Márai Sándor publicisztikájának egyik jellemzője, hogy miközben igyekezett naprakész lenni, szeretett volna valamilyen következtetést, tanulságot is levonatni olvasóival. Ez szándék is biztosan jelen volt 1940-es, Rosszkedvű csillagok című írása közreadásakor, amit most teljes egészében, minden kommentár nélkül adunk közre.
A vérfagyasztó hír Hollywoodból érkezik: a csillagok rosszkedvűek. A mozi csillagjai, a világhírűek, kiket keresztnevükön becéznek a bennfentesek Pesterzsébeten, Pekingben és Ankarában, a női és a hím-csillagok, kiknek magánéletéről minden valamirevaló európai, afrikai és ázsiai újság külön rovatban adott rendszeresen hírt, megdöbbenéssel látják, hogy vetélytársuk, hírességben és érdekességben veszedelmes vetélytársuk – a háború – kiszorítja őket a lapok hasábjairól. Heddy férjhez megy? A közönség ásít a hírre. Robert levágatta a bajszát? A közönség újfent ásít, de ez alkalommal már nem is tartja szája elé tenyerét.
A jelenséget a csillagok s hírverő irodáik érthető idegességgel észlelik. Elképzelni is nehéz volt, nem is olyan régen, egy világot, mely nem tartja számon Hollywood hírességeinek magánéletét. Mennyi mindent tanultunk, Istenem! Megtanultuk, hogy Garbo újabban nyerskosztot eszik, és jegyben jár orvosával, a híres fogyókúrással. Megtanultuk, hogy már nem látni soha a neves karmester társaságában, akivel egészen rangrejtve utazgatott Európában – mindig csak két-három fényképész kísérhette a szerelmes párt, többet nem bírt el Garbo, mert irtózik a nyilvánosságtól! Megtudtuk, hogy Adolphe új krokodilt vásárolt palotája kertjébe. Meg, hogy Mae nem tud aludni, ha nem szorítja keblére azt a kölyökoroszlánt, mely viszont nem hajlandó ételt elfogadni másként, csak Mae kezéből. Tanár úr, készültem: tudom, hogy Shirley, a világ kedvence, mit mondott mamájának, mikor átadták neki utolsó filmjéért a százezer dolláros csekket. De főként váltak és nősültek a csillagok, káprázatos gyorsasággal, oly negédesen és mellékesen, mintha házasság és válás valamilyen rögbi játszma lenne, ahol labda helyett a házastársat rúgják. Tudtuk, melyik vásárolt új gépkocsit, még hosszabbat és drágábbat, mint a másik, melyik veszítette el ékszereit, alig egymillió dollár értékben az uszodában, minden nap, minden nyelven, minden országban olvastunk valamilyen pikáns képtelenséget és fejet fájdító hülyeséget a csillagokról. Az olvasó ízlését nem ismerem; a magam ízlését ismerem, s tudom, hogy már öklendeztem ezektől a hírektől és fényképektől, ezektől az úszóruhás vagy estélyi ruhás, vagy szmokingos, vagy amint-éppen-a-konyhában-foglalatoskodó, vagy kertészkedő, vagy pumát tenyésztő világhíresektől. Nem volt napilap és nem volt képes újság, mely ne mutatta volna őket, amint éppen világhíresek, köldökcsömört kaptam mosolyuktól, papucsaiktól és pongyoláiktól. Feltalálók, zsenik, írók, nagy művészek kétsoros halálhírei mellett trombitáltak, szikráztak a hollywoodi hírek, Shirley-Temple-Egyesületek alakultak Skóciában és Mae-West-Klubok Temesvárott. És senki nem mert szólni.
De most szólt a háború. Csendesen szólt, de határozottan. Ezt mondta: „Elég volt.”
Ennyit szólt, s mikor a háború és a halál csillagai halványan derengeni kezdtek a világ felett, a mozi-ég festett, papírmasé csillagai egyidejűleg halványodni és pislákolni kezdtek. A külföldi lapok hírei szerint az amerikai mozgóképgyárakban megdöbbenéssel látják, hogy a közönség érdeklődése világszerte megszűnt a sztárok iránt: nem érkeznek többé levelek százezrei a stúdiókba, nem epednek milliók fényképért és hajfürtért, Joe felmászhat a pálmafára, és Robert tangót táncolhat a krokodillal, s egyáltalán, válhatnak és nősülhetnek, ahogy akarnak, a közönség ásít e hírekre, s a lapok – az egész világon – érzik az érdeklődés lanyhulását, és kezdik hanyagon kezelni a hollywoodi híreket. A háború félelmes és kegyetlen. A háború az emberi élet legnagyobb csapása. De valamilyen egészen szerény, egészen csendes, egészen kiszámíthatatlan tisztító hatással mégis végigsöpör e civilizáción – szörnyű áron, de annyit nyújt legalább, hogy nem kell megtudnom többé, mit eszik reggelire Greta Garbo. Nagy árat fizettünk ezért. Nem merem mondani, hogy megérte. Csak megállapítom, hogy is történt, s beszéljünk máris másról.