Mihályi Ödön indulása

Mihályi publicisztikai írásai a kassai lapokban az első világháború idején

            Mihályi Ödön Márai Sándor legjobb gyerek- és ifjúkori barátja volt. Mindketten a kassai premontrei főgimnáziumba jártak. Márai írja róla, hogy „Sugárzó értelmű fiú volt és meglepően művelt. Dönyi verseket írt, mikor én még dolgozataimat sem mertem egyedül fogalmazni... »modern« költőket olvasott, ő adta először Tolsztojt kezembe, szempontokkal és kritikával olvasott, mélyen megvetettük kortársaink szórakozásait, elmerültünk a betűben.”[1]

            Mihályi Ödön (eredetileg: Schwarz) 1899. április 5-én született a Sáros vármegyében található Somoson (ma: Drienov, Eperjesi járás, Szlovákia). A gimnázium I–VII. évfolyamát a kassai premontrei főgimnáziumban végezte. Az 1916-17-es iskolai évben fél évig Budapesten tanult a Dr. László Mihály Nyilvános Főgimnáziumban, ahol magánvizsgát tett 1917 februárjában, majd áprilisban leérettségizett az eperjesi evangélikus főgimnáziumban. Érettségi után elvégezte Kassán az önkéntes katonai tanfolyamot, és 1917 szeptemberében beíratkozott a Kassai Királyi Állami Jogakadémiára, ahol 1921 áprilisában végzett. Közben 1919 februárjában a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem bölcsészettudományi karára is beíratkozott, ahonnan 1919 őszén átjelentkezett a prágai német Karl-Ferdinands Universitätre. 1922. március 12-én Kassán házasságot kötött Spiegel Magdával, akivel Sárosbogdányba (ma: Šarišské Bohdanovce) költözött, ahol gazdálkodni kezdett. Emellett tovább írta verseit, újságokba publikált, és kiterjedt levelezést folytatott. Hagyatékában, amit fia, Mihályi Gábor őriz, szinte minden hiánytalanul megmaradt.[2] Fiatalon vesztette életét, 1929. július 1-jén egy autóversenyen balesetet szenvedett, kórházba került, és másnap, július 2-án meghalt.

            Diákkorukban mindketten (Mihályi és Márai is) „belekóstoltak” az újságírásba, otthonosan mozogtak a kassai lapok szerkesztőségeiben, s írásaik szinte ugyanabban az időben jelentek meg különböző napilapokban. Ez lehetett akár megegyezés, akár egyfajta rivalizálás is kettőjük között. Márai aláírta cikkeit, így sikerült azonosítani azokat[3]; Mihályiról pedig a fia, Mihályi Gábor írja könyvében, hogy „Apám már 15–16 éves gimnazista korában tárcákat publikált a kassai napilapokban, többnyire név nélkül.”[4] Tanulmányomban ezeket a cikkeket, s megjelenésük körülményeit szeretném bemutatni.

            Schwarz Ödön idős szülők gyermekeként, felnőtt testvérek „társaságában” az olvasásban, a könyvek és az irodalom szeretetében kereste és találta meg az önmegvalósításának lehetséges útját. Az iskolában nem volt jó tanuló, és a gimnáziumban a második osztályt meg kellett ismételnie. Így került a harmadik évfolyamban egy osztályba Grosschmid Sándorral.[5] Hogy barátságuk mikor alakult ki, nem tudjuk, de az 1913–14-es iskolai évben, mikor Márai Budapesten tanult[6], már leveleztek. „Kérded, hogy írok-e és mit? Írni igen írok. A jövő hónapban, (január) közölni fogják a »Fakadó Rügyekben« egy elbeszélésemet.”[7] – írja válaszában Grosschmid Sándor Schwarz Ödönnek.[8]

                Sajnos Ödön levelei elvesztek, de a hagyatékban[9] található egy kézzel írott, sokszorosított ifjúsági szépirodalmi lap, melynek címe Aurora. A lap szerkesztője Schwarz Ödön volt, aki maga is írt a lapba, s rajta kívül még iskola- valamint osztálytársai: Madarász Andor, Korányi Imre, Ruttkay György és bátyja, Ruttkay László.[10] Az 1. évfolyam 1. száma 1914. április 1-jén jelent meg, tehát éppen abban az iskolai évben, mikor barátja, Márai, Pesten tanult. Valószínűleg, hogy ez volt az egyetlen szám[11], viszont levelezésükben később többször is említést tesznek lapalapításról.[12]

            Márai szerint „Dönyi oly otthonosan élt az »irodalomban«, mint az igazi író; nem ismert másféle életet, másféle kielégülést, mint amelyet a betű ad. Úgy játszottunk az irodalommal, mint ahogy osztálytársaink pandurt és rablót játszottak.”[13] 

            A Petőfi Irodalmi Múzeum Mihályi Ödön hagyatékában található egy kis füzet: Schwarcz Ödön: Porszemek. Verseim Erzsikémnek ajánlva.[14]  A kézzel írott kis „kötet” 14 verset tartalmaz 4 ciklusra osztva.

            A premontrei gimnáziumban működött a Bajza Önképzőkör, amelynek munkájába  az 1914–15-ös iskolai évben mindkét fiú bekapcsolódott, önálló dolgozatokat adtak be. A felolvasások és szabadelőadások közül a legkiválóbbak között volt A sajtó, amelyet Schwarz Ödön hatodik osztályos tanuló tartott.[15] Mivel a gimnázium levéltári anyagában nem maradtak fenn az önképzőkör jegyzőkönyvei, ezért nem tudunk közelebbi adatokat a Bajza-kör munkájáról.

            Az 1915–16-os iskolai évben is részt vettek mindketten az önképzőkör munkájában, s több szakosztálynak is tagjai voltak.[16] A felolvasások és szabadelőadások közül most is a legkiválóbbak között voltak Schwarz Ödön hetedik osztályos tanuló Hosszu nap, Táj a háborúban, Tantalusi kínok és Könyveim című írásai.[17]

            Mihályi Ödön hagyatékában található egy mappa, mely újságokat és újságkivágásokat tartalmaz[18], a mappán belül pedig elkülönítve található kb. egy tucat újságcikk, és néhány korabeli napilap, amelyeket valószínűleg még maga Mihályi rendezett egy csoportba, s látta el az Ujságcikkek a Háborúról a Békéről címmel. Összesen három kassai napilapról és tizenhárom újságkivágásról van szó.

            A publikációk esetében sok időt vett igénybe az azonosításuk, ugyanis a legtöbb esetben az újságkivágások nem tartalmazták sem az adott újság címét, sem a megjelenés dátumát. Csupán két cikk esetében fordult elő, hogy az oldalon olvasható az újság címe és a megjelenés pontos napja is. A hagyatékban talált lapok esetében pedig az okozott nehézséget, hogy megállapítsam, melyik írás lehet Mihályi Ödöné, ugyanis Máraival ellentétben ritkán szignózta cikkeit. Sajnos akadtak olyan újságcikkek is, amelyeket nem sikerült pontosan beazonosítanom, ugyanis az adott napilap évfolyama nem található sem a Kassai Állami Tudományos Könyvtár, illetve a Bocatius Városi Közkönyvtár, sem a budapesti Országos Széchényi Könyvtár állományában.[19]

            Azok az újságkivágások, amelyek a napilap címét és a megjelenés dátumát is tartalmazzák, budapesti napilapokból származnak, s emiatt ezekkel ebben a tanulmányban nem fogok bővebben foglalkozni, de filológiai szempontból ezek is fontosak. Az egyik címe Török katonavonatok egy határ menti állomáson, keltezése július 30-a, írója „M. Ö.”, megjelent Az Ujság című napilapban 1916. augusztus 2-án, szerdán, a 7. oldalon. A másik írás címe Megalakult a Keleti Tót Nemzeti Tanács, ennek keltezése Eperjes, november 15., írója „Mihályi Ödön”, s megjelent a Magyarország című napilapban 1918. november 14-én, csütörtökön, a 4. oldalon.

            A hagyatékban talált további újságcikkek közül időrendi sorrendben az első kívül esik ugyan a címben meghatározott időszakon – az első világháború évein –, viszont a Drezdai levél című írása valószínűleg Mihályi első, nyomtatásban megjelent publikációja. Az újságkivágás szerencsére tartalmazott egy részletet az újság címéből, egy fél Ö betűt és egy NY betűt, ami segített az azonosításban: Abauj-Kassai Közlöny. A jobb fölső sarokban olvasható „Szerda, Február 11.”, s egy kézzel írott feljegyzés: 1914/1. Ez az 1-es szám jelölheti az 1. negyedévet is, de esetleg azt is, hogy ez az első megjelent cikke. A publikációt természetesen megtaláltam az Abauj-Kassai Közlöny 1914. február 11-ei számában.[20] A Drezdai levél Sebők Ödön aláírással jelent meg. Ezt a nevet valószínűleg csak ekkor használta, ugyanis többé nem bukkan fel.

            Ezután hosszabb szünet következett, hiszen közbeszólt a történelem. 1914. július 28-án kitört a háború, s ez nagyban befolyásolta az újságok arculatát, tartalmát. „Az ujságoknak más föladata nem volt, mint a háborús hírek közlése hivatalos jelentések nyomán.”[21]

            A következő Mihályi-írások már 1915-ből valók. Hat újságkivágásról van szó, melyeknek címük Park, Egy szegény csendőrt, Te kassai ember, Már a hordárok is, A harmadosztályu, Ó. Ezek betűtípusa egy kivételével – Te kassai ember – megegyezik, tehát biztosan ugyanabból a napilapból származnak. A hátoldalukon található információk segítségével sikerült beazonosítanom, hogy a Kassai Hirlapról van szó. A Te kassai ember című újságcikk hátoldalán pedig reklámként szerepel a „Kassai Hirlap nyomdája, Kassa Fő utca 60”. Ez egyértelmű utalás, ugyanis minden napilap azt a nyomdát reklámozta, amelyikben nyomtatták. Sajnos ezeket a publikációkat nem sikerült pontosan beazonosítanom, ugyanis a Kassai Hirlap 1915-ös évfolyama csak hiányosan maradt fenn.[22]

            Az 1915-ös évre pedig egyértelműen utalnak a szövegekben talált adatok. A Park című írásban egy nyári délutánról olvashatunk: „A nap, mint egy borbélytányér meleg is, délutáni is, talán csak ezt a kis ligetet nézi, vagy talán meg is tekinti a szürke dómot, mert az ezerszínű mozaiktetőzet csillog, remekül csillog. A virágoknak udvarol a nap, az emberekre boldogan kacsingat. […] A park olyan, mint egy zátony most a háború második augusztusában. Olyan, mint egy zátony, egy mély, egy feneketlen gyűlölet tenger virágos zátonya, biztos szigete”. A háború második augusztusa, tehát 1915-ről van szó. Az újságkivágás másik oldalán olvasható: „[...] Hirlap nyomdája: Fő u. 60”. A cikk alá van írva: Mihályi.

            Ekkor használja először a Mihályi vezetéknevet. Hogy miért pont ezt a nevet választja, sajnos nem tudjuk, sőt, fia, Mihályi Gábor sem ismeri a névválasztás történetét.[23] Viszont ugyanúgy, ahogy barátja, Márai[24], ő is csak vezetéknévvel jelenik meg.

            A következő cikk – Egy szegény csendőrt – egy bűntényről tudósít, megölték Dajkát, a csendőrt. „A hosszu csendőrszurony épp a szívébe hatolt be. Ha köznapiasan, egyszerű szóval lehetne ezt a rövid esetet elintézni, akkor azt mondanám: »Hivatásának áldozata«. Mert három gonosztevő gyors karja ölte meg Dajkát, a csendőrt. Talán meg is akadályozhatta volna a vesztét, ha használja a fegyverét. De ő talán nem is tudott volna ölni.” A gyilkosságról más kassai napilapok is írtak, pl. a Felsőmagyarország, ahonnan pontosan megtudhatjuk, hol és mikor történt az eset: „E hó 21-én Dajka János inspiciáló csendőrt a felsőtőkési határban meggyilkolták.”[25]. Tehát ez az írása 1915. augusztus 21-e után jelenthetett meg a Kassai Hirlapban. Azon kevés cikke egyike, mely alá van írva: Mihályi. A hátoldalon olvasható információ csupán ennyi: „Kas[...], ára 6 fillér”.

            Már a hordárok is című írásából megtudhatjuk, hogy Mihályi riporterként dolgozik egy kassai szerkesztőségben. „Tudniillik egy jó riporternek jóba kell a hordárokkal is lenni. Mert úgy történt, hogy jövök a szerkesztőségből […].” Arról számol be, hogy „kérem, most sorozzák a véneket és így a hordárok szakmája se maradt ki a sorból és tegnap az állandó létszámukból elvittek katonának kettőt. A hordárból jó katona lesz, mert nem kell nékie szalutálást tanulni. Úgy megy az már nekik, mint egy kiszolgált törzsőrmesternek.” A Kassai Ujság írja augusztus 22-én[26], hogy hétfőn (23-án) reggel kezdődik Kassán a legöregebb népfölkelők sorozása[27], ami azt jelenti, hogy augusztus 23. és 28. között íródott a cikk; nincs aláírva, s a hátoldalán sincs érdemleges információ.

            A Te kassai ember című írásban Mihályi felidézi az 1914-es novemberi eseményeket, amikor a kassaiak megszokott nyugalmát megzavarta a közeledő front, s menekülni kényszerültek. Viszont voltak, akik nem menekülhettek el, s most jött el az ideje annak, hogy a kassai polgárok megfizessék a tartozásukat. Segítséget kér. „Gondold meg, hogy a te városodat érintette volna a muszka-veszedelem először. Látod, más városok már régen hozzáláttak gyűjteni a kárpáti tótoknak, ruthéneknek. Ezek a városok érezték, hogy nem alamizsnát adnak, hanem tartozást. […] Te nem adtad meg a tartozásodat. Pedig nem is olyan nagy összeg, amit oda kell adnod. Csak az a nagyon kevés 500 korona. Csak az az egy kárpáti ház.” Ez az utolsó mondat segített időben elhelyezni a publikációt. A Felsőmagyarország közöl egy vezércikket augusztus 25-én A Kárpátokért címmel[28], amelyben örömmel veszi, hogy mozgalmak alakultak az elpusztult kárpáti falvak megsegítéséért, hisz a nemzet egészének kell lerónia tartozását a kárpáti falvak iránt, amelyek védőbástyák voltak a rettenetes veszedelemben.

            Két cikk maradt még, amelyek szintén ebben az időszakban jelentek meg a Kassai Hirlapban, de sajnos egyik szövegben sem találtam utalásokat arra, mikor íródhattak. Az egyik – A harmadosztályu – alá van írva „Mihályi”, várótermi hangulatot fest le. „Egy fiatal menyecske a huszárját öleli. A huszár szabadkozik: »Nem illik e’ a városba«. Nagy hangosan sört rendel és a menyecske ölbeli kis fiának nevetve töltöget a szájába a sárga léből. Tele van hanggal a nagyterem: egy öreg nénike hangosan sír, a fiatal regruta nagyokat ordít, a huszár édesen kacag és egy boltossegéd-fajta nagyközönségnek magyarázza a hadi helyzet mai Höfer jelentését.”

            A másik írása – amelyet sajnos nem írt alá – az esti világításban látható Dómról, a város jelképéről szól. Márai az Egy polgár vallomásaiban emlékezik vissza arra, hogy egyik magyar tanáruk minden évben feladta nekik kedvenc dolgozattémáját: Milyen érzések töltenek el, ha elmegyek a dóm kapuja előtt? címmel.[29] Meglehet, hogy Mihályit olyannyira megihlette a téma, hogy úgy gondolta, érzéseit meg kell osztania az újságolvasókkal is. „Ó, kedves esti sétáló, észrevetted-e már, hogy szépségben fénylik és csúcsosodik az esti világítású székesegyház, mit Erzsébetről, egy királyi anyáról neveztek el. A remek vonalak belesimulnak az esti homályba és szürke pára tompítja a körvonalak gothikus élességét.”

            Az újságkivágások között van egy olyan írás, amely stílusában és hangvételében is eltér az eddigiektől, egy két napon át tartó tárgyalást mutat be, címe: Hadsereg-szállitók a törvényszék előtt[30]. Írójának ott kellett lennie a helyszínen. Mivel nincs aláírva, csak feltételezhetjük, hogy Mihályi Ödön írta. A cikket úgy vágták ki az újságból, hogy az tartalmazza a lap nevét, a megjelenés dátumát és a lap számát is.

            Ezek az írások éppen abban az időszakban – 1915. augusztus és szeptember – jelentek meg a Kassai Hirlapban, amikor Grosschmid Sándor írásai is megjelentek Márai szignóval a Felvidéki Ujságban és a Felsőmagyarországban.[31]

            Mihályi ezután lapot váltott, aminek az okát sajnos nem ismerjük, a következő cikke már a Kassai Ujságban jelent meg 1915. szeptember 18-án A semlegesek hivatása[32] címmel. Ebben beszámol egy holland békeegyesület kezdeményezéséről, amely talán előmozdíthatja a háború minél előbbi befejezését. „Tehát a legsürgősebben szükség van egy olyan tanácsra, amely a háború alatt lelkesen tudná istápolni a béke ügyét és a tartós békét is meg tudná alkotni a béketanácskozások alkalmával.”

            Rövid szünet után, novemberben pedig már a Felsőmagyarország hasábjain jelenik meg Az őszre gondolni[33] című írása. A hagyatékban található három napilap is. Kettő ebből a Felsőmagyarország 1915. december 8-i és 16-i száma. Ebben az esetben meg kellett találni azokat az írásokat, amelyeket feltételezhetően Mihályi Ödön írt. Egyikben sem találtam meg a nevét, viszont mindkét szám tartalmaz egy-egy riportot: Riport a külvárosi gyerekekről és azokról, akik itthon maradtak[34], Riportok a kassai kórházakból[35]. Ezeket az írásokat tulajdonítom Mihályinak, aki már korábban is riporterként mutatkozott be egyik cikkében. Mindkét riport a háború okozta borzalmakról, következményekről, az áldozatokról szól. Az egyik a külvárosi szegényekről, az éhező gyerekek kiszolgáltatottságáról, az egyedül maradt asszonyok küszködéséről, a másik pedig a beteg, sebesült és fogyatékos katonák testi és lelki szenvedéseiről, mindennapjairól számol be.

            A harmadik napilap a Kassai Ujság 1916. január 29-i száma, ahol a 3. oldalon található egy írás: Egy régi képes ujság…[36], mely feltételezhetően Mihályitól származik. Kezébe akad egy 1914-es áprilisi képes újság telis tele békebeli hírekkel. „Hogy elferdült, elidegenült mindez. Ha farsang van, ki örül, ha március van, ki lelkesedik, ha Párisban lelőnek egy újságírót, ki izgul; ha premier van a színházban, ki van meghatva; ha író fényképét látjuk kit érdekel, ha táncra zenél a zongora, ki akar mulatni . . .  Kinek kell mindez . . . Kinek kell, Istenem, kinek kell?”

            A Tavaszi mámor újra a Felsőmagyarországban jelent meg 1916. március 16-án[37]. Ez a hagyatékban található utolsó olyan cikke, amely kassai napilapban jelent meg. A háborús időszakban nem olyan örömteli a tavaszvárás, mint máskor. S ha szomorúan és reményvesztetten is kezdi írását, de a befejezés mégis reményteli: „Tavasz van. Néha enyhén süt a téli nap, néha révetegen párolog a sikos aszfalton az eső, néha éles sugarak metszik a szeles levegőt, néha oly délutános a csend, néha nyugodtan veti zöldes méla fényét az utcasarki lámpás, néha megakad a fütty az ajkon, néha ugy utána nézünk egy nőnek . . . Istenem de szép.”

            Érdekes, hogy Márai Sándor és Mihályi Ödön első írásai is – leszámítva Mihályi 1914. február 11-én megjelent Drezdai levelét – 1915 augusztusában jelentek meg. Márai két kassai napilapban, a Felsőmagyarországban és a Felvidéki Ujságban publikált augusztus 18-a és szeptember 4-e között, Mihályi pedig a Kassai Hirlapban, majd a Kassai Ujságban és a Felsőmagyarországban. Tulajdonképpen a Felvidéki Ujságon kívül – amely a katolikus egyház befolyása alatt állt – mindegyik kassai napilappal kapcsolatba került.

            Márai-tanulmányomban[38] jellemeztem az 1915-ben megjelent kassai napilapokat. Mivel az Abauj-Kassai Közlöny akkor már nem létezett, kimaradt a felsorolásból. Viszont Mihályi Ödön első publikációja éppen ebben a lapban jelent meg 1914-ben,[39] és mivel a címben szerepel a levél szó, feltételezem, hogy egyszerűen elküldte a beszámolóját a szerkesztőségbe. Ezt a lapot Szerényi Ede[40] kassai ügyvéd hetilapként alapította 1872-ben.[41] Egyike volt az első ellenzéki folyóiratoknak vidéken.[42] 1903-tól hetente háromszor jelent meg, majd 1908-tól naponta.[43] 1914-ben Lekly Gyula[44] volt a felelős szerkesztője, aki 1907. június 19-től töltötte be ezt a tisztséget.[45] A lap színvonala és politikai erélyessége azonban az évek során érezhetően csökkent.[46] Nem tudta felvenni a versenyt a harciasabb ellenzéki  lapokkal  s a háború kezdetekor – 1914. augusztus 4-én[47] – meg is szűnt.

            Kutatásaim során lehetőségem adódott elolvasni Mihályi Ödön naplóját[48], amit tizenhatéves korában kezdett el írni. 1915 szeptemberében[49] ezt írja: „Most magam elé teszem a papírost, és nem tudom, mit fogok írni, az életről írok-e, az énről vagy a szépről? Milyen jó írni.“ Ezután viszont egészen 1916. április 26-áig nem ír egy sort sem. Ez lehet az oka annak, hogy nagyon kevés információt találtam az újságírással, a kassai lapokkal, újságírókkal kapcsolatban.

            Később – 1917-ben – viszont visszaemlékezik hatodikos gimnazista korára[50] és barátjára, Sanyira[51]: „Együtt sétálgattunk a Főutcán – augusztus volt és este a Megay cukraszdába jártunk és megvártuk Kázméryt, aki nagyokat lebbentett azon a kárpiton, amit a jövőnknek hittünk. Kázméry a magyar Oblomovnak tartotta magát és így azután itt szerkesztette a Felsőmagyarországot.“ Kázméri Kázmér[52] hírlapíróról Herboly Ferenc  írja, hogy: „A háború alatt jött Kassára Kázméry Kázmér, aki előbb a Kassai Hirlap munkatársa volt[53], majd átment a Felsőmagyarországhoz, aztán Budapestre került.”[54] Sőt, Kázmérit Márai is emlegeti leveleiben[55], s az egyikben éppen a lapokkal és szerkesztőségekkel kapcsolatban ír róla, hogy úgy volt, hogy otthagyja Morvai urat – tehát a Felőmagyarországot – és átveszi a Kassai Ujság szerkesztését, „jó lett volna, én is fizetéses ember lettem volna”[56].

            Tehát Kázméri Kázmér lehetett a kulcsfigura mindkettőjük számára, a kapcsolat a különböző szerkesztőségekkel. Előbb a Kassai Hirlapnál, majd 1915 augusztusától a  Felsőmagyarországnál dolgozott, amikor Mihályinak is és Márainak is megjelentek írásai ezekben a lapokban.

            A Kassai Hirlap főmunkatársa egyébként Herboly Ferenc volt, a kassai hírlapírók egyik meghatározó személyisége, aki előszeretettel vonta be a gimnazistákat az újságírásba.[57] Márai Sándor egyik Mihályihoz írott levelében is megemlíti Herbolyt[58], ami egyértelműen azt jelzi, hogy mindketten ismerték. Sőt, Mihályi publikációival kapcsolatos kutatásaim során a Kassai Hirlap egyik számában találtam egy Márai aláírású eddig ismeretlen verset[59] is, ami arra enged következtetni, hogy Márai is írt ebbe a napilapba, de mivel a lap számai csak hiányosan maradtak fenn, ezért ez a kérdés egyelőre nyitott marad.

            Vers

            Csak halkan kérdem: mi van veletek?

            Dörzsölöm két tágranyitott szemem

            Mint mikor mély álomból ébredek...

            Köröttem fölcsapdos tengernyi átok,

            Bűn és vér és rettentő őrület –

            Csak én, csak én lehetek a Sziget.

            Magamhoz bujok hát, már félve, sirva,

            Legyen így minden, ha így van megirva

            Csak halkan kérdem: mi van veletek?

                                                                                   Márai.

            Mihályi Ödön a Kassai Ujságba is publikált, amelynek felelős szerkesztője 1910. december 30-ától Szepessi Miksa volt, akit – miután behívót kapott – többen is helyettesítettek: 1915. február 14-étől Holländer Árpád, 1915. június 1-jétől Kendi Zoltán, 1915. augusztus 11-étől Dr. Baintner Hugó, majd leghosszabb ideig 1915. november 9-étől egészen 1918. január 17-ig Dzurányi László.[60]

            A Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattárában található egy Tiszteletjegy, melyet Mihályi Ödön mint a Kassai Ujság munkatársa számára állított ki 1915. október 2-i dátummal a Kassai Nemzeti Színház igazgatósága az 1915–16-os színházi idényre[61]. Ebből arra következtetek, hogy a Kassai Ujságnál Mihályinak komoly kapcsolatának kellett lennie. Mikor első írása 1915. szeptember 18-án megjelent[62], dr. Baintner Hugó[63] volt a felelős szerkesztő. Hogy hogyan került kapcsolatba Mihályi dr. Baintnerrel, ezt már nehéz kideríteni, lehet hogy egyszerűen besétált a szerkesztőségbe. Márai írja egyik levelében, hogy a Kassai Ujság szerkesztősége „ott hátul milyen helyes, separált, meleg kis szalon”[64], ami egyértelműen azt jelzi, hogy mindketten otthonosan mozogtak a Kassai Ujságnál.

            Amikor 1916. január 29-én Mihályi másik cikke[65] megjelent a Kassai Ujságnál, már Dzurányi László volt a felelős szerkesztő. Dzurányival Márai Sándor volt korábban kapcsolatban, amikor a Felvidéki Ujságba publikált.[66] Kutatásaim során megtaláltam Márai erre vonatkozó „vallomását” a Prágai Magyar Hirlapban: „Kedves Barátom, lesz vagy tizenöt esztendeje, hogy a kassai püspöki palota udvari szobájában, egy olyan füstös és biedermeier-képű szerkesztőségi helyiségben […] egy reggel hideglelős dadogással kéziratot nyújtottam át Neked s egyben szívdobogva megköszöntem, hogy postán beküldött »színes«-emet közlésre érdemesítetted.”[67]

            Márai-tanulmányomban[68] arra a következtetésre jutottam, hogy a lapok politikai irányultsága nem befolyásolta az újságírókat, sőt, még a szerkesztőket sem abban, hogy ki melyik lapnál dolgozott. Ezt bizonyítja az az újságcikk is, amit László Béla, a Kassai Hirlap tulajdonosa írt 1915. december 5-én válaszként a Kassai Ujságnak és a Felvidéki Ujságnak is, amiért azok megtámadták a Kassai Hirlap felelős szerkesztőjét – tehát Lászlót – egy színházi kritikája kapcsán[69]: „sohasem tettem szóvá azt a különös sajtómorált, mely megengedi, hogy két egymással teljesen ellentétes irányt követő lapot egy szerkesztő csináljon,[70]  teljesen azonos szöveggel, bár ez mindenki előtt furcsának tűnt föl, mert ehhez hasonló példát még sehol sem láttunk. Nem vagyok képes megmagyarázni magamnak, hogyan lehetséges az, hogy pl. a Felvidéki Ujságot, mely tisztán katolikus irányú 67-es lap, a monista világnézetet portáló 48-as párti lap szerkesztője fabrikálja össze.”[71]       

            A lapok tulajdonosai aszerint választottak fő- és felelős szerkesztőket, hogy kit tudtak megfizetni és kivel voltak jó viszonyban, majd ezek a szerkesztők azokkal az újságírókkal dolgoztak együtt, akikkel jól megértették egymást. A fiatalok pedig oda vitték a kézirataikat és ott  próbálkoztak, ahol ismertek valakit a lapnál, illetve ahová akár ismeretlenül is bemerészkedtek.

            Mihályi Ödön 1916 szeptemberében Budapestre került, ezután többnyire ottani lapokba publikált. Ezekről Márai hozzá írott leveleiben is találunk utalásokat. Ödön egyébként nem tartotta sokra az újságíróskodást, anyagilag sem szorult rá, irodalommal szeretett volna foglalkozni.

            „Dönyi rövid életében mindössze sorokat írt, nem mert nekifogni semminek, vallásosan tisztelte a mesterséget; s mikor én eltévedtem az újságírásba, féltékenyen könyörgött, ahogy egy szerzetes könyöröghet hitét elhagyni készülő társának; aztán sorsomra hagyott. . .”[72] – emlékezik vissza Márai.

            Mihályi Ödön és Márai Sándor barátsága köztudott, viszont nagyon kevés részletet ismerünk kapcsolatukról annak ellenére, hogy évekig tartó levelezésük – ha egyoldalúan is – fennmaradt. Érdemes és fontos lenne feltárni ezeket az éveket mindkettőjük szempontjából, ugyanis fontos adatokat és információkat szolgáltatnak életművükhöz.

Megjelent: Széphalom: A Kazinczy Ferenc Társaság Évkönyve, 25. köt, szerk. Kováts Dániel, Sátoraljaújhely, 2015, 293–304.