Művészet és pszichoanalízis

Gulácsy Lajos és Pál István –két művészbeteg az egykori Budapesti-lipótmezei m. kir. állami Elmegyógyintézetben

Date
Location
PLESZNIVY EDIT művészettörténész (Budapest)

Gulácsy Lajos és Pál István –két művészbeteg
az egykori Budapesti-lipótmezei m. kir. állami Elmegyógyintézetben

Közreműködik: SZEMÁN BÉLA színművész (Budapest)

Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet elődje, a Magyar Királyi Országos Tébolyda falai között az 1920-as években Dr. Selig Árpád elmeorvos gyűjteni és rendszerezni kezdte betegei képzőművészeti alkotásait, és úttörő kezdeményezésével egy különleges gyűjtemény alapjait tette le. A Magyar Elmeorvosok Egyesülete 1930-ban a Selig-Múzeum nevet adományozta a műtárgy együttesnek.

1986 és 2007 között – a OPNI bezárásáig – e kollekció utódja, az Pszichiátriai Múzeum vezetőjeként, művészettörténész kurátoraként dolgoztam. A betegek alkotta izgalmas képanyag mellett a múzeum természetesen kiemelt helyet biztosított az itt ápolt hivatásos képzőművészek alkotásainak is. Az előadás témája így két, csaknem egyidőben a Lipóton ápolt művészbeteg, Gulácsy Lajos (1882–1932) és   Pál István (1888-1944) munkássága. A hivatásukon és a mindkettőjüket sújtó pszichózison túl a szoros irodalmi kötődés is közös volt bennük. Már korábban is közismert volt Gulácsy Lajos és Juhász Gyula szépirodalmi művekben is testet öltött közeli barátsága, de csak néhány éve kerültek feltárásra Pál István és Füst Milán kapcsolatának írásos nyomai. - Plesznivy Edit 

A Ferenczi Sándor Egyesület, a József Attila Társaság és a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) közös műhelybeszélgetés-sorozata, interdiszciplináris beszélgetés Ferenczi Sándor szellemében, művészet és pszichoanalízis határterületeiről. A körülbelül egy órás előadásokat/kerekasztal beszélgetéseket a közönséget is bevonó műhelybeszélgetés követi.
A belépés díjtalan, helyfoglalás érkezési sorrendben.
Várjuk szeretettel az érdeklődőket!