„A szellős térben és a szűk időben”
Konferencia Térey János életművéről
2022. október 27–28.
PIM Szomszéd
október 27. csütörtök
10:00–11:50
Politika és etika – *Társadalom*
szekcióelnök: Margócsy István
Nemes Z. Márió (ELTE BTK): Winter Blue
Előadásomban Térey János epikai munkásságának, egészen konkrétan A Legkisebb Jégkorszak című verses regénynek a politikai-esztétikai reflexiójára vállalkozom. Ebben az összefüggésben az érdekel leginkább, hogy miképpen viszonyul a Térey-féle társadalomarcheológiai verses regény a közéleti költészet kontextusához, illetve hogy a világteremtés, az alternatív történelem és jövőképek termelésének gesztusa milyen politikai jelentéseket szabadít fel. Egy társadalom közeli vagy távoli jövőjének költői „feltalálása” ugyanis nem lehet mentes ettől a kontextustól, hiszen a kortárs társadalomkritikai diskurzusok jelentős része épp a kultúra jövőtlenedését problematizálja, melynek egyaránt vannak gazdasági-politikai-ideológiai együtthatói. A Legkisebb Jégkorszak többek között ezért is rendkívül aktuális, hiszen a jelen globális apokaliptikus narratíváit mozgósítva próbálja tematizálni egy lokális közérzület fantáziamozgásait.
Káli Anita (BTK ITI): „Frappáns nyomorpornót forgassanak”: Irónia és társadalomkritika Térey János műveiben
A kortárs magyar prózairodalomban a társadalmi rétegek és főként a szegénység reprezentációja ismét népszerűvé vált, ezzel párhuzamosan a szociális tematika újabb poétikai lehetőségei mutatkoztak meg. A művek recepciójában azonban többször visszaköszön az a befogadói magatartás – ezzel összefüggésben egyes kortárs regények a lepusztultságot szélsőségesen hangsúlyozó írásmódja –, amely leginkább az idegenséget emeli ki a saját viszonyokon belül, az olvasó pedig a voyeur pozíciójába kerül. Térey János A Legkisebb Jégkorszak című művében a szociális érzékenységű, képviseleti művek ábrázolásmódját, illetve a kulturális elit befogadásmódját nem véletlenül bírálja. Előadásomban Térey társadalomkritikai irányultságú műveinek poétikai megoldásait vizsgálom, illetve azt, hogy a társadalmi tematika milyen új poétikai megoldásokat implikál Térey műveiben.
Z. Kovács Zoltán (SZIE PK, Kaposvár): A verses regény és Térey János „verses etikája”
Az előadás Térey János verses regényeit értelmezi műfaj(történet) és ideológia kapcsolatának szempontjából. A magyar verses regény romantikus hagyományának 20. századi megszakadása részben éppen annak erősen ideologikus megítéléséből fakadt. Ugyanakkor a szövegcsoport 19. századi alapszövegei maguk is ironikus elfordulást képviseltek a korabeli ideológiai, esztétikai, politikai eszmék megvalósíthatóságában való hittől (ha ezzel nem is magukat az eszméket kritizálták). Az irónia (és annak a korban kedvelt változata, a humor) így nagyon is alkalmassá tették ezt a hagyományt az ezredfordulón való „újrahasznosításra”. Térey János verses epikai alkotásai, bár különböző módon, de utalnak arra a magyar irodalmi hagyományra, amely egyszerre jellemezhető a szakítással és a folytatással, a különböző politikai eszmék boldogságot hozó megvalósításában való kétellyel és a boldogságra való törekvés elkerülhetetlenségének belátásával (mind az egyén, mind a nemzet szintjén). Az előadás két kérdése közül az egyik, ha úgy tetszik, műfajtörténeti: a szövegek kijelentései és gesztusai alapján mi jellemzi a 19. századi verses regény és a Térey János verses epikája közti kapcsolatot. A másik, ezzel összefüggő kérdése az, hogy milyen szövegalakító eljárások révén válik e művek integráns részévé a morális állásfoglalás kikényszerítése.
Szirák Péter (DE BTK): „A Sztálingrád-hasonlat”. Térey János műveinek emlékezet-politikájáról/poétikájáról
Térey János verseit egy 2003-as erősen denunciatív pamflet "rossz emlékű politikai eszmék trójai falovai"-nak nevezi. Szélesebb konszenzus övezi azt a nézetet, hogy Térey János átformálta a költészet nyelvét, felújította a verses regény és a zenedráma műfaját, új értelmet adott a pátosznak és az elégiának, a szatírának és a társalgási drámának, a disztópiának és a memoárnak. A magyar irodalom terébe eladdig szokatlan, mondhatni: kockázatos témákat (Drezda, Sztálingrád, Königsberg, Paulus tábornagy stb.) vont be. A műfaji-diskurzív mintázatokat, valamint a szemantikai és modális bonyodalmakat sem szem elől tévesztve, vajon mit mondhatunk a Térey-féle írásművészeti emlékezés politikájáról és poétikájáról?
12:00–13:30
„Valóság” és „fikció” – *Referencialitás*
szekcióelnök: Szirák Péter
Sebestyén Attila (DE BTK): Hol présel, hol vonalszerűen építkezik: Előtanulmány Térey nonfiction cikkeihez
A „nonfiction cikkek” kifejezés azt jelzi, hogy Térey olyan szövegeivel foglalkozom, amelyek sem szépirodalmi prózájának, sem kötetméretű önéletírásának nem részei, de leegyszerűsítés volna általánosan esszéknek nevezni őket.
Elemzési mikrokorpuszom: a 2012-es Teremtés vagy sem kötet után megjelent kultúrtörténeti és urbanisztikai írások (a Magyar Narancsban, a Literán és a Magyar Építőművészetben), de kiegészítésül kitekintek még néhány korábbi, a Teremtésben szereplő szövegre is.
Tételem az, hogy miközben Térey cikkei nem mentesek az esszéírás személyességétől, költői tömörítéseitől vagy kísérletező gondolatvezetésétől, megjelenik és 2012 után egyre fontosabbá válik bennük egy kifejtő jellegű és komótosabb írásmód. E szövegalkotási gyakorlatot kezelem nonfictionként, esetenként „szabadúszó szakcikkírásként”. Nonfictionként azért, mert a Teremtés-kötet utáni cikkek – a tényirodalom elvárásainak megfelelően – a gondolatmenet megalapozottságát és elfogadhatóságát az esszéisztikusságnál fokozottabb körültekintéssel építgetik. Szabadúszó szakcikkírásként pedig azért, mert Térey ugyan nem volt hivatásos szaklapújságíró, cikkei niche szakmai témakörökről szólnak, elmélyült háttértudást mozgósítva, helyenként igen specializált szaknyelven; de ezzel együtt is az írásmód olvasmányos marad, a befogadót előzékenyen vezeti.
Szakirodalmi kontextusként Eric Heyne nonfiction-témajú tanulmányait használom, illetve egy egykori szaklapíró (Harley L. Sachs) Freelance Nonfiction Articles című könyvét. A nonfiction-szakirodalomból az a belátás fontos most számomra, amely szerint ez a műfaj „törődő” odafigyeléssel kezeli az elbeszélés szavahihetőségének megalapozását. A szaklapírással kapcsolatban az, hogy igen fontos szerepet kap benne az az izgalomkeltő, de olvasóbarát írásmód, amit az egyszerű és komplex mondatszerkezetek folyamatos, ám kiegyensúlyozott váltakozása biztosít.
Tételem bizonyításához a Térey-féle értekező próza mondattanának egyelőre vázlatos elemzéseire vállalkozom. Azt mutatom meg, hogy a 2012 utáni cikkekben miként váltak meghatározóvá a terjedelmes, többszörösen bővítményes szerkezetek és az alárendelés elve. Párhuzamot mutatva azzal (és vélhetően nem függetlenek attól), ahogy Térey szépirodalmi prózájában is – például a Termann-kötet átírásakor – elterjedtek a lassabb ritmusú, kibővített szerkezetű mondatok.
Bárány Tibor (BME GTK): Személyragok és idézőjelek. Ironikus narráció és az önaffirmáció alakváltozatai Térey János epikájában
Térey János epikai életművének kritikai recepcióját szinte a kezdetektől fogva meghatározza az az ellentmondás, amely (i) az összetéveszthetetlenül egyedi művészi megszólalásmód, azaz a védjeggyé vált „Térey-stílus” és a hozzá tartozó erős szerzői (vagy implikált szerzői) jelenlét, illetve (ii) a szövegek ironikus – eltérő szereplői szólamokat és perspektívákat egymás mellé rendelő és ütköztető – szerkesztésmódja között feszül. Előadásomban röviden áttekintem, milyen prózapoétikai és elbeszéléstechnikai eszközök alkalmazása révén állt elő ez a látszólagos ellentmondás. (Ennek során elsősorban azokra a művekre fogok koncentrálni, amelyek tematikus és cselekményszintű összekapcsolódásuk révén sajátos szövegcsoportot alkotnak az életművön belül: a Protokollra, A Legkisebb Jégkorszakra, a Káli holtakra, az Átkelés Budapestenre, továbbá az Asztalizene című színműre.) Megvizsgálom, hogy az idők során hogyan alakult át a „személyesség” és „távolságtartás” viszonya a művekben (különös tekintettel az 1997-es Termann hagyományaira és annak 2012-es átdolgozott változatára, a Termann hagyatékára, illetve ezek kapcsolatára a befejezetlenül maradt memoárkötettel); továbbá hogy mi köze van a verses regényekre jellemző „mindenki rezonőr” dramaturgiai alaphelyzetének az alkotásokat szervező ironikus konzervatív világképhez. Végül megmutatom, hogy a fent jellemzett belső poétikai feszültség hogyan vezetett az értelmezések és az esztétikai értékítéletek szóródásához a művek kritikai recepciójában.
Tóth Szabina (PIM): Térey Jánossal készült felvételek (interjúk, felolvasások, szereplések) a PIM Médiatár gyűjteményében
A PIM Médiatárának első Térey-anyaga 1998-ból való.
Az előadás sorra veszi napjainkig a PIM Médiatárában fellelhető hang- és videófelvételeket, amelyek az íróról közvetlenül vagy közvetve szólnak – és amelyek egyben kutathatók, hozzáférhetők a Múzeumban.
14:30–16:30
Ember a térben – *Topográfia*
szekcióelnök: Széchenyi Ágnes
Bednanics Gábor (EKE BMK): Túlutazni önmagunkat. Én- és térformációk kölcsönviszonya Téreynél
Aligha van közkeletűbb téma a Térey-szakirodalomban, mint a versek alanyának minősítése, poétikai jellemzése, előtérbe helyezése, illetve a több szinten is megjelenő térképzetek elemzése. Hogy mégsem közhely az ezeket firtató hozzáállás, azt nemcsak az értelmezők és értelmezések bizonyítják, hanem a szövegek sokasága is, melyek rendre tematizálják, helyzetbe hozzák e kérdéseket. Előadásomban e két szempont összekapcsolását kezdeményezem (szintén nem minden előzmény nélkül), és ezáltal kísérletet teszek olyan új interpretációs irányok felmutatására, amelyek rámutathatnak, mennyi lehetőség rejlik még az életműben.
Bengi László (ELTE BTK): Varsótól Kalinyingrádig: feszültséggel teli térképzés Térey János ezredfordulós költészetében
Térey János költészetének motivikus koherenciája szorosan kapcsolódik több külföldi városhoz is. A valóságos Varsó és a Drezda februárban kötetek már címükkel jelzik ezt, míg a Paulus című verses regényben Drezda mellett a mai Kalinyingrádnak, illetve a mű egy másik cselekményszálában Sztálingrád második világháborús ostromának jut kitüntetett szerep. Ezzel párhuzamosan azonban poétikai elmozdulásokra is sor kerül: fokozatosan egyre nagyobb szerepet kap a nemzeti sztereotípiák jelenléte és az idegen másságának érzékeltetése közötti viszony poétikai kihívása.
Bodroghi Csilla (PPKE IDI): Hegyek és katlanok: A térvesztés és térnyerés topográfiája Térey János Protokolljában
Térey János életművében fontos szerepet játszanak a különféle terek. Előadásomban én ezúttal nem a városi tereket szeretném vizsgálni, hanem a természeti tereket és az azok közötti vertikális mozgást, azt feltételezve, hogy a lefelé és felfelé tartó mozgások, a süllyedés és az emelkedés sajátos jelentésekkel telítődnek meg.
Abból indulok ki, hogy a Protokoll című verses regény egész kompozícióját meghatározza ez a koncepció, nevezetesen, hogy a főhős, Mátrai elbeszélt életútjában az utazások terei összefüggésbe hozhatók a testi-lelki történésekkel. Az ismétlődések, a sok visszatérő fent és lent pedig egy nagyobb ívet rajzol: először a 10. fejezetig a süllyedés és innen a lassú emelkedés ívét. A szöveg elején és a végén is -mintegy keretként -, hangsúlyos helyen a főhős felmegy egy hegyre, az elején a második fejezetben Blankához a Csúcs-hegyre, a végén a Pro domo fejezetekben a Hármashatárhegyre, mely hol antik idillként, hol „szentélyként” tűnik fel. A mű közepén van egy hangsúlyos térbeli és lélektani mélypont, az izraeli utazás, ahol Mátrai a tengerszint alatt négyszáz méteren fekvő Ein gedibe, a Föld legmélyebb pontjára jut el. Ez a 10. fejezet a két zárófejezetet nem számítva pont a közepe a szövegnek. A természet teremtettsége ellentétben áll a városok terével, melyek emberi konstrukciók. A skót Felföld az a táj, amelybe a bűn előtti tisztaság, és közvetlen megtapasztalhatóság íródik bele („a meztelen teremtés/Isten utolsó ujjlenyomatával.”)
Mítikus helyeket is megidéz a szöveg, hogy az irónia segítségével ki is törlődjenek. Fel-felvillan egy-egy bibliai kód, vagy szakrális szó profán helyzetekben, mintha jelentéssel telítődhetnének meg, de a szöveg kioltja ezeket. Ilyen a füvészkert mint éden, a betegség mint pokoljárás, a barbecue-party „mennyországa”, Balázs gyógyulása mint feltámadás.
A fenn és a lenn helyeihez értékek társulnak, a mélyföldhöz a kilátástalanság, a hegyhez a remény. A térformák a záró Pro domo fejezetekben is különböző elvont képzetekkel kapcsolódnak össze. A hegyre való feljutás a „a halál ellen” vértezi fel a gyaloglót a növények segítségével, a völgy pedig a mélyföldi „pokoljárást” idézi fel. A magasság és a mélység ellentétpárja végig a regényben szövegszervező erőként hat, ennek összegzéseként olvashatjuk ezeket a sorokat: „Őrizzük azt a szombati hitet, hogy/ leereszkedni a katlanba nem kell.” Ki teret nyer, életet nyer?
Losoncz-Kelemen Emese (DE IKDI): Egymásba íródó terek. A Termann hagyatéka és a Boldogh-ház, Kétmalom utca viszonyai
A 2012-ben megjelent Termann hagyatéka első elemzéseinek még az önéletrajziság és a fikció játéka, valamint Termann hagyományainak újraírása állt a középpontjában, ám az azóta posztumusz megjelent Boldogh-ház, Kétmalom utca című önéletírás arra sarkall bennünket, hogy újraolvassuk Térey Termann-könyveit. Új perspektívába helyeződnek az 1989 és 2011 között született novellák, de olvashatjuk-e őket pusztán az önéletrajziság felől? Milyen viszonyba kerülnek a művekben megjelenő debreceni és budapesti terek? Az előadásban arra keressük a választ, hogyan befolyásolja a befogadást a terek narratívája, miképpen írta át Térey újra és újra az 1989-es év (Termann) nagyvárosi tévelygéseit, milyen hasonlóságok és különbségek jellemzik a valós és fiktív terek leírásait. Az említett művek nyomán kétféle térkép rajzolódik ki előttünk, a valóságos és az elképzelt, ezek pedig folyton egymásba íródnak szinte szétválaszthatatlanul. A feladatunk, hogy megkíséreljük nyomon követni ezeket az egymásba olvadásokat, létrehozva ezzel egy új, teljesebb Térey-féle Budapest- és Debrecen-térképet.
*
október 28., péntek
10:00–11:50
Térey nyelvei – *Interpretációk*
szekcióelnök: Bednanics Gábor
Bazsányi Sándor (PPKE BTK): Önkép és szerepfelfogás Térey János költészetében
Térey János költészetének egyik legérdekesebb tulajdonsága, hogy képes érvényesen előhívni a modern költészet elfeledett, megkopott vagy kiüresített szemléleti formáit. Leginkább a költői énnek mondott rogyadozó komplexumot. És még inkább a költői én szerepfelfogásának olyan változatait, amelyek izgalmasan újrahangolják a magyar költészet jó néhány térségi és történelmi toposzát. Amilyen például az önértelmező szerepkeresését kifejező "híd" metafora.
Smid Róbert (ELTE BTK): Számadás, elszámolás, elsajátítás. Térey versbeszédének egy meghatározó móduszáról
Előadásomban Térey lírájának két markáns aspektusát fogom tárgyalni, amelyek alapvetően szervezik a Paul de Man-i értelemben vett iróniaműködést a versekben. Az egyik a számadás és az elszámolás modalitása, amely az ún. létösszegző versek hagyományát újraírva a vallomásos beszédmód és a számba vétel között mindig a lírai hang lehetőségfeltételeihez vezeti vissza a szöveget. Amellett fogok érvelni, hogy Térey Adytól Szabó Lőrincig építve a modernség vallomásos beszédmódjaira, egyértelművé teszi a kifejezés mint verbális aktus külsőlegességét azzal, hogy a megszólalás eredeteként nem egy belső személyiséglátomástt jelöl ki, hanem a beszélő által magára vett, de a befogadásban a műfaji keretek miatt szükségszerűen személyes hangként azonosított szólamot. A lírai hang effajta ambiguitása, feszültsége, széttartása pedig megtámogatódik azzal, ahogy a szövegek a hangkölcsönzés alakzatára többszörösen is reflektálnak, amikor explicit módon viszik színre azt a szólamelsajátítási folyamatot, amely egyáltalában lehetővé teszi a hang megszólalását a versekben. Állításom szerint ennek temporális dinamikája (a számadás időbeli viszonyainak [pl. múlt és jelen párhuzamba állítása, ellentételezése stb.] és a hangképződés saját temporális folyamatainak kapcsolata), illetve a Térey-versek polifóniája, a különböző szólamoknak a szövegben folytonosan változó viszonya és az interakcióikból létrejövő nem egységes és nem egyértelműen a megszólaló által tulajdonolt hang a biztosítéka annak, hogy a Térey-életmű instrumentalizálhatatlan tudott maradni.
Bödecs László (PPKE IDI): Költészeti működésmódok Térey János A Legkisebb Jégkorszak című verses regényében
Térey János munkásságát kissé önkényesen, ugyanakkor a recepció, az önértelmezés és a szövegalkotási-stratégiák változása tükrében három korszakra oszthatjuk. Harmadik korszakának kezdetét, és stabil kanonizált pozícióját a Lapis–Sebestyén féle tanulmánygyűjtemény (Erővonalak, 2009) jelzi. Az ebből már kimaradó Asztalizene verses dráma műnemek közöttiségével és a világépítő szándékával megkezdi a Melhardt által kirakósjátéknak nevezett tendenciát. Ugyanis Térey az Asztalizenét követő nagy lírai-epikai műveiben, a Protokoll és A Legkisebb Jégkorszak című versesregényekben, valamint az azokat követő Káli Holtak regényben már egy valóságot jelenít meg, visszatérő szereplőket, helyszíneket használ – ez a világ pedig a 2010-es években népszerű közérzeti-közérzeti líra szubjektívan reflektív viszonyát mutatja az akkori társadalmi és politikai térrel.
A Térey-recepció különösen a 2012-es Protokoll esetében látványos változást mutat, és az ottani bírálati elvek a 2015-ös Jégkorszaknál is visszaköszönnek. A korábban jellemző kevés bírálat és poétikai elemzések sorozata helyett, kétféle erős kritikát megfogalmazó irányultság jelenik meg. Egyrészük politikai, ideológiai szempontot látszik számonkérni a versesregények világán, felmerül a látszólagos politikai semlegesség fenntarthatatlanságának problémája. Másrészről megjelenik az epikus cselekmény egységének követelménye, a parabolikus epikai művek működésmódjait figyelmen kívül hagyó vélemény – a cselekményvezetés és a regényszerűség elégtelensége merül fel a recenzióban. Ez esztétikai nézőpont ugyan, de az akkoriban az újra népszerű realista regénytípus mércéjét szabja a versesregényre, és e mérce szerint marasztalódik el.
Az életmű lezárultával, valamint némi időtávlatból tekintve a 2010-es évek Térey-versesregényeire, jobban kitűnik azok költemény jellege. Meglátásom, hogy e versesregényeket a korábbi Térey-recepcióban felvázolt olvasásmódokkal, amelyek elsősorban a lírai művekre vonatkoztak, érdemes olvasni, ugyanis ugyanazon lírikusi eljárások köszönnek vissza, csupán a versesregények saját idejének megfelelő költészeti fősodorral párhuzamosan. Egy ilyen olvasat felfedezheti a versesregények többszólamúságában a szimbolikus hálózatot; a tereken és alakmásokon, a felépített kulisszákon keresztül a költő Téreyt, aki színpadi és regényes tapasztalatait is nagyszabású költeményekbe gyúrja.
Oláh Szabolcs (DE BTK): „Tudásom halálos tudás”: A határ érzékeltetése jelzi a túllépést is (Térey János: Hadrianus Redivivus)
A Flórián téri római fürdő maradványairól Robert Townson angol utazó ezt írta 1793-ban: „Bécsben azt mondták nekem, hogy itt (Óbudán) külön épületben vannak elhelyezve a pannóniai római régiségek. Ez csak ámítás, a régiségek szégyenteljesen szétszórva hevernek.” Térey János azt írja az Ultra (2006) záró költeményében: „Kemény művészet kell, hogy összetartsa / A gazdátlanul tengő anyagot.” (A gyönyörű gyár). A Hadrianus Redivivus című sírversben (lírai önéletírásban vagy gyónásban) etikai és esztétikai bírálatot kap az utókor, mert pusztulni hagyta az épített örökséget: „Bennetek nincsen szeretet, se ízlés”. Az újra életre keltett Hadrianus „az eltelt idő teljes tudatában” ezért „helyszínelésre” indul. Érzékelését az a logika irányítja, hogy „a hűvös lét a forróbbikra épít”. Ennek megfelelően a "kihűlt", a "félholt", a "lehunyt" dolgok alapján történeteket lehet összeállítani az egykor eleven életről. A sztorikban az élő és a túlzás egyenértékűsége több változatban is előkerül: Aquincum forrásházaiban a „tisztavíz” a túlhabzó kéj eleme, Pest „a túlzó élet táborhelye”, az életkedvről az alattvaló úgy felesel uralkodójával, mint „a szárazabbik lét a bővizűvel”. A császár „halhatatlanként” hal meg „vízkorban”, Aquincum pusztulása pedig „özönvíz" méretű a barbárok oda nem illő döntései következtében. A történetmesélés ebben a költeményben nyomfeltáró megismerés, amely sokrétű régészeti, irodalmi, várostörténeti utalásrendszerrel dolgozik. Egyrészről esztétikai örömet szerez annak, aki az egymásra rétegződő nyomokból történeteket tud kiolvasni (például „a pannon edénykirály" sztoriját: „Kemencéi kihűlnek, / S a cégközpontra települ a Gázgyár Mesevárosa, nem szép?”). Másrészt viszont ez a helyszínelő megismerés beszorul két világ közé: a jelzésszerűt és a valóságosat nem különbözteti meg („Hol egyszer fal volt, ott falon megy át”). Ezért kísérteties: „olyan, mint másnál a hatodik érzék”. Kemény próba elé kerül az olvasó, ha (akár csupán átmeneti érvényű) döntést akar hozni arról, kihez tartozik az „én”-t kimondó hang. A Hadrianus Redivivus kísérteties megismerésében az élőnek az érzékelése a szerves összetartozásból átvezet a szétválás allegorikus konstellációiba: „Ha átmegyek teázni Óbudára, / Olyankor Aquincumba érkezem meg”.
12:00–13:30
Drámák papíron és színpadon – *Színház*
szekcióelnök: Kiss Gabriella
Hegyi Dániel (PPKE IDI): Térey drámáinak és Mundruczó Kornél Hagen-rendezésének színházi kontextusai
A prezentáció a zene, valamint a (zenés) színház megközelítésmódját is felhasználva vizsgálja meg Térey János A Nibelung-lakópark c. drámáját, és annak egy közismert, Mundruczó Kornél által rendezett színpadi bemutatóját, esetenként a szerző más, dramatikus formában megírt műveinek színrevitelével – így a Bagossy László által jegyzett Asztalizene c. előadással – is összehasonlítva azokat.
Ugyanakkor hangsúly kerül a Térey-„trilógia” összművészeti irányú értelmezési lehetőségeinek bemutatására is – részben a mű kortárs magyar színházra gyakorolt termékenyítő hatása miatt. A mű verses voltán, az opera műfajával való rokonságán és más Térey-művek (prózai) színházi bemutatóival való összevetésén keresztül ugyanakkor nemcsak a dramatikus életmű egyes társművészetekkel való kapcsolata (ezáltal pedig bizonyos műfajelméleti kérdések) kerülnek említésre, hanem a diszkurzus részét képezheti a darabbéli férfi- és női szerepek viszonyának tárgyalása is.
Mindemellett az előadás célja az is, hogy különböző motivikus hasonlóságok, szemléletmódbeli egyezések segítségével elhelyezze a drámaíró Térey Jánost a vele egy generációba tartozó kortárs színházcsinálók/darabírók sorában (pl. Pintér Béla, Tasnádi István), egyúttal felhívja a figyelmet a Lakópark-drámában megjelenő egyéni vonásokra is.
Maczák Ibolya (PPKE BTK): „Ki tért meg és hová?” Intertextuális és dramaturgiai kérdések Térey János Jeremiás avagy Isten hidege című drámájában
Előadásomban Térey János „magyar trilógiájának” harmadik darabjával, ennek eddig nem vizsgált filológiai és dramaturgiai kapcsolataival foglalkozom, ezért elsősorban Witold Gombrowicz Esküvő című drámájával vetem össze a mű szövegét. Ez utóbbi színmű sajátos, ám szoros és filológiai adatokkal alátámasztható kapcsolatban áll Pilinszky János drámaírói munkásságával és a magyar szerző dramaturgiai elgondolásaival is, melyek a Térey-műre is érvényesek. A Gombrowicz-Pilinszky-Térey viszonyrendszer feltárásán túl fontos kiemelni, hogy a Jeremiás avagy Isten hidege szoros kapcsolatban áll a Bereményi Géza, Tasnádi István és Háy János neve által egyaránt fémjelzett parafrázisdrámák dramaturgiájával. Előadásomban ez utóbbi szempontrendszerre is kitérek.
Osztroluczky Sarolta (PPKE BTK): „…mint egy ítéletnapi műtő”: Térey János: Lót – Szodomában kövérebb a fű (thriller)
Utolsó színművét Térey János felkérésre írta, ám a darab Örkény színházi bemutatóját már nem érhette meg. A szerzői változatot néhány héttel a halála előtt, 2019. április 23-án zárta le. Előadásomban elsősorban erről a szövegről beszélek majd, kisebb kitérőkkel a Kovalik Balázs rendezte színpadi megvalósulásra. Ezúton is köszönöm Harmath Artemisznek, hogy rendelkezésemre bocsátotta a hagyatékban őrzött kéziratot.
A színmű műfajjelölő alcíme szerint thriller, vagyis egy, az ismeretlentől való félelem archetipikus élményét színre vivő alkotás. De nemcsak az alapélmény, a szereplők is archetipikusak. Lót eleve, már a bibliai pretextusban (Ter 19,1–38) is inkább csak séma, üres karakter. Ő az az egyetlen „igaz ember”, akit Ábrahám kérésére az Úr kimenekít a pusztulásra ítélt Szodomából, megerősítve ezzel a korábban kötött szövetséget (Ter 17,1–27). Családtagjai a Szentírásban még kidolgozatlanabb karakterek, felesége és lányai létezése csupán egyetlen gesztusra redukálódik (visszanézés, az apával hálás). Térey drámája alapvetően nem írja át az eredeti történetet, fontos mozzanatait megtartja, de Lót és családja – akik a darabban a mi jelenünkben és az általunk ismert társadalmi problémák közegében élnek – személyiséget, „arcot” kapnak (bár az eredeti archetípusukból nem lépnek ki), s ily módon egyes, motiválatlannak tűnő ószövetségi cselekményelemek új megvilágításba kerülnek, sőt saját aktuális kérdésfeltevéseinkkel szembesítenek minket.
A thriller műfajához tartozó idegenségtapasztalat a dráma több szintjén is megjelenik (cselekmény, nyelv, értékrend), a fő és mellékszereplők ugyanúgy átélik, mint a befogadók vagy a színpadi változat esetében a nézők. A drámai konfliktust megalapozó erkölcsi dilemmák (befogadás vs. kitaszítás, igazak vs. bűnösök, otthon/haza vs. menekülés) korántsem egyértelműsíthetők Térey 21. századi Szodomájában, mert a darab minden karaktere személyiség, és minden személyiség egy új nézőpont. Ilyen belülről „egy ítéletnapi műtő”.
15:00–17:00
Térey az irodalomtörténetben – *Hagyomány*
szekcióelnök: Bengi László
Horváth Zsuzsa (PPKE BTK): Térey – Márai: Egy cívis / polgár vallomásai a műfajok és textusok tükrében
Előadásomban Térey posztumusz megjelent kötetét, a Boldogh-ház, Kétmalom utca és Márai Sándor Egy polgár vallomásai című szövegét értelmezem és hasonlítom össze. Már a cím birtokos szerkezetének „vallomás” műfaji jelölője megidézi a magyar önéletrajz-írás hagyományából jól ismert Márai-művet. Az összevetést elsősorban a megidézett műfaji hagyományok, kódrendszerek mentén végzem el, de a szövegek keletkezése, alakulása között is vannak hasonló elemek, többek között a szerzői intencióval összefüggő alanyiság kérdése és a szövegek alakulástörténete – (ön)cenzúra, szerkesztés alatt állás, befejezetlenség – is egymásra olvasható. Értelmezésemben kitérek a műfaji jegyek mellett a motivikus, szövegszerű, intertextuális kapcsolatokra is, fókuszba állítva az önéletrajz és más műfajok, pretextusok, textusok különféle mintázatait. Hipotézisem szerint arra a kérdésre is kapok valamiféle választ, hogy a késő modern és a posztmodern szövegekre jellemző nyelvi megformáltsága – pl. ironikus regiszter – és megidézett műfajok retorikája hogyan, mi módon működik – hasonlóságok, eltérések, széttartások, összetartások – a két mű esetében.
János Emília (PPKE IDI): Posztmodern páli példázatok – Térey János Paulusai
A „tizenharmadik” apostol, Szent Pál példázata a keresztény teológia alapelveinek és tanításainak sűrítménye, azonban a pálfordulás mint monofrazéma alapvető egzisztenciális kérdéseket is feszeget. A páli problematika tehát rendkívül összetett, a művészetben, és az irodalom különböző műfajaiban is folyamatosan jelen van, ám egyes történelmi időszakok irodalmi műveiben a parabolák (és a páli példázat is) erőteljesebben és nagyobb számban fogalmazódnak meg és újra.
Kutatásom kifejezetten a késő modern, a posztmodern és napjaink magyar irodalmi műveire terjedt ki. A nagyszámú alkotásból Térey János Paulus című művében (2001) szereplő páli mintázatok bemutatására és összehasonlítására – a magyar irodalmi hagyomány megújítása és a kortárs szövegek hálózatának viszonylatában – a verses regény műfaja miatt egy kortárs verset és egy regényt állítottam a két végpontba.
A parabolikus forma és ábrázolásmód Mészöly Miklós Saulus (1968) című regényével indult, de ezzel a parabola felszámolása is elkezdődött. Az Újszövetségben a pálfordulás egyetlen időszeletbe sűrített mondat, ahogy az időhatározók dominálnak Tandori Dezső A damaszkuszi út (1969–1970) című kétsorosában is. Mészöly a páli mintázatot a megvilágosodás pillanatáig egyetlen folyamatba építi és éri tetten, az önreflexió szintjén.
Térey János a Paulus című parafrázisában nemcsak a parabola, a verses és történelmi regény hagyományát újítja meg, hanem a mintázat megháromszorozásával a bibliai Paulus megidézésén túl a páli példázatot is tovább bontja. Térey egy kortárs Pál-alakban megkettőzi a pálfordulás mintázatát: nemcsak az Anyegin-parafrázissal és -mintázattal, hanem a bűnös és a legális munka váltakoztatásával is. Egy valós történelmi személy, Friedrich Paulus tábornok körbezárása pedig egy körkörös jellegű, nem valódi metamorfózist indukál (ez Térey térszervező szimbólumát, a körutat, és Esterházy „damaszkuszi csúcsforgalom” szállóigéjét is idézi).
Lackfi János Öt seb ciklusában (2016) hagyományos epikai műfajokat (naplót, legendát) helyez át lírai formába. A Pál apostol legendájában az apostol múltidézése egy központozás nélküli tudatfolyam, tekintete rögzített, figyelme az őt körülvevő természeti és tárgyi világra irányul, azt parabolisztikus motívumrendszerként (például sebek, nyílások) észleli, ahogy Mészöly Saulusa is.
A választott művek alapján több hagyományos műfaj megújulása, és a példázatosság átstruktúrálódása is megfigyelhető egy sűrűn átszőtt, intertextuális, idő- és térhálózatban.
Sedianszky Nóra (PTE IKDI): Mítoszteremtés, mítoszrombolás: Nibelung-mítosz és Wagner tetralógiájának újragondolása Térey A Nibelung-lakópark című művében
Térey János nagyszabású verses drámafolyama 2004-ben jelent meg, a kortárs magyar dráma egyik legnagyobb hatású műve, egyben az életmű egyik sarokköve is. A formájában, verselésében, szerkesztésmódjában és tematikájában is a Nibelung-mondakör motívumait, főbb cselekményszálait megidéző, parafrazeáló, azt újraértelmező mű úgy frissít fel és öltöztet új köntösbe egy ősi mítoszt, hogy közben korunk legégetőbb, és a Térey által, sajnos, már meg nem élt jelenbe mutató kérdéseire is keresi a választ. Jelen előadásomban ennek az ógermán mítosznak, különböző művészi és ideológiai továbbéléseinek, hajtásainak és vadhajtásainak lenyomatát és feldolgozási módozatait vizsgálom Térey művében; végigkísérem gondolati és poétikai kiteljesedését, lírai, groteszk, ironikus vagy éppen futurisztikus felhangokkal kísért megjelenési formáit, és azt, hogyan lesz mindebből máig hatóan érvényes, szintetizáló erejű, ízig-vérig kortárs dráma.
Valastyán Tamás (DE BTK): A tranzitív olvasás alakzatai: Ahogyan Borbély Szilárd és Térey János egymást olvassa
Többféle olvasás létezik, hangos, néma, motyogó, monadikus, intenzív, felszabadító, divinatorikus, meditatív stb. A sort természetesen sokáig lehetne folytatni, mindazonáltal egyre inkább mellbevágó és eszméltető tapasztalat az ember számára a nem-olvasás, azaz hogy az alfabetikus betűt leváltja az excitatív pixel. Borbély Szilárd és Térey János egyaránt érzékeli e változást önmaguk körül, részint érzékenyen reagálnak verseikben s egyéb szövegeikben erre a techno-kommunikatív váltásra, részint egyre intenzívebben olvasnak. Előadásomban azt vizsgálom meg, hogyan olvassák egymás szövegeit, tereit, történeteit – s hogy pontosan mit is jelent az olvasás általi átjárás a világaik között.