Ringer István, a Petőfi Irodalmi Múzeum tagintézményeként működő, sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum vezetője kapta az idei MúzeumCafé Díjat. A múzeumi szaklap az intézmény ambiciózus, újító szellemű vezetéséért ítélte oda az elismerést.
A 2011-ben alapított MúzeumCafé-díjjal a magyar múzeumi szakmából minden évben olyan szakember munkáját ismerik el, aki a lap szellemiségével összhangban előremutató, új- és korszerű szemlélettel alkotott a maga szakterületén. Az elismerést minden év márciusában – abban a hónapban, amikor Gróf Széchényi Ferenc 1802-ben felajánlotta gyűjteményét a köz javára – ítéli oda a magazin.
A döntésben a szerkesztőség munkáját a szerkesztőbizottság (Csorba Csilla művészettörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum nyugalmazott főigazgatója, Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, György Péter esztéta, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének egyetemi tanára, Martos Gábor esztéta, művészeti író és Rockenbauer Zoltán művészettörténész) segítette.
Ringer István régész 2015 novembere óta vezeti a sátoraljaújhelyi, a Petőfi Irodalmi Múzeum filiáléjaként működő Kazinczy Ferenc Múzeumot. Az intézmény azóta kívül-belül, állandó intenzitással változik: közösségi igényekhez igazodó új terekkel bővül, javul az infrastruktúra, folyamatosan nyílnak az új szemléletű időszaki és állandó kiállítások, példamutató a múzeum közönségkapcsolati és a marketing tevékenysége. A múzeumvezető által vezetett feltárás és az ahhoz kapcsolódó szellemes kommunikáció nyomán (pl. Régész karrierem romokba hever című vlogsorozat) szinte percről-percre többet tudunk a hajdan állt és néhány éve még csak kevesek által ismert sátoraljaújhelyi várról. Ringer István működése alatt az általa vezetett intézmény nemcsak elnyerte az Év múzeuma, az Év kiállítása és a Közösségi Múzeum díjakat, hanem szorosabbra fűzte a város különböző társadalmi csoportjaival, intézményeivel a viszonyát, felhasználva az online és az offline lehetőségeket egyaránt. A múzeum mind ezek mellett az alapkutatásokra, a gyűjtemény-gyarapításra és a tudományos kapcsolatokra is nagy hangsúlyt fektet.
Mindez az olyan projektekben, mint a 2019-ben nyílt Újhely és a Nagy Háború című időszaki kiállítás, egyszerre jelenik meg, egyidőben építve a helyi lakosok tárgyaira, történeteire, lokális kötődéseire, kapcsolatrendszerére és egy országos emlékezeti projektre.
fotó: Szoboszlay Marcell, PIM Kazinczy Ferenc Múzeum
Az igazgató a MúzeumCafénak adott interjúban így beszélt a munkájáról: „Nagyon szerteágazók az adottságok, lehetőségek, de ha mégis általánosságokat kéne mondani, akkor valóban a Kazinczy Ferenc Múzeum által használt öt pillérből az első helyen a helyi társadalom felé való pozicionálást gondolnám a vidéki múzeumok vonatkozásában kiemelni. Itt, Sátoraljaújhelyen – vagy egy hasonló méretű vidéki településen – persze szívós munkával, de mégiscsak könnyebb kialakítani a helyi társadalommal egy nagyon őszinte, nagyon aktív kapcsolatot, mint a nagy múzeumoknak. Pedig ez lenne a múzeumok lényege.”
RINGER ISTVÁN 1979-ben született Miskolcon. Szerencsen érettségizett, egyetemi tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Karán végezte történelem, régészet és történeti muzeológia szakokon. 2014-ben summa cum laude védte meg az Uradalmi és mezővárosi műhelyek a 17. századi Sárospatakon című doktori disszertációját az ELTE Történelemtudományi Doktori Iskolájának régészet programján. Pályáját 2003-ban a Déri Múzeumban kezdte, majd 2005-től a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeumában folytatta régész-muzeológusként, 2012-től főmuzeológusként. Nevéhez kötődik a 17. századi habán kézműves udvar tervkutatása, valamint I. Rákóczi György ágyúöntő műhelyének régészeti feltárása és bemutathatóvá tétele. Utóbbit 2015-ben ICOMOS-díjjal, majd két év múlva AVICOM-különdíjjal ismerték el. 2016-tól a Petőfi Irodalmi Múzeum tagintézményeként működő, sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum igazgatója. Kurátori tevékenysége mellett számos tanulmánykötet szerzője, társszerzője és szerkesztője, de mint múzeumi vlogger és blogger is szívesen vállal feladatokat.
A MúzeumCafé művészeti vezetője, Pintér József által tervezett díjat a járványveszély miatt egy későbbi időpontban adják át Ringer Istvánnak.
A díjazottal készült interjú a MúzeumCafé oldalán, itt olvasható.