos magyar írót foglalkoztatott, s ugyanez mondható a Francia Rádió, valamint a BBC magyar adásáról is.
Az ekkoriban alapított irodalmi, vagy irodalmat is közlő folyóiratok immár nem regionális alapon születtek, sokkal inkább a politikai nézetek, vagy ízlésbeli preferenciák rokonsága határozta meg arculatukat. Közéjük sorolhatjuk az 1951-es indulású Látóhatárt, amely elsősorban a népi írókat és publicistákat tömörítette, és 1962-es megszűnését követően Új Látóhatár címen jelent meg 1989-ig (Borbándi Gyula szerkesztésében). Ugyancsak 1962-ben látott napvilágot az Új Európa (Csonka Emil vezetésével), amely a dunai népek együttműködését szolgálta; továbbá a párizsi Magyar Műhely – az avantgárd irodalom legfőbb fóruma – (Nagy Pál és Papp Tibor kiadásában), amely mind mai napig megjelenik. Utóbbi adta ki a Magyar Műhely könyvek sorozatát. Szintén a modern irodalom ápolását szolgálta az 1981-ben született washingtoni Arkánum, amelyet egyebek mellett András Sándor, Bakucz József és Kemenes Géfin László szerkesztett. E sorba kell illesztenünk a Torontóban, 1980–1989 között megjelenő Szivárványt is (szerkesztője Mózsi Ferenc), jóllehet a lap nem tartozott az avantgárd irodalom propagálói közé.
(Nagy Csaba)