Tűnődés nagy szeretőkről, a kardcsókolókról
Bonyhád, 1977. 10. 19.
Nagy László 1977-ben írta a Tűnődés nagy szeretőkről, a kardcsókolókról – eredetileg A nagy-nagy emberáztató – című versét. A költő naplója szerint január 8-án már 15 sor kész volt a versből, legközelebb október 19-én került szóba, akkor már a végleges címével: „Móser Zoli visz bennünket Bonyhádra, Koczkás tartja a bevezetőt. Versmondó nincs, mi olvassuk a verseket. „Tűnődés”-versemnek otthon a vége, megakadok, de folytatom fejből.” (Krónika-töredék) A szóban forgó bonyhádi esemény egy író-olvasó találkozó volt, ahol a költő több versét is elmondta (Bárányos dedikáció; Vallvadír; Zsoltár, egyetlen; A jó vitéz vesztesége stb.). Ahogy Nagy László említi is, hogy minekutána otthon hagyta a vers végét, az előadásában valóban megakadt, nagyobb szünetet tartott, ez hallható is a felvételen. A naplóbejegyzésben szó van még egy csárdában elfogyasztott halászléről, túrós csuszáról, valamint arról, hogy a költő lassításra inti magát: „Alszom hazáig. Igen fáradtságos nap. Ezen is túl vagyunk. Sehova nem megyek már, elég volt. Pista halála figyelmeztet.” Pista pedig Kormos István, akinek temetésén aznap Nagy László mondott az Írószövetség nevében búcsúbeszédet.
MNMKK – PIM Médiatár