2004-ben A Nibelung-lakópark című Wagner-átirattal, amelyet az ezredforduló talán legfontosabb független társulata, a Krétakör Színház adott elő Mundruczó Kornél irányításával a budavári Sziklakórház tereiben. Másrészt a prózaíró Papp Andrással közösen jegyzett 1956-os drámával, a Kazamatákkal, amelyet Gothár Péter vitt színre a budapesti Katona József Színházban a forradalom ötvenedik évfordulóján. Két év múlva viszont ezt írta Térey:
"A mai magyar színház gyáva. Gyáva, és ennek oka nem csupán a szubvenciók szűkös és föltételes mivoltában keresendő. Általában nem szeret kockáztatni. Félti a bőrét a néző dühétől, a kritikától, a szomszéd színháztól, a minisztertől, az időjárástól, nagyjából mindentől."
Egyetérthetünk-e Térey 2008-as állításával? Miért gyáva - ha gyáva - a magyar színház? Mi történt azóta a magyar színházban Térey életművével? Erről beszélgetünk Jákfalvi Magdolna színháztörténésszel, Máté Gábor színművész, színházi rendezővel és Mundruczó Kornél film- és színházi rendezővel.