A zene, kortárs tánc és divat segítségével egy összművészeti performansz keretében meséli el az öltözködés, a társadalmi normák és az egyéni identitás változásait a Terike from Budapest csapata a MUSE Set programsorozat következő részében. Augusztus 8-án 20 órától a hatalom, a társadalmi ranglétrán való feljebb jutás és az egyén helyének keresése kerül a középpontba a PIM Szépvilág című kiállításához kapcsolódóan.
A Terike from Budapest fiatal divattervezőket képviselő Instagram-oldalként indult 2020-ban, ma már független platformként működik, amelynek missziója, hogy képviselje a divattervezői szakma integritását, növelje a pályakezdő tervezők láthatóságát. László Fanni, Szarvas Valentin divattervezők és Tamás Cintia és Keszeg Anna designkultúra-kutatók a divattal és divattervezéssel kapcsolatos edukációt kulcsfontosságúnak tekinti. A Terike név szimbolikusan utal mindazokra a félreértésekre, amelyek ma Magyarországon vagy globálisan a divattervezői szakmához kapcsolódnak. A csapat meggyőződése, hogy a fiatal tervezők projektjeinek felmutatása, a problémáikkal kapcsolatos érzékenyítés a kulcs a kortárs divatkultúra (át)alakításához.
A PIM-be tervezett performanszt a múzeum Szépvilág - Divat és kultúra a reformkori Pesten című kiállítása által megidézett világ inspirálta. A tárlat a divatlapokon, valamint az öltözködésen keresztül nyújt bepillantást az 1840-es évek Pestjének világába. Ezt az időszakot a gazdasági, társadalmi és kulturális újjászületés jellemezte, a divatot a művelődés részeként fogták fel.
Az előadás Wohl Janka Illem című könyve alapján dolgozza fel, hogy az igazi úr és úrinő nem születésük vagy vagyonuk alapján ítéltetik meg, hanem kifogástalan modoruk, öltözékük és viselkedésük révén. A könyv ugyan a 19. század második felében íródott, de ugyanazt a társadalmi osztályok meghatározta kultúrát írja le, mint a Szépvilág kiállítás.
„Ma, amikor egyre aktuálisabb ismét a társadalmi hovatartozás, amikor a társadalmi mobilitás lehetőségei beszűkülnek, nagyon izgalmas egy osztályalapon szerveződő és elvárásokat teremtő világgal szembesülni. Ebben a világban az embernek nagyon meghatározott a mozgástere. Wohl Janka hitt abban, hogy önműveléssel, tanulással ez a mozgástér tágítható. Az akkori és a mai divat is egyszerre tudja sugallni, hogy az embernek be kell illeszkedniük a társadalmi elvárásrendszerekbe és alakíthatják saját vágyaik szerint ezeket a szabályrendszereket és élettereket. A divatnak ez a kettős arca az 1840-es évek óta nem változott. Az önkifejezésünk szabadabb lett, nagyobb teret kapott, de a társadalmi szabályozórendszerek semmivel sem lettek engedékenyebbek” - emelte ki a Terike from Budapest csapata.
Az augusztus 8-án látható divatperformansz a társadalmi hierarchiák természetéről szeretné elgondolkodtatni a PIM kertjébe látogatókat Wohl Janka szövegén és pályájuk elején tartó, feltörekvő tehetségek által tervezett ruhákon keresztül.
Ugyan a ruhák önmagukban is képesek történetmesélésre, viszont hajlamosak vagyunk egy divatbemutató során kizárólag termékként tekinteni egy-egy öltözékre, ezért a Terike from Budapest a divatbemutató műfaját kortárstánccal kombinálja. A kortárstánc segítségével már nem az individuális ruhadarabokra koncentrálunk, hanem a divattárgy az ember, mozgás egységévé fejlődve egy komplex megértésre hív.
A Terike from Budapest Útmutató a művelt társaséletben című eseménye a PIM KertLabor fesztiváljának a része. A nyár folyamán még olyan programokkal készül a múzeum, mint augusztus 29-én a kertbagoly ritmikus felolvasóest, ahol a természet harmóniáit idézik meg többek között Hamvas Béla prózáján és Áprily Lajos, József Attila, Juhász Gyula versein keresztül vagy a MUSE Set sorozat lezáró része szeptember 12-én, ahol a Slow Village-ből ismert Tink lép fel az állandó Petőfi-kiállításhoz készített produkciójával a PIM kerti színpadán.