Adatalapú tervezés
Egyik legfontosabb célkitűzésünk, hogy minden részt vevő osztály esetében a csoportra tudjuk szabni a foglalkozásokat. A közös munkát hospitálások, próbaórák egyéni beszélgetések és mérések előzik meg. A körülbelül egy hónapos megismerési időszak célja a csoportokhoz illeszkedő óraterv, tanítási környezet kialakítása.
Az erősségek (és nem a hiányok) alapján megválasztott tevékenységek
A Küszöb projekt a nyelvi kompetenciák fejlesztését elsődlegesen a történetekben való elmerülés örömével és az ezek megosztásában rejlő motiváló erővel alapozza meg. Kihasználjuk azt is, hogy a múzeumi terek, a kiállítási tartalmak a nyelvi kompetenciákon kívül jóval több (például logikai, vizuális, mozgásos, zenei vagy társas) képességterület megmozgatását is lehetővé teszik. Az előzetes megismerési szakasz feladata, hogy a gyerekek számára megérthető, érdeklődésüknek megfelelő történetekre tudjuk alapozni a közös tevékenységet. Az előzetes mérések során azt a tevékenységterületet keressük, ami a leginkább motiváló a gyerekek számára, amiben a legkompetensebbnek érzik magukat. A foglalkozások során hangsúlyosan ezekre a tevékenységekre támaszkodunk, ezeken a kereteken belül keressük a nyelvi kompetenciák megsegítésének lehetőségét.
Kis lépések elve
Ha sikerül megtalálni azt a tevékenységet, ami a diákok érdeklődését felkelti, ami bevonja őket a tanulási folyamatba, a következő feladat, hogy a kihívások ideális mértékét a diákok képességeire szabjuk. Csíkszentmihályi Mihály áramlatelméletéből is tudjuk, hogy a képességeknek megfelelő kihívás további tevékenységekre sarkalló elégedettségérzéshez vezet. A motiváció fenntartásához alapvetően fontos, hogy a kihívás elég izgalmas és élvezetes legyen, viszont mindig csak akkora lépést igényeljen, amekkorát biztos, hogy meg tud lépni a tanuló.
Motiváló tevékenységek és feladatbevonásos megerősítés
A sok iskolai kudarcot átélő gyerekek esetében jellemző lehet az erős teljesítményszorongás, a kihívások kerülése, az iskolai feladathelyzetek kapcsán kialakulhat egyfajta tanult tehetetlenség: “nekem ez úgyse fog sikerülni, minek próbálkozzak” – fogalmaznak gyakran. A szorongások oldásához igyekszünk a gyerekek számára motiváló tevékenységeket választani (pl. rajzolás, dramatizáló játék, filmkészítés), hogy maga a tevékenység öröme lehessen az, ami hosszabb időre bevonja őket a közös munkába. Visszajelzéseinkben ügyelünk arra, hogy a gyerekek tevékenységéhez kapcsolódó, számukra érthető észrevételeket fogalmazzunk meg, és ne őket magukat értékeljük. Fontosnak tartjuk, hogy a reflexió kétirányú legyen, vagyis a diákoknak is legyen módja kifejezni, milyennek élték meg a közös aktivitást.
Énközlés megsegítése és metakognitív környezet kialakítása
A nyelvi hátrány zárt szerepstruktúrákhoz és olyan kommunikációs mintákhoz kapcsolódik, amelyben kevéssé fontos a résztvevők egyedi szándékainak, érzéseinek egyeztetése. A hátrányos helyzetű gyerekek ennek megfelelően gyakran idegennek élik meg a saját gondolataik igényeik megfogalmazását, még kevésbé könnyű számukra mások gondolatainak, érzéseinek megértése, mindezek összeegyeztetése pedig feleslegesnek tűnhet számukra. (lásd bővebben: a nyelvi hátrányról). Az irodalmi szövegekben, a művek szereplőinek élményvilágában eligazodni számukra még ennél is idegenszerűbb, értelmezhetetlenebb feladathelyzetet jelent. Az iskola dolga érthetővé, otthonossá tenni a gyerekek számára az önmegfigyelést, az egyéni önkifejezést, egymás igényeinek kölcsönös tiszteletben tartását, de iskolától, tanártól, a gyerekek családi hátterétől, a csoport működésétől függően változhat, hogy melyik csoport hol tart ebben. A múzeumpedagógiai foglalkozások tervezése során figyelni kell arra, hogy a gyerekek számára milyen az ismert és komfortos vezetői stílus, mennyire érthetőek és élhetőek a nyílt szerepstruktúra világában alapvetőnek vélt kommunikációs formák például a különböző vélemények és igények megfogalmazása és egyeztetése.
A foglalkozások során fontos célkitűzésünk, egy olyan nyelvi környezet kialakítása, amelyben a diákokat kis lépésekben a saját érzéseik, gondolataik megfogalmazására buzdítjuk, s kereteket és eszközt is adunk ehhez. Fontos, hogy a gyerekek visszajelzései, énközlései dialógusok részévé tudjanak válni, ezáltal az egyeztetés, a közös szabályalkotás formáit is megtapasztalhassák és gyakorolhassák.
Az együttesség elve
Az egyén teljesítményét és viselkedését nem csupán saját képességstruktúrája, otthonról hozott mintái, individuális szociokulturális helyzete határozzák meg. Ugyanilyen fontosak az adott helyzetben rá hatást gyakorló körülmények. A gyerekek fejlődése társas helyzetek sorozatában, egy mikromiliő elvárás- és szabályrendszerében, csoportos szokások folytonosságában bontakozik ki.
Foglalkozásaink tervezésekor éppen ezért igyekszünk a csoportdinamikai szempontoknak, a társas helyzeteknek minél központibb szerepet adni. E megfontolás az együttesség elvének felismeréséből adódik: egy csoport egésze olyan többletet képvisel a közös élmények megélése és a közös cselekvés szempontjából, amely nem vezethető vissza a csoportot alkotó egyének készségeire, tulajdonságaira, azok összességére. Az együttességből adódó többlethatás kulcsfontosságú annak megértésében, hogy a csoporttagok (beleértve a csoportvezetőt, pedagógust) milyen szerepet kapnak, milyen hatást tudnak kifejteni egy csoport életében. A csoporttöbblet kifejeződik olyan szokások, hagyományok kialakulásában és megszilárdulásában is, amelyek megszervezik a csoport működését, a csoporton belüli kommunikáció és érzelmi klíma szabályozásával segítik a közös feladatok elvégzését. A csoportteljesítményben tehát az együvé tartozás, a biztonságos és megszervezett társas lét öröme is kifejeződik.